Connect with us

Hír

Von Miller elégedett a csapat irányítóival

A Denver Broncos már a bajnoki évében sem a csapat irányítóinak ellenállhatatlan teljesítménye miatt került oda, ahova, sokkal inkább volt ez köszönhető a minden téren ligaelit védelemnek. Ez tavaly még inkább visszaköszönt, amikor gyakorlatilag két zöldfülűvel vágtak neki a szezonnak, a rövid karrierje során többnyire csak a padot koptató Trevor Siemiannel, valamint a 2016-os drafton első körében kiválasztott Paxton Lynch-csel.

 

usatsi_9503233-cropped

 

Siemian teljesítménye ígéretes volt, Lynch pedig nyilvánvalóan még nem NFL kész, azonban a védelem legnagyobb sztárja, Von Miller szerint ezzel nincs semmi probléma, elégedett a jelenlegi irányítóhelyzettel.

 

„Elway mindent megtesz azért, hogy esélyesek legyünk a bajnoki címre, attól függetlenül, hogy épp ki az irányítónk. Személy szerint nagyon szeretem Trevort. Remek munkát végzett egész évben. Meg kell küzdenie a kezdő posztért majd idén is az edzőtáborokban, de én nagyon bírom a közte és Paxton között folyó egészséges versengést. Gondolj bele, lehet Paxton idén berobban és szupersztár lesz. Minden évben történik hasonló az NFL-ben, miért ne történhetne ezúttal velünk?”

 

Millert arról is megkérdezték, hogy mi lenne abban az esetben, hogyha érkezne a csapathoz egy veterán irányító.

 

„Mindkét srácot nagyon szeretem, az pedig már a felső vezetésen múlik, hogy szerzünk-e valakit még melléjük.”

 

A Denver edzői stábja kijelentette, hogy elsősorban a jelenleg is rosteren levő irányítókkal képzelik el a jövőt. Logikus is, hiszen habár még mindketten fiatalok és bőven van még tanulnivalójuk, még mindig kevesebb kockázatot jelenthet a csapat számára bármelyikük, mint egy nagy szerződéssel rendelkező, sérülékeny, veterán QB.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!