Connect with us

Hír

Richardson egyre lejjebb

Trent Richardsont, a korábbi 1/3-as futót családon belüli erőszak vádjával letartóztatták csütörtök este Alabamában.

 

Trent-Richardson.benched.400

 

Még a Walmart áruházban kezdődött el az ő és egy hölgy szócsatája, majd visszatérve a hotelszobájukba tettlegességig is fajultak a dolgok. A rendőrségi jelentés szerint a nő arcán karcolás-, és horzsolásnyomok voltak felfedezhetők.

 

A helyi rendőrkapitány elmondása alapján Richardson az eljárás során együttműködést tanúsított a rendőrséggel, így a letartóztatás során sem volt semmiféle zűr.

 

A running backet harmadrangú családon belüli erőszakkal vádolják, valamint börtönbüntetést is kapott a rendőrségtől 1000 dolláros óvadékkal. A helyi törvények szerint a családon belüli erőszakkal vádolt embereknek ugyanis 12 órát minimum a helyi börtönben kell tölteni és csak azután szabadulhat óvadékkal.

 

Richardson karrierjét ez az eset nem befolyásolja, hiszen már évek óta kikerült az NFL körforgásából. 2012-ben a Browns választotta ki a harmadik helyen. A bíztató első év után (950 yard, 11 TD) a Coltsba került, ahol megkezdődött T-Rich hanyatlása. Két év elteltével aztán kivágták a csapattól. Próbálkozott utána még a Raidersnél és a Ravensnél is a training campek alatt, de egyik csapatnál sem sikerült az 53-as keretbe bekerülnie.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!