Connect with us

Hír

Amari Cooper megható hálája

 

Nem ritka, hogy egy NFL játékos szegény környezetből érkezik, majd felküzdi magát a legjobbak közé és nem feledkezik meg honnan indult és kik segítettek neki. Ekkor lehetőség adódik, hogy meghálálja azoknak a sok jót, amit érte tettek az évek folyamán.

 

 

Amari Cooper, a Raiders elkapója is egy a sok közül, akinek szegény gyerekkora volt és hősök segítették az útját. Az ő hőse az édesanyja volt, aki mindent megtett a gyerekéért. Michelle Green, Cooper anyukája, hogy gyerekének minden meglegyen, több munkát is vállalt, extra műszakokat csinált és mindezt kocsi nélkül tette. A család ugyanis nem engedhette meg magának, hogy vásároljon autót, így Michelle mindenhova gyalog járt. Cooper emlékszik olyan alkalomra, amikor egyedül kellett mennie édesanyjának bevásárolni, mert ő túl fáradt volt. Azt mondja, soha nem felejti el a sebeket édesanyja kezén, amit a cipekedés okozott. „A mai napig emlékszem erre az esetre, de ez csak egy a sok alaklom közül. Ő nagyon keményen dolgozott, mindent feláldozott értünk.” És hogy mi volt Cooper hálája? Mi más mint egy autó és egy ház. „20 évig tartott, de végre van anyukámnak egy háza és egy autója, ami az álma volt. Megérdemled mama.”

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!