Connect with us

Hír

Cornert igazolt a Packers

 

 

Kevés gyengébb passzvédekezés volt a ligában, mint a Packers csapatának a szezon egy bizonyos pontján. Nagyrészt a sok sérültnek köszönhetően, egymás utáni mérkőzésen kaptak több mint 400 yardot a levegőben és már mindenki temette a csapatot. Azóta kicsit rendbe tették az egységet, de a sérültek csak nem akarnak visszatérni, így minden kis erősítés számíthat.

 

bene

 

Igaz Benwikere egyelőre csak a practice squadba érkezett és az is, hogy borzasztó idényen van túl, de ha úgy adódik, kiharcolhatja a keretbe jutást. Benwikerét a Panthers draftolta három évvel ezelőtt és a tavalyi Super Bowl menetelés alkalmával nem is zárt rossz évet. Idén azonban borzasztóan játszott és októberben el is bocsátotta a csapata (majd járt Dolphins csapatánál is). Amíg a csapatnál volt 27 mérkőzésből 14-szer kezdett az alapszakaszban és a rájátszásban is kipróbálhatta már magát. Egyelőre adottak a Packers kezdői, de ha megint valami váratlan sérülés jönne közbe, akkor kénytelen lesz a csapat mély vízbe dobni.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!