Vannak edzők, akik beírták a nevüket a történelembe azáltal, hogy egy romokban heverő csapatból csináltak Super bowl esélyest. Egy részük legalább egyszer el is jutott odáig, hogy a magasba emelhette a Vince Lombardi trófeát. Sokan azonban nem tudták átélni azt az élményt, amit egy Super bowl megnyerése okozott. Ők ugyan a lehető legtöbbet kihozták a saját csapatukból, de különböző okok miatt soha nem tudták elhódítani a vágyott kupát. Az egyik leghíresebb ilyen edző egyértelműen Marty Schottenheimer, aki bár Super Bowlt soha nem nyert, de három csapatot is kihúzott a gödörből, és a liga élére emelte őket.
Nehéz kezdetek
Schottenheimer NFL karrierje 1965-ben kezdődött el, mikor a Buffalo Bills az AFL draft 7. körében kiválasztotta őt LB posztra. Buffaloban 4 évet töltött el, és bár volt egy-két emlékezetsebb megmozdulása, de túl sok mindent nem tudott elérni. A legtöbb meccsen ténylegesen csak csere volt. 1969-ben továbbállt a csoportrivális Boston Patriotshoz, ahol további két évet játszott, de az új csapatában sem sikerült tartós kezdő pozíciót szereznie. Emiatt pedig 1971-ben számos furcsa trade után úgy döntött ideje abbahagyni ezt, és a 71-es szezon előtt bejelentette a visszavonulását.
Ez a döntése azonban nem jelentette azt, hogy végleg felhagy ezzel a sporttal. Ahhoz túlságosan is szerette, és úgy gondolta, ha játékosként nem is tudott bizonyítani, akkor majd edzőként fog. Ez az új karrier azonban egyáltalán nem kezdődött ígéretesen. Az NFL csapatok nem kapkodtak érte, így hát a rivális liga, a WFL egyik csapatánál a Portland Storms-nál talált magának először állást. Ez a liga azonban gyorsan becsődölt, így Schottenheimer hamar állás nélkül találta magát. Elmondása szerint ez egy nehéz korszak volt a számára, hiszen eddigre már volt egy felesége, és két gyermeke, akikről gondoskodnia kellett volna, de munka nélkül nem tudott semmit tenni. Már-már feladta a reményt, amikor 1975-ben váratlanul megkereste őt Bill Arnsparger a New York Giants vezetőedzője, és munkát ajánlott neki a csapatnál mint LB edző.
Schottenheimer azonnal el is fogadta az ajánlatot, és bár a Giantsnél töltött karrierje nem volt hosszú, de az ott töltött két év elég volt arra, hogy bebizonyítsa jó edző lehet belőle, és miután elment New Yorkból azonnal kapott is ajánlatott más csapatoktól. Először a Detroit Lionshoz igazolt, de ott sem töltött tovább két évnél hosszabb időt, és végül 1980-ban elkerült az első igazi csapatához, a Cleveland Brownshoz.
A létra fokai
A Brownsnál már defense coordinatorként tevékenykedett, és négy év alatt egy viszonylag erős védelmet állított össze. A csapatnak azonban nem ment a játék, és az ígéretes 80-as szezon után fokozatosan esett vissza a teljesítmény. Végül 1984-ben egy 1-7-es kezdés után a Browns vezetősége elbocsátotta az addigi vezetőedzőt Sam Rutiglianot, és a helyére kinevezték Schottenheimert ideiglenes edzőnek.
Schottenheimer először nem akarta elfogadni az ajánlatot, de végül meggyőzték őt, hogy mégis éljen a lehetőséggel, és bizony élt is vele. A Browns szezon hátralévő nyolc meccsének immár Schottenheimerrel az edzői pozícióban vágott neki, és végül egy 4-4-es biztató eredménnyel zárták a szezon második felét. Ez pedig meggyőzött mindenkit arról, hogy megéri Schottenheimernek esélyt adni, és a következő évben már tényleges vezetőedzőként számítottak rá.
1985-ben mindenki abban reménykedett, hogy az új vezetőséggel ezúttal minden más lesz. Az első meccsen azonban erre még kevesen láttak volna bármi jelet. A Cardinals 8 perccel a vége előtt 3 labdabirtoklásnyi előnyben volt, és a Browns addigi teljesítménye egyáltalán nem mutatott semmi jelet arra, itt bármi esélyük lenne. Ám Gary Danielson irányító vezetésével mégis sikerült 8 perc alatt háromszor is eljutni az ellenfél célterületére, amivel hosszabbításra mentették a mérkőzést. Ott ugyan végül a Cardinals volt a szerencsésebb, de egy ilyen vereség már-már győzelemmel ért fel, és joggal lehetett ezután reménykedni.
Az 5. héten a Patriots ellen aztán egy nem várt nehézséggel kellett szembenéznie Schottenheimernek. Danielson megsérült a meccs folyamán, így kénytelen volt a pályára küldeni egy újonc irányítót: Bernie Kosart.
Kosar vezetésével megnyerték a meccset, és az újonc további meccsei is bíztatóak voltak. Ennek ellenére Scottenheimer úgy döntött, hogy újra Danielsont rakja vissza a kezdőbe, amint felépült. Csakhogy Danielson a 13. héten a Giants ellen újra megsérült, így ismét Kosarnak kellett beállnia a helyére, és ismételten élt a lehetőséggel. Mind a Giants, mind az utána jövő Oilers elleni meccs meggyőzte Schottenheimert arról, hogy Kosarral több esélyük van, így a szezon hátralévő részére már őt nevezte ki kezdőnek.
A Browns végül 8-8-al zárta az évet, ami furcsamód playoffrészvételt, sőt csoportgyőzelmet ért. Abban az évben az AFC Central csapatai mind mélyrepülésben voltak, így az újjáépülő Browns képes volt egy ilyen közepes teljesítménnyel is továbbjutni. De hogy bárkit is legyőzzenek a playoffban, azt senki nem hitte volna. Emiatt az esélytelenek nyugalmával érkeztek Miamiba, ahol aztán mindenkit megleptek a játékukkal. Gyorsan vezetést szereztek a Dolphins ellen, és 3 negyeden keresztül úgy tűnt meglesz a 85-ös playoff legnagyobb meglepetése. Ám végül az utolsó negyedben Dan Marino megfordította a meccset, és az általa levezetett 3 TD-t érő drive-ra a Browns nem tudott vállaszolni, és 24-21-re nyert a Dolphins.
Ugyan a vereség fájó volt, főleg hogy 21-3-ra vezettek a 4. negyedig, de a tény, hogy az AFC egyik legerősebb csapatát majdnem sikerült legyőzniük mégis bizakodásra adhatott okot. Ráaádsul Kosar végleg bebizonyította, hogy rá érdemes építeni, így a következő szezonnak már új irányítóval, és új lendülettel vághattak neki.
A 86-os szezont mindjárt a lehető legnehezebb meccsel kezdték el. Az 1. héten a bajnok Chicago Bearshez kellett utazniuk, és bár kikaptak, de a 31 szerzett pont bíztatóan hatott a csapatra. A folytatás is jól sikerült, sorra kezdték nyerni a meccseiket, sőt Schottenheimer csapatának sikerült olyat is végrehajtania, aminek a clevelandi közönség 17 éve nem volt szemtanúja. Oda-vissza verték a Steelerst.
Szokatlan módon mindkét meccs sok pontot hozott. Az 5. héten idegenben 27-24-re sikerült nyerni, de az igazi megpróbáltatást a 12. heti hazai meccs hozta. 4 negyed nem volt elég arra, hogy a felek eldöntsék ki a jobb, így hosszabbításra került sor, ahol Kosar egy 36 yardos TD passzal tett pontot a meccs végére.(37-31)
A Seelers elleni győzelmek szépek voltak, de abban az évben az igazi ellenfél a Bengals volt. A 3. héten otthon kaptak ki ellenük, és a 15. heti visszavágónak úgy indultak neki a felek, hogy ott fog eldőlni a csoport sorsa. Schottenheimer csapata pedig egy percig sem hagyott kétséget afelől, ki érdemli meg a győzelmet. Nagyon simán 34-3-ra diadalmaskodtak Cincinnatiben, amivel megynerték a csoporjukat. Ráadásul mivel az utolsó héten a Chargers ellen is győzni tudtak, ezért az AFC első kiemelését is megyszerezték.
Schottenheimer 2 év alatt igazi bajnokcsapatot épített ki Clevelandben. 84-ben egy romokban lévő 1-7-es csapatot vett át, amiből 86-ra egy 12-4-t, és egy AFC elsőséget sikerült összehoznia. Emiatt a teljesítménye miatt a szurkolók gyorsan megszerették őt, és a vezetőség bizalmát is bőségesen élvezte. Csakhogy a playoff-al egy új szezon kezdődött ott pedig hirtelen minden megváltozott.
Összetört szívek
A playoffban az első kihívó a New York Jets együttese volt. Ezen a meccsen már a Browns volt az esélyesebb, de egy ideig úgy tűnt nem bírnak az ellenfelükkel. Az utolsó perceknek 20-10-es Jets vezetéssel vágnak neki, ahol végül hatalmasat küzdve képesek voltak 10 pontot feltennie a táblára, és hosszabbításra menteni a meccset. 4 negyed nem volt tehát elég a döntéshez, sőt 5 negyed sem. Minden idők 3. leghosszabb mérkőzését játszotta aznap a két együttes, ugyanis a tiszta játékidőt tekintve 77 percnek, és 2 másodpercnek kellett eltelnie, mire Mark Mosley(K) 27 yardos mezőnygólja révén a Browns túl tudott lépni a Jets csapatán.
A vártnál ugyan jóval nehezebben, de sikerült nyerni, így lehetett készülni a hazai AFC döntőre, ahol a Denver Broncos érkezett hozzájuk. A Browns D 3 és fél negyeden keresztül képes volt kordában tartani a John Elway vezette támadósort, és alig 5 perccel a vége előtt 20-13-ra vezettek. Ráadásul a speciális egység munkájának hála a Broncosnak a saját 2 yardosáról kellett elindítania a támadást. Elwayt azonban nem zavarta meg a távolság. Yardról yardra, first downról first downra haladt előre, és tökéletesen irányítva az órát az utolsó másodpercekben kiosztott egy TD paszt, amivel egyenlített. A “Drive” után a hosszabbításban a Broncos kapta meg a támadás lehetőségét, és élt is vele. Egy 33 yardos mezőnygóllal megynerte a meccset a Broncos, és bejutott a Super Bowlba. A végső győzelem is nagyon közel volt, de az utolsó pillanatban végül elfáradt a csapat, és a Broncos ezt kihasználván nyerni tudott. De nem volt ok a pánikra, egy nagyszerű évet zártak, és csak reménykedni lehetett abban, hogy a következő is ilyen nagyszerű lesz.
A 87-es szezont a Browns ott folytatta, ahol az előzőt abbahagyta. Még az sem zavarta meg a csapatot különösebben, hogy a játékossztrájk miatt 3 meccsen keresztül a cseréknek kellett játszaniuk. 2-1-el végeztek azon a három meccsen, és miután a kezdők visszatértek folytatódhatott minden a megszokott ütemben.
10-5-el végeztek a végén, amivel megnyerték a csoportjukat, de mivel a Broncos jobb eredményt ért el, ezért csak a 2. kiemelést tudták megszerezni. A divíziós körben az Indianapolis Colts érkezett hozzájuk, akik ugyan az elején megszorongatták őket, de a végére egyértelművé vált ki a jobb csapat. 38-21-re legyőzték a Coltsot, és mehettek Denverbe, hogy bosszút álljanak az előző évi szívszorító vereségért.
Sokáig azonban úgy tűnt ebből a bosszúból nem lesz semmi. A Browns az első két labdabirtoklásából elveszette a labdát, és a Broncos kíméletlenül ki is használta ezt a két hibát. A meccs során először 21-3-ra, majd 28-10-re is vezettek, és az idő előrehaladtával a Browns szurkolók kezdték feladni a reményt. Schottenheimerék azonban nem adták föl. Hatalmas szívről téve tanúbizonyságot 21 pontot pakoltak fel a táblára, amivel 31-31-re kiegyenlítettek. A sírból való visszajövetel hatására a szurkolók is feltámadtak, és elkezdtek újra reménykedni. Csakhogy aztán újra csalódhassanak.
Elway az utolsó percekre összeszedte a csapatát, és 4 perccel a vége előtt TD-t szerzett, amivel újra a Broncoshoz került az előny. Csakhogy 4 perc bőven elég volt Brownsnak, hogy újra egyenlítsen. A felállás kísértetiesen hasonlított az egy évvel azelőtti döntőre, csak ezúttal a felek felcserélődtek. Ezúttal Kosarnak kellett egy mindent eldöntő drive-t vezetnie, és a fiatal irányító sikerrel is vette az akadályokat. Eljuttatta a csapatot a 10 yardos vonalig, ahol Schottenheimerék egy futóplayt hívtak be. Kosar átadta a labdát Earnest Bynernek, aki meg is indult az endzone felé. Csakhogy mielőtt elérhette volna azt, hátulról kiütötték a kezéből a labdát, és a földre hulló játékszerre a Broncos védői vetődtek rá ügyesebben. Ugyan a “Fumble” után Browns D még el tudott érni egy safety-t, de idejük már nem maradt egy újabb támadásra, így 38-33-ra újfent a Broncos nyert. És ezt a vereséget a szurkolók már nem bírták elviselni.
Két egymást követő évben kaptak ki az AFC döntőn drámai körülmények között. A szurkolók számára ezek a meccsek hatalmas csalódások voltak, és annak érdekében, hogy egy kicsit enyhíteni tudják a fájdalmat, megpróbáltak magyarázatot találni arra, miért veszítették el azokat a mérkőzéseket. Rossz lett volna a csapat? Nem az nem lehet, ők a legjobbak a világon. Ennyire szerencsétlenek lennénk? Nem az sem lehet. Ennyi balszerencse nem érthet egy csapatot. Akkor mégis mi volt a baj? Erre a kérdésre az ő szemükben csak egyetlen válasz létezhetett: Marty Schottenheimer.
Schottenheimer a meccs után rengeteg csalódott, és dühös hozzászólást kapott a szurkolóktól. Miért kellett futni? Hogyan tehetett meg a Broncos 98 yardot? Miért kaptunk ki? És ezek csak a finomabbak voltak. Pár vérmes szurkoló odáig is elment, hogy a családját kezdték fenyegetni. A szurkolók szemében minden baj forrása az edző volt, akinek lényegében köszönhették, hogy eddig eljutottak. Schottenheimer igyekezett nem odafigyelni ezekre a hangokra, de Cleveland apró város volt, így úton-útfélen megkapta a magáét. Mindezek ellenére a csapat továbbra is bízott benne, és ő megpróbált minden tőle telhetőt megtenni, hogy a következő évben eljuttassa a csapatát a döntőbe. Ám 88-ban minden addiginál nagyobb akadályok nehezítették meg ezt.
A balszerencse áradása
1988 nem kezdődött úgy, ahogyan a csapatnál remélték. A szezon előtt a csapat offensive coordinatora elhagyta a csapatot, és nem érkezett a helyére senki, így a playhívás és vele együtt az offense irányítása is Schottenheimer feladatkörévé vált. Ez a feladat pedig próbára tette Schottenheimer képességeit, főleg úgy, hogy gyakorlatilag irányító nélkül kellett irányítania az offense-t.
Bernie Kosar ugyanis a Chiefs elleni nyitómérkőzésen megsérült, és a szezon felére kiesett. A következő Jets elleni mérkőzésen a csereirányító Danielson is megsérült, ő ezúttal az egész szezonra. A harmadik számú irányító Mike Pagel 3 meccset bírt ki, mielőtt egy blokkolt FG utáni visszahordás során meg nem sérült. A helyére immár negyedik számú irányítóként Don Strock állt be.
