Connect with us

Hír

Az idei karácsony Wattmas lesz

Bizonyára ma már mindenki tudja, hogy a Watt család egy újabb játékost adott a ligának, amikor T.J. Wattot az első kör 30. választási jogával draftolta a Pittsburgh Steelers. A sors fintora, hogy karácsonykor a Steelers a Texans ellen lép pályára, ahol a két Watt tesó csapatai játszanak majd.

 

 

„Sokat játszottunk együtt a kertünkben, sok meccsét láttam élőben, és ő is sokszor látott engem élőben. Olyan azonban még sosem volt, egy ugyanazon a pályán legyünk beöltözve, akár egy csapatban, akár egymás ellen, biztos különleges alkalom lesz, ráadásul karácsony napján.” – nyilatkozta T.J. az eseményről.

 

J.J. Watt természetesen nagyon örült annak, hogy a legkisebb öccse is eljutott a profi ligába, ráadásul első körös játékosként, és ő is alig várja, hogy a Steelers Houstonba utazzon azon a meccsnapon. Mivel mindketten védők, így nem valószínű, hogy farkasszemet nézhetnek egymással egy snap pillanatában, hacsak nem küldi be Bill O’Brien Wattot az offense-be. Erre a harmadik Watt tesónak, Dereknek lenne lehetősége, csakhogy a Los Angeles Chargers egyik Watt-csapattal sem játszik 2017-ben.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!