Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Corey Davis

Az idei draft első körébe leginkább három elkapót várnak, kettőjükről korábban olvashattatok már, viszont a trió legkomplettebb játékosa eddig váratott magára. Ő pedig nem más, mint Corey Davis, a Western Michigan Broncos egykori üdvöskéje, aki nem csak, hogy egy nagyon sokoldalú wide receiver, de az egyetemi karrierje során a legtöbb yardot elkapó játékossá vált, mely nem rossz ajánlólevél az NFL-be érkezéséhez.

 

 

Davis az elmúlt években számtalan okot adott arra, hogy szeressék az NFL-ben is, a legelső ilyen dolog – mely inkább adottság – a testfelépítése. Méretei a profil ligában prototípus X elkapóvá teszik, hiszen kifejezetten magas, testes elkapó, akinek a karjai is kellően hosszúak. A Combine-on sérülés miatt nem tudott a felmérőkön részt venni, ezért több dolgot nem tudunk kikövetkeztetni a teljesítményéből, de a pályán mutatott atletikussága, egyensúlyérzéke a legjobbak közé emelik és ekkor még nem beszéltünk a futballtudásáról.

 

Erősségei

 

Maradva a testi adottságainál, óriási a “catching radiusa”, tehát a testétől jóval távolabb érkező labdákat is be tudja húzni, nagyon nagy teret tud “behálózni” a levegőben. Ezzel könnyen ki tudja segíteni az irányítóját egy pontatlan passznál, valamint ez hatalmas helyzetelőnyt jelent a red zone-ban, ahol már kevesebb a hely és sokkal inkább ki kell centizni a dobásokat, hagyatkozva az elkapó képességeire.

 

 

Catching radius ide vagy oda, egy elkapónak nagyon finom kezekkel kell rendelkeznie, hogy a bravúr elkapásokat is jó hatékonysággal végre tudja hajtani. Ettől lesz valakiből Antonio Brown vagy Odell Beckham Jr. Ha Davist nézzük, akkor ezt a rubrikát is ki lehet pipálni, hiszen nem egy mérkőzésen bizonyította, hogy elképesztő kezekkel rendelkezik, olyan elkapásokat hajtott végre, melyekre talán senki nem képes a classból.

 

 

Ha arról van szó, hogy fel kell hajítani egy labdát szinte reménytelenül az end zone-ba, akkor is nyugodtan lehet Davisben bízni, mert szinte mágnesként vonzza a disznóbőrt, lényegtelen, hogy hány védő veszi körbe vagy milyen kifacsart testhelyzetből kell végrehajtania az elkapást. Gyakorlatilag mesterévé vált az ilyen és ehhez hasonló elkapásoknak:

 

 

A class egyik, ha nem a legjobb route runneréről beszélünk, egyfelől ismeri, másfelől jól tudja megfutni valamennyi útvonalat, nem csoda, hiszen a Broncosnál profi szisztémát futtattak. A slotban, valamint a széleken is egyaránt használták, nagyon diverz feladatkört bíztak rá, melyet magas minőségben látott el. Ismeri a játék nüanszait, tudja milyen praktikákat kell bevetni a különböző típusú coverage-ek ellen, ez egyetemi szinten nagyon ritka. Egy ilyen tudású elkapó ajándék egy franchise számára, konkrét gameplant lehet rá építeni.

 

Nem egy tipikus speedster elkapó, de nem is elsősorban a sebessége teszi őt naggyá, hanem a küzdőszelleme, mely nem minden profi wide receiverre jellemző, ismerve a modern kor díva elkapóit. Davis nem ebbe a kategóriába tartozik, ő egy örök küzdő, nagyon ritkán ad fel bármilyen playt, legyen az elkapás vagy blokkolás a társaknak. Minden játékban a tőle telhető legtöbbet adja, mindig küzd a labdáért, az előre haladásért. Szoros emberfogásban, jobb képességű cornerek ellen is jól tud dolgozni, testi erejével képes szorult helyzetekből is elkapást jegyezni.

