Connect with us

Hír

Sherman erőssége egyben a gyengesége is

 

Nem más nyilatkozta ezt, mint Seahawksos csapattársa, Doug Baldwin. Sherman és Baldwin ezer éve ismerik egymást, hiszen nem csak a ‘hawksnál voltak csapattársak, hanem a Stanford egyetemen is. Baldwin szerint pedig ami Sherman legnagyobb erőssége, az egyben legnagyobb gyengesége is.

 

 

„Ami számára a legnagyobb előny, az jelentheti talán a legkomolyabb hátrányt is nála, ez pedig az intelligencia. Rendkívül okos játékos, de néha okosabbnak gondolja magát mint amilyen valójában. Nem félek egy ilyen kritikától, mert a szemébe is megmondom ugyanezt, ismerem mint a tenyeremet. Imádom, és hálás vagyok, hogy a csapattársamként tekinthetek rá a profik között is, de néha a büszkesége kihoz belőle olyan dolgokat, amiket el lehetne kerülnie, és nem váltana ki negatív visszhangokat. Ugyanakkor ez az a büszkeség és magabiztosság az, ami őt a liga legjobb cornerévé tette őt az évek során. Sokaknak negatívnak tűnhet néhány, a csapat felé tett megnyilvánulása, például amikor meccsek alatt kioszt mindenkit, de aki ismeri, az tudja, hogy ő így próbálja motiválni a csapatot.” – zárta le mondandóját a játékos.

 

Az biztos, hogy Sherman nem egyszerű eset, és sok-sok újságírónak tett megnyilvánulása után azt a bizonyos intelligenciát is megkérdőjelezik, amik elég erősen befolyásolták a megítélését az évek során. Azt viszont kár tagadni, hogy enélkül a temperamentum nélkül valószínűleg ma nem itt tartana.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!