Connect with us

Hír

Elway a Seattle-t követte védelme összerakásánál

 

Pár hete írtunk róla, hogy Dan Quinn, a Seahawksnál tanult receptek alapján akarta elkezdeni építeni Atlantában a saját védelmét. Most kiderült, hogy van még egy csapat, amely a Seattle védelmét vette mintának a védelem összerakásánál. Ez pedig a Denver Broncos.

 

broncos

 

Egy rádióinterjúban Elway arról beszélt, hogy mikor kikaptak a döntőben, akkor kezdte el tudatosan építeni a defense-t. „Ez volt az a pont, amikor megfigyeltük a modellt, amit John Schneider és Pete Carroll összerakott. Tudtam, hogy mi is képesek vagyunk összerakni, pár kulcs igazolással.” Persze azt is hozzátette, hogy már jóval ezelőtt a védelem volt a fő fókusza, az első öt évében szinte kivétel nélkül védőjátékosokat hozott a draft korai szakaszában. „Az első öt évemben a védelmen dolgoztunk, ezért volt az első öt választásunk védőjátékos. Ez az öt játékos beérett és már csak meg kellett szerezni melléjük hatékony társakat, majd jött Kubiak és Wade Phillips, ezek mind tudatosak voltak.” – tette hozzá az elhangzottakhoz. Arról, hogy mit hoz a jövő, csak annyit mondott, hogy a terv már természetesen meg van, de sok minden változhat.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!