 

 

Labdával a kezében is nagyon veszélyes játékos, főleg akkor, ha szabad terület áll előtte, termetét meghazudtoló módon képes elküldeni egy-egy védőt testcseleivel, nagyon agilis játékos. Többször hívtak rá trükkös játékos, mikor neki kellett futtatni a labdát, ezek rendre sikeresek voltak, szépen tudott haladni a csapat. Emellett, könnyen tud lejönni a szerelési kísérletekről és az utolsó inch-ig küzd, hogy a labdát minél előrébb juttassa az ellenfél célterületéhez. Nem fog könnyen földre menni, ebben biztosak lehetünk. Ezzel az erőszakossággal tudja támogatni a futójátékot is, nem ijed meg a blokkolástól sem.

 

 

Gyengeségei

Tekintve, hogy egyik prospect sem érkezik hiányosságok nélkül a draftra, Davis gyengeségeit is érdemes számításba venni, amikor meghatározzuk az értékét. Nagyon jó futballista, de az ő játéka sem tökéletes, van még min fejlesztenie, dolgoznia. Az egyik ilyen dolog az 50/50 labdák megszerzése. Bár nagyon jól működik tight coverage-ben, mégsem mindig tudja behúzni azokat a labdákat, amiket már szinte megszerzett. Az utolsó pillanatokban képes kiejteni a labdát, mikor már szinte mindenki elkönyvelte volna az elkapást. Az NFL defensive backjei nagyon fizikálisak, az utolsó pillanatig megtesznek mindent, hogy ne lehessen meg az elkapás, így a jövőben mindenképp fejlesztenie kell a koncentrációján, jobban kell összpontosítania az elkapási folyamat befejezésére. Ez nem csak a ki-ki labdáknál van így, hanem az egyszerűbbnek mondható elkapásoknál is, amikor a gondolatai már jóval az elkapáson túl járnak és kicsúszik a disznóbőr a kezei közül.

 

 

Gond lehet még a sérülékenysége is, mely hátráltatta a draftra való felkészülésben, melynek köszönhetően ki kellett ülnie a Combine-t és a Western Michigan Pro Day-ét is. Először a vállával adódott probléma, majd később a bokája is megsérül, melyen egy kisebb műtétet kellett végrehajtani. A csapatok mindenképp számításba fogják venni, hogy már a profi karrierjének hajnalán ilyen problémái adódnak, mely nyilvánvalóan csökkenti is az értékét. A sérülései mellett, többen a kezei nagyságát is kifogásolják, hiszen az elkapókat tekintve a 9 1/8 inch nagyságú kezek nem mondhatók nagynak és a profik között az erősen meglőtt a passzoknál akadhatnak majd gondjai. Dropjai egy része is ennek tudható be, nem mindig tudja teljesen kontroll alatt tartani a labdát.

 

Hol kelhet el a drafton?

Ismerve Davis képességeit, tudását és tehetségét, abszolút elit prospectnek tekinthető, posztja krémjéhez tartozik. Egyéni preferencia kérdése, ki kit tart jobbnak, őt vagy Mike Williamst. A draft első felében több elkapó needes csapat is van, kezdve az 1/7-es Chargerstől, az 1/10-es Billsen át egészen egészen a Titansig, akiknek két pickjük is van az első húsz választásban. Ezek a csapatok potenciális kérői lehetnek, de itt sorakozik még a Cardinals és a Ravens is, akikre szintén ráférne egy megbízható szélső elkapó.

 

(A gifekért köszönet a draftbreakdown.com oldalnak.)

 

Eddigi ismertetőink:

Myles Garrett

Mitchell Trubisky

Jonathan Allen

Dalvin Cook

John Ross

DeShaun Watson

Reuben Foster

Marshon Lattimore

Jamal Adams

Malik Hooker

Budda Baker

Solomon Thomas

Christian McCaffrey

Leonard Fournette

OJ Howard

Mike Williams

Haason Reddick

DeShone Kizer

Jabrill Peppers

Derek Barnett

David Njoku

Quincy Wilson

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!