Connect with us

Hír

Matt Elam nem marad holló

 

 

Úgy fest, Matt Elam karrierje Baltimore-ban véget ért. A safetyt ugyanis a rendőrség vakmerő vezetésért félreállította, majd a jármű átkutatása során 126 gramm marihuánát és 3 gramm oxikodont találtak nála. A börtön sem kizárt az esetében, de eltiltást egész biztosan kapni fog a ligától, amivel minimum a Ravenses karrierjének betett, ugyanis Ian Rapoport forrásai szerint a csapatnál már egyáltalán nem terveznek vele.

 

MattElam

 

Elam a 2013-as draft első körének legvégén került a csapathoz. Elég jó újonc évet hozott, azonban a második szezonja már gyenge volt, a harmadikat pedig teljes egészében IR listán töltötte. Ezek után a csapat nem hívta le az 5. éves opcióját, így a csalódást keltő 2016-os szezon után (mindössze kilenc meccsen játszott négy tackle-ért) szabadügynökként várta a márciust.

 

Eddig sem volt nagy esélye rá, hogy milliókat szakítson, most azonban egy eltiltással a feje fölött még kevesebb sansza van egy új szerződésre. Ha kap is valamit, az legfeljebb valamilyen veterán minimum körüli összeg lesz, de jó esélye van rá, hogy soha többet nem lép pályára.

 

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!