Connect with us

Hír

A döntéshozatal lesz a kulcs a Broncosnál

A Denver Broncosnál továbbra sem tudni, ki lesz a kezdő irányító. Mivel nem jött veterán QB a piacról, így a hátsó körös Trevor Siemian és a korábbi első körös Paxton Lynch van versenyben a pozícióért. Vance Joseph mester szerint egyelőre nincs határidő szabva a két játékosnak és az nyerhet, aki képes jobb döntéseket hozni:

 

A döntéshozatal egy kiemelten fontos faktor a kezdő megszerzésénél. Azt a srácot akarom, hogy vezessen minket, aki jó döntéseket hoz, nem adja el a labdát, aki hagyja, hogy a csapattársai érte játszanak. Természetesen a labda helyezése, a legjobb játékok kivitelezése is fontos, de nálam a döntéshozatalnál kezdődik minden, leginkább ez fogja meghatározni, kit nevezek ki kezdőnek.

 

 