Connect with us

Hír

A diploma után irány a Patriots?

Andrew Hawkins körül alighanem most forog a világ örömében. Az utóbbi három évét a Brownsban töltő elkapó előbb lediplomázott a Columbia egyetemen, majd pedig az ESPN-es Field Yates információi szerint a New England Patriotshoz látogat próbajátékra.

 

 

Hawkinst februárban vágta ki a Browns, azóta nincs csapata, de ez hamar megváltozhat. Bill Belichick ugyanis próbajátékra hívta a 31 éves elkapót. Tavaly nem volt valami produktív, 33 elkapásból 324 yard jött össze számára 3 TD kíséretében, a Patsnél azonban ennek ellenére kipróbálják a játékost. Ha összejön, akkor egy elég komoly elkapó sorba érkezhet, aminek Julian Edelman, Brandin Cooks, Danny Amendola, Chris Hogan és Malcolm Mitchell is tagja, és még nem beszéltünk a tight endekről vagy az elkapó-futókról.

 

Azonban aki mester diplomát szerzett sportmenedzsmentből a Columbián, annak egy ilyen feladat sem lehetetlen akadály. Hawkins az utóbbi két évben rendszeresen látogatta az órákat az offseason során, míg végül megkapta a diplomáját. A játékos útja amúgy is keserédes volt az NFL felé, a drafton senkinek nem kellett, ezért a CFL-be igazolt át, innen vette őt észre a Rams 2011-ben. Ám a Kosok nem tartottak rá igényt, viszont a Bengals igen, ahol 3 szezont is játszott, majd a Browns következett ugyanennyi időre.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!