Connect with us

Beharangozó

A harag útján

 

Minden idők legjobb irányítója megkezdi bosszúhadjáratát az NFL és az egész világ ellen. Az alapszakaszban már bemutatta, hogy mire is lehet tőle számítani, azonban a rájátszásban egymás után lép át mindenkin, aki éppen az útjába kerül, hogy aztán február 5-én, visszavéve megérdemelt trónját, kaján vigyorral nézzen le alattvalóira. Az első, aki megpróbál ezen törekvésnek az útjába állni (ám csúful elbukik), a Houston Texans.

 

GTY 487641288 S SPO FBN USA MA

 

A Texans számára nem igazán jó előjel, hogy szeptemberben egy teljesen más Patriotsszal találkoztak, mint amivel most fognak. Tom Brady hiánya és Jimmy Garoppolo sérülése miatt a harmadik számú irányítóra írt gameplannel szedte szét az egyébként jó erőkből álló Texans védelmet. A passzjáték mindenféle kockázati elemét nélkülözte a csapat Brissett-tel a backfielden és az ő, valamint Blount futásai szállították a győzelmet az offense részéről. Persze a futójátéknak most is komoly szerepe lehet a siker kiharcolásában, de Bradyvel a kezdőben határozottan sokszínűbb játékra lehet számítani, a már megszokott eredményességgel. Hiába sorolható a liga legjobbjai közé a Texans védekezése (passz ellen második, futás ellen tizedik), a pálya minden irányába kiválóan működő Patriots offense-t ők sem lesznek képesek megállítani.

 

A hosszú játékokat lehet megfogja majd a secondary, akik kiválóan teljesítenek coverage-ben, bár kérdés, hogy a Hogan-Mitchell-Floyd triót hogy kezelik. De még ha sikerülne is, akkor jöhetnek az 5-10 yardos játékok vagy screenek. A Texans linebacker sora coverage-ben hagy kívánnivalót maga után, ezt pedig a fentebb említett játékok során a Patriots könnyen ki tudja használni Edelmannel és Bennettel az élen, de ne feledkezzünk meg a két elkapni is tudó, fürge running backről, Lewisról és White-ról. White ugyan egyre kevesebb szerepet kap, mióta visszatért Lewis, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy a két játékos stílusa nagyon hasonló, így ha esetleg beütne a krach, akkor sincs meglőve a gépezet.

 

A támadófal elképesztő átalakuláson ment át a tavalyi évhez képest, Bradynek nincs szüksége arra, hogy két másodperc alatt szabaduljon a labdától, egész évben kiválóan védték. A Clowney-Mercilus kettőstől ugyan lehet félni, de amit Cannon és Solder (de leginkább Cannon) idén leművel, az egészen hihetetlen. Cannon konkrétan All-Pro szinten játszotta végig az egész szezont, erre a formájára pedig ezúttal is szükség lesz. Bár ha Millert tartani tudta, akkor elvileg Mercilus semlegesítése sem kell, hogy gondot okozzon. Ebben a formajavulásban pedig elidegeníthetetlen érdemei vannak a nyugdíjból visszatérő Dante Scarnecchiának, aki alaposan rendbe rakta ezt a kupac valamit.

 

coach2

 

Támadó oldalon tehát gyakorlatilag csak fejlődött a Patriots szeptember óta és egyébként nem csak e mérkőzéshez képest, hanem folyamatosan egyre jobban és ellenállhatatlanabbul haladt előre a gárda. Brady visszatérésével nyilván átalakult a playhívás, de a konstans minőségi futójáték megmaradt (liga szinten 6.), amire pedig remekül fel lehetett építeni a passzjátékot, ami pedig top5-ös.

 

De ne feledkezzünk meg a kissé lesajnált védelemről sem, akik a számok alapján szép csendben a liga legjobbjai közé tornázták magukat. Chandler Jones év eleji távozását ugyan megsínylette a csapat, de Trey Flowers megjelenésével a pass rush ismét visszatért. A Jamie Collins elcserélése által keletkezett űr pedig fel sem tűnt, hiszen Roberts-McClellin-Van Noy tökéletesen ugrott be Hightower mellé (aki az egész védelem talán legfontosabb tagjává nőtte ki magát), a futás elleni védekezésben pedig tartotta a korábbi évek színvonalát a gárda, engedett pontokat tekintve pedig liga elsők lettek. Vagyis idén nem feltétlen kell túldobálni az ellenfelet, hiszen a kiváló támadósort egy jó iparos védelem segíti. Igazi playmaker/szupersztár ugyan nincs az egységben, de mindenki végzi a dolgát tisztességgel és akkor lép elő valaki, amikor igazán kell.

 

hi-res-6f978227578481712aeabb53c296fa3c_crop_exact-750x350

 

A Texans nem rendelkezik olyan átütő erejű játékossal, aki ki tudná rángatni a sárból az ott ragadt támadósort. Hopkins kiváló elkapó, ezt bizonyította már többször is, azonban idén korábbi éveihez képest rendkívül gyenge évet tud magáénak és a nagy reményekkel szerződtetett Lamar Miller sem az előzetes elvárásoknak megfelelően teljesít. Marad tehát a védelem, mint egyetlen mentsvár houstoni részről, azonban ők egyedül nem fognak több pontot feltenni a táblára, mint Bradyék, hiába is teljesítenek esetleg erőn felül.

 

Tovább növeli a Patriots győzelmi esélyeit, hogy Brady hazai pályán 15-3-as mérleget tud felmutatni a rájátszásban, szóval esetében tényleg valódi előnynek számít, hogy Foxborough-ban léphet pályára. Az igazság az, hogy a Patriots a labda mindkét oldalán dominálja majd a találkozót, ami egy egyoldalú meccsben manifesztálódhat, hogy aztán a jövő héten folytatódjon a hadjárat.

 

houne

 

Katonadani megpróbálta összeszedni, hogy a Texans hogyan is nyerhet mindenki kedvenc Patriotsa ellen, hát nem volt egyszerű dolga. Ma egy másik meccset is rendeznek egyébként (de kit érdekel?), a Falcons oldalát katonadani, a Seahawksét pedig rowi képviseli. Összegző cikkünkben megtaláljátok merész jóslatainkat és a kibeszélő is ott lesz egész nap.

 

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!