Connect with us

Hír

Aaron Rodgersnek kellene a legtöbb pénzt kapnia?

 

Aaron Rodgers a liga negyedik legjobban fizetett irányítója. Az idei parádés szezonja után viszont meglepően sok helyen lehetett olvasni, hogy megint ő lehet, vagy neki kellene lennie a legjobban fizetettnek (ahogy épp ma egyébként Matt Ryan kapcsán is felmerült a dolog). De miért?

 

aaron-rodgers-011015-getty-ftrjpg_z81cdhornz7y1dfngbnciy2lb

 

Az, hogy ma már nem Rodgers a legjobban fizetett irányító, csak annak köszönhető, hogy legutóbb 2013-ban hosszabbítottak vele, akkor pedig igenis top fizetést kapott. Nem mintha nem érdemelné meg, hogy ő keresse a legtöbbet a ligában, de a csapatnak semmi oka nincs rá, hogy ezt már most meglépje.

 

Rodgers szerződése ugyanis a 2019-es szezon végéig érvényes, azaz még három évig. Ez idő alatt átlagosan 20 milliót foglalna el a fizetési sapkából, ami elképesztően csapatbarát, ráadásul ebből csak 6,5 millió garantált, tehát egy esetleges sérülés vagy formahanyatlás esetén ingyen elküldhető. Továbbá, már 33 éves, a szerződése lejárta után 36 lesz, és mielőtt évi 25 milliót ajánlanak neki, jó lenne megnézni, hogy fogja bírni.

 

Persze a szerződéshosszabbítás mellett szól, hogy ha három év múlva adnának neki új kontraktust, akkor egy top fizetés alighanem bőven 25 millió dollár fölött lenne. Három év viszont sok idő, Super Bowlokat pedig az áron alul játszó irányítókkal szokás inkább nyerni. Bár, ha most gyűrűt nyerne, alighanem még a csapat pénzügyesei sem sajnálnák tőle az emelést.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!