Strock egy meccsig volt kezdő, ám ő kivételesen nem egy sérülés miatt került le a pályáról. A 8. héten a Cardinals ellen Kosar sérült karja rendbejött, és készen állt arra, hogy újra pályára lépjen. Kosar visszatérésével újra élet költözött a Brownsba, és a szezon második felétől úgy tűnt el lehet felejteni a korai szenvedéseket. Csakhogy a 15. héten a Dolphins ellen Kosar újra megsérült, ezúttal véglegesen, így ismét Strocknak kellett a pályára lépnie.
Az alapszakasz során Schottenheimernek négyszer kellett irányítót cserélnie sérülés miatt, és a szezon egy részét a sokadik irányítójával kellett lehoznia. Ilyen körülmények között hatalmas teljesítmény volt, hogy 10-6-al tudta befejezni a szezont a csapat, és bár ez csak a 4. kiemelésre volt elég, bizonyította mekkora tartás van benne, és mennyire jól tudja kezelni a váratlan nehézségeket.
A playoffban az Oilers látogatott el Clevelandbe, és sajnos azt a mérkőzést sem úszta meg a csapat sérülés nélkül. A 2. negyed folyamán Strock is kiesett, és a helyére annak a Mike Pagelnek kellett beállnia, akit konkrétan a meccs előtt aktiváltak a korábbi sérülése miatt. Pagel ugyan nem sokat tudott készülni a meccsre, de megtette amit elvártak tőle. 2 perccel a vége előtt vezetést szerzett a csapatának, és a defense-n volt a sor, hogy megnyerje a meccset. A defense azonban ismét csődött mondott akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna rájuk. Az Oilers az utolsó támadássorozatából TD-t ért el, és végül 24-23-ra ők diadalmaskodtak. Ezzel a vereséggel pedig Schottenheimer végleg elveszítette a közönséget.
A szurkolók rendkívül csalódottak, és dühösek voltak rá, amiért csak egy Wild Card meccsig jutott a csapatuk. Egyáltalán nem hatotta meg őket az a tény, hogy a szezon folyamán ötször is megsérült az aktuális irányító, ahogyan az sem, hogy ennek ellenére jutottak el ilyen messzire. És meglepő módon a vezetőség is osztotta a szurkolók véleményét. Art Modell tulajdonos is csalódott volt a szezon miatt, és elhatározta a következő évtől változásokat fog eszközölni edzői poszton. Ez nem jelentette azt, hogy meg akart volna szabadulni Schottenheimertől, de számos általa tisztelt edzőtől igen. Ráadásul egy offense coordinatort is fel akart fogadni a következő évre, mert szerinte Schottenheimer megbukott mint az offense vezetője.
Modell hozzáállása, és a szurkolóktól érkező mérhetetlen gyűlölet végül cselekvésre késztette Schottenheimert. Elege lett abból, ahogyan bántak vele, és nem sokkal az Oilers elleni vereség után lemondott a Browns vezetőedzői posztjáról.
Schottenheimer négy szezont töltött el a Browns vezetőedzőjeként, és ezalatt a négy év alatt egyszer sem volt negatív mérlege. Mind a négyszer bevezette a csapatot a playoffba, háromszor csoportgyőztesként, és kétszer egészen az AFC döntőig jutottak. Ugyan mind a négy playoff részvétel vereséggel zárult, de egyszer sem volt nagyobb a különbség egy labdabirtoklásnál. Clevelandben azonban mindez kevés volt. Az ottani közönség többet akart ennél, és ez a légkör végül odáig vezetett, hogy Schottenheimernek el kellett hagynia a csapatot.
A névjegyét azonban letette a Brownsnál töltött négy év alatt, és egy másik igencsak mély gödörben lévő csapat tárt karokkal várta őt, hogy megcsinálhassa ugyanazt a csodát, amit Clevelandben láttak tőle.
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások