Vannak edzők, akik beírták a nevüket a történelembe azáltal, hogy egy romokban heverő csapatból csináltak Super bowl esélyest. Egy részük legalább egyszer el is jutott odáig, hogy a magasba emelhette a Vince Lombardi trófeát. Sokan azonban nem tudták átélni azt az élményt, amit egy Super bowl megnyerése okozott. Ők ugyan a lehető legtöbbet kihozták a saját csapatukból, de különböző okok miatt soha nem tudták elhódítani a vágyott kupát. Az egyik leghíresebb ilyen edző egyértelműen Marty Schottenheimer, aki bár Super Bowlt soha nem nyert, de három csapatot is kihúzott a gödörből, és a liga élére emelte őket.
Az első részt ide kattintva olvashatjátok, a másodikat pedig itt találjátok.
Egy visszautasíthatatlan ajánlat
Schottenheimer a visszavonulása utáni hónapokat a családjának élve töltötte, és csak a TV-ben látott NFL meccset. Néha behívták őt elemzőnek egy-egy meccs erejéig, de nem foglalkozott túl sokat a sporttal. Egészen 2001 januárjáig.
A 2000-es szezont követően a Washington Redskins tulajdonosa Daniel Snyder megvált az addigi edzőjétől Norv Turnertől, és a helyére Schottenheimert nézte ki. Tudta azonban ahhoz, hogy visszahozza őt a nyugdíjból, ahhoz olyan ajánlatot kell tennie, amit nem lehet visszautasítani. Így hát nem sokkal a szezon végeztével felkereste Schottenheimert, és felajánlotta neki a Redskins vezetőeszői posztját, és mellé még a General Maneger posztot is.
Schottenheimer egy ideig gondolkodott, de végül elfogadta az ajánlatot, és 2001-ben visszatérvén az NFL-be hozzálátott a Redskins feltámasztásához. A dolgok azonban nem mentek zökkenőmentesen. Már az edzőtáborban kiütközött, hogy az általa képviselt szigor, és precízitás nem feltétlenül összeegyezthető a játékosok teherbírásával. Főleg az olyan veterán játékosokkal, mint a CB Darelle Green voltak nézeteltérései a szezon előtt.
Ezeknek a konfliktusoknak köszönhetően nem alakult ki olyan kapcsolat Schottenheimer, és a játékosai között, ami Clevelandben és Kansas Cityben megvolt. Már pedig e nélkül egy edző nehezen tudott bármit is csinálni, és ez bizony a pályán is kiütközött. A Redskins a 2001-es szezont 5 vereséggel kezdte, ami messze nem az volt, amire akár Snyder, akár a washingtoni közönség számított.
Ám ezután Schottenheimer megtalálta a közös hangot a játékosaival, és ennek az eredménye sem maradt el. A 0-5-ös kezdés után végül 8-8-al fejezte be a szezont a csapat, ami hatalmas teljesítmény volt. Schottenheimer gyakorlatilag a teljes reménytelenségből hozta vissza a szezont, és a végén még azt is el tudta érni, hogy ne legyen negatív a mérleg. Ezt a teljesítményét azonban nem mindenki ismerte el.
Snyder ugyan nem szándékozott Schottenheimert elküldeni, de úgy gondolta visszaveszi tőle a GM feladatokat, mert láthatóan a kettő együtt már túl sok neki. Ezzel azonban pont azt a részét vette el kettejük alkujának, ami miatt Schottenheimer úgy döntött elfogadja az állást. Miután Schottenheimer nem tudta meggyőzni Snydert, hogy megtarthassa a GM posztot, úgy döntött lemond, és egy év edzősködés után elhagyta Washingtont.
A játék szeretete
Schottenheimer washingtoni kalandja rövid volt, de arra mindenképpen jó, hogy megmutassa neki, mennyire is szereti ő ezt a sportot. 2 év szünet után már-már elfelejtette, mennyire élvezte ezt a játékot, és mennyire imádott a játékosaival együtt kivonulni a pályára. Ez a szeretete pedig annyira erős volt, hogy képtelen volt a washingtoni kaland után megint visszavonulni. Éppen ezért elkezdett kutatni egy új csapat után, akiket reményei szerint a Super Bowlig repíthet. És így talált rá a San Diego Chargersre.
A Chargers egy csalódásokkal teli 5-11-es szezont hagyott maga mögött 2001-ben, és azzal a nem titkolt reménnyel igazolták le Schottenheimert, hogy képes lesz őket is arra a szintre emelni, amelyre a Brownst, vagy a Chiefst emelte korábban. Schottenheimer pedig sikerrel teljesítette ezt a feladatát, igaz nem olyan gyorsan, mint azt remélték.
2002-ben a csapat nagyon bíztatóan kezdte a szezont, és félúton 6-2-es mérlegnél mindenki biztosra vette, hogy egy újabb Schottenheimer csodát látnak. Azonban a szezon végeztére 8-8-ra módosult ez a mutató, és a playoff elmaradt. A következő 2003-as szezon pedig egyenesen katasztrófálisra sikerült. 4-12-vel fejezték be a szezont, és az 1/1-es draftcetli büszke birtokosai lettek. Pedig az emberanyag megvolt San Diegoban. Ladainian Tomlinson személyében egy igazi kalsszis futó állt a csapat rendelkezésére, és a center mögött is egy bizonyos Drew Brees állt. Igaz Brees ekkor még a közelében sem volt ahhoz a szinthez, amit aztán később New Orleansban képviselt. Itt még nagyon hullmázó volt a teljesítménye, és Schottenheimer többször le is cserélte őt a meccsek alatt. Ennek ellenére azonban Schottenheimer Breessel képzelte el a jövőt. Látott benne annyi lehetőséget, hogy adjon neki esélyt 2004-ben is, és ezért az 1/1-es draftcetlit nem akarta irányítóra elkölteni. Valaki más azonban igen.
2002-ben mikor Schottenheimer a csapathoz érkezett John Butler volt a csapat GM-je, akivel a mester jó kapcsolatot ápolt. Ám Butler tragikus módon meghalt 2003-ban, és a helyére érkezett A.J. Smith, akivel azonban már közel sem sikerült egy egézséges kapcsolatot kialakítania. Sőt! Ők ketten gyakorlatilag soha nem beszéltek egymással. Nem kérték ki egymás véleményét semmivel kapcsolatban, és a terveikről sem tájékoztatták egymást. Így fordulhatott elő, hogy bár Schottenheimer Brees-el képzelte el a jövőt, de a Chargers mégis kiválasztotta Eli Manninget a 2004-es drafton. Még az sem tántorította el Smith-t Manning draftolásától, hogy ő kijelentette soha nem fog aláírni a Chargershöz. Üres fenyegetésnek vélte az egészet. Csakhogy aztán kiderült Manning nem a levegőbe beszélt, és tényleg nem hajlandó aláírni semmit. Smith végül egy trade keretei között továbbadta Manninget New Yorkba, és a helyére érkezett Philip Rivers.
Rivers már hajlandó volt tárgyalni Smith-el, de az elé rakott szerződés nem tetszett neki, így az egész edzőtábort, és az előszezont is kihagyta. Emiatt Riversre nem lehetett számítani a szezon kezdetén, így megnyílt a kapu Schottenheimer és Brees előtt, hogy bebizonyítsák mire is képesek ők.
Az utolsó csoda
Ilyen események után mindenki biztosra vette, hogy a Chargersnek egy borzalmas szezonja lesz. Aztán mindenki nagyot nézett, mikor 12-4-el fejezték be a szezont.
Brees élt a kapott lehetőséggel, és addigi karrierje legjobb szezonját hozta le. Átlépte a 3000 yardos határt, amire addig képtelen volt, és 27 TD passz mellé csak 7 INT párosult. Tomlinson is a liga legjobb futójáva lépett elő, az általa futott 17 TD pedig a legtöbb volt a mezőnyben. Ráadásul a védelem is tette a dolgát, és egy-két meccset leszámítva hozták a kötelezőt. Mindezen eredményeknek köszönhetően egy év alatt sikerült a csoport utolsó helyéről az első helyre ugraniuk, és 1/1-es csapatból hirtelen az AFC egyik legjobbjává váltak.
A 12-4 nagyon szép volt, de 2004-ben kevés. Abban az évben a Steelers-Patriots-Colts hármas is jobb eredményt ért el, így a Chargers csak a negyedik kiemelést szerezhette meg, ami miatt játszaniuk kellett a Wild Card körben, ahol a New York Jets látogatott hozzájuk. A Jets-t mindenki lenézte, de hatalmas meglepetésre bírták tartani az iramot, amit a Chargers diktált, és 4 negyed kevés volt arra, hogy eldőljön ki jut tovább. A hosszabbításban a Chargers támadhatott előbb, és a csapat Brees vezetésével el is jutott mezőnygól távolságig. Nate Kaeding a Chargers újonc rúgója azonban kihagyta a 40 yardos mezőnygólt, így támadhatott a Jets, akik szintén eljutottak mezőnygól távolságig, és ők már nem hibáztak.
A 20-17-es vereség miatt nem sikerült szépen befejezni a szezont, de az a fejlődés, amin a csapat egy éven belül keresztülment hatalmas teljesítmény volt, és igazolta, hogy Schottenheimer még képes csodákat tenni. A kérdés már csak volt vajon ez a csoda folytatódni fog-e? Nos, a 2005-ös szezont 9-7-el fejezte be a csapat, ami nem ért playoff helyet, de nem is ez volt annak a szezonnak az igazi tragédiája, hanem az, hogy Brees az utolsó meccsen a Broncos ellen megsérült a vállára, és kérdéses volt, visszatérhet-e még valaha. Schottenheimer hitte, hogy Brees vissza fog tudni térni, Smith azonban nem. Anélkül, hogy bármit is mondott volna Schottenheimernek, Smith elküldte Breest, és közölte mindenkivel, a követkeő évben Rivers lesz a kezdő.
A hír sokkolta ugyan Schottenheimert, de végül rájött, hogy ő ebben a helyzetben nem tud semmit tenni. Elfogadta a döntést, és igyekezett a lehető legtöbbet kihozni Riversből, és a Chargersből. És bizony sikerült kihozni belőlük a legtöbbet.
2006-ban a Chargers valósággal szárnyalt. Sorról sorra nyerték a meccseiket, és a szezon végeztével 14-2-es mérleggel az AFC első kiemeltjei lettek. Rivers parádésan játszott, majdnem 4000 yardot passzolt, és 22 TD passz mellett csak 7 INT szerepelt. Ám az igazi szenzációt Tomlinson jelentette, aki 1815 yardot futott, és 31 TD-t szerzett futásból, és elkapásból. Meg is választották az alapszakasz MVP-nek. Úgy tűnt minden fogaskerék a helyére került, és ez az év a Chargersé lesz. Csakhogy jött a playoff.
A dicstelen vég
A 2006-os playoff divíziós körében a Patriots látogatott el San Diegoba, hogy megkíséreljék a lehetetlent. Az első félidő után úgy tűnt valóban lehetetlenre vállalkoztak, hiszen a Chargers Tomlinson futásainak hála 21-6-os előnyre tett szert. De a második félidőben minden megváltozott.
Schottenheimer korábban rengeteg kritikát kapott a konzervatív hívásai miatt, és megelégelve ezt elhatározta, hogy ezen a meccsen most mindent másképp fog csinálni. Nem kellett volna. A második félidőben számos olyan hívása volt, amelyek agresszívak voltak, de csak rosszul járt velük. Az egyik ilyen akkor történt, mikor a Patriots 31 yardosán 4&11-re kényszerült a csapat. Schottenheimer úgy döntött maradjanak a támadók, és csinálják meg a first down-t. Riverst azonban sack-elték, a labdát is kiverték a kezéből, minden tekintetben rosszul sült el ez a döntése. De még így is nyerhető lett volna a meccs, ha a végén nem történik egy balszerencsés eset.
6 perccel a vége előtt 21-13-as állásnál a Patriots támadott, de Brady passzát a Chargers safety-je Marlon McCree elcsípte. Ezzel az INT-el véget érhetett volna a meccs, csakhogy McCree megpróbálta visszahordani, de nem vigyázott eléggé a labdára. Troy Brown(WR, NE) kitépte a kezéből a labdát, és a New England visszaszerezte a támadás lehetőségét. Mindez azért is volt hihetetlen, és tragikus, mert a meccs előtt pont arról beszélt Schottenheimer a játékosainak, hogy ha megvan az INT a meccs végén akkor ne próbáljanak meg hősködni, menjenek le a földre, és nyerjék meg vele a meccset. McCree megpróbált többet kihozni abból az INT-ből, és ez végül sokba került. Brady adott nekik egy esélyt megnyerni a meccsre, nem éltek vele, és második esélyt nem kaptak. Végigvitte a drive-t, és az egyenlítés után már mindenki számára világossá vált, ki lesz a győztes.
Az utolsó másodpercekben még volt esélye a Chargersnek, és el is jutottak mezőnygól távolságig, de Kaedingnek az 54 yard már sok volt. A FG kimaradt, és 24-21-re a Patriots nyert. Ez a vereség pedig egy karrier végét is jelentette, ugyanis egy hónappal a vereség után a Chargers vezetősége megköszönte Schottenheimer munkáját, és elbocsátották.
Hogy pontosan miért bocsátották el, az nem teljesen világos. Egy 14-2-es szezon után joggal gondolhatták a játékosok, hogy Schottenheimer továbbra is maradni fog, éppen ezért mind meg volt lepődve, amikor értesültek a hírről. A szurkolók többsége sem értette, hogy mi történt, fájó volt a vereség az tény, de hát mégis csak egy 14-2-es szezonon voltak túl. Akárhogy is, Schottenheimer elhagyta a csapatot, és ezzel az ő története véget ért. Többé nem volt olyan NFL csapat, aki alkalmazta volna őt. Vélhetően a playoff vereségek száma eltántorított mindenkit attól, hogy alkalmazzák őt, pedig lett volna nem egy csapat, akik rászorultak volna az ő tudására.
Az örökség
Schottenheimer soha nem tudott eljutni a Super Bowlba, de ez nem jelenti azt, hogy a 20 éves edzősködése hiábavaló lett volna. Három csapatot is visszarángatott a szakadék széléről, és egy igazi bajnokesélyes csapatot csinált mindegyikből. E három csapat történelmük legszebb éveit köszönhették Schottenheimernek még a vereségek ellenére is. Valószínűleg a negyedik csapatból is hasonlóan elit egységet tudott volna elővarázsolni, ha több időt tölt el náluk, de ezt természetesen már soha nem tudjuk meg.
Mindezek mellett fontos megemlíteni, hogy 9 olyan személy dolgozott Schottenheimer edzői stábjában, akik később más csapatoknál vezetőedzők lettek, és nagy sikereket értek el. Bill Cowher, Tony Dungy, Lovie Smith, Mike Tomlin, Ken Wisenhunt, és Marwin Lewis mind Schottenheimer kezei alatt tanultak. Többen közülük Super Bowlig is eljutottak, és páran meg is nyerték azt.
Valamint Schottenheimer nevéhez kötődik egy szállóige, egy kifejezés is, amit eredetileg ő használt, de ma már több edző/irányító is használja. Ez a kifejezés úgy hangzott:
“One play at a time!”
Ezt a mondatot nem lehet szépen magyarra lefordítani. Mondanivalóját tekintve azonban olyasmit tartalmaz, hogy ami történt megtörtént, azon már változtatni nem lehet. Felejtsd el a múltat, nézz előre, és koncentrálj a következő playre, mert a meccsnek még nincs vége.
Ez a kifejezés számtalan alkalommal elhagyta Schottenheimer száját, sőt a Chiefs vezetőedzőjeként még az öltözőből kivezető alagút bejárata fölé is fölfestette ezt a mondatot, hogy a játékosai soha nem felejtsék el, mindig nézzenek előre.
Ez az egy mondat szimbolizálta a legjobban azt a mentalitást, amit Schottenheimer képviselt. Ennek a mentalitásnak köszönhette, hogy képes volt három ligautolsó csapatból ligaelsőt csinálni. Ennek köszönhetően tudott túljutni a fájóbbnál fájóbb playoff vereségeken, és ennek köszönhetően tudott újra nyerni.
Szerencsére nem felejtették el őt teljesen. A Chiefs pontosan emlékezett, és emlékszik még ma is arra, mennyi örömöt adott nekik a mester. Schottenheimer is boldogan emlékszik vissza a Chiefsnél töltött időkre, és utólag elismerte élete legnagyobb hibáját követte el, mikor 1999 januárjában elhagyta őket. A két fél közös tisztelete, és jóindulata végül azt eredményezte, hogy 2011 januárjában egy fogadás keretei között beiktatták Schottenheimert a Chiefs Hall of Fame-be. Egyértelműen megérdemelte ezt a helyet, és remélhetőleg egy nap majd az igazi Hírességek Csarnokába is beválasztják. Ugyan Super Bowlt soha nem nyert, de ott a helye, hiszen három csapatot a teljes kilátástalanságból csak egy igazi Hall of Famer edző tud visszahozni az életbe.
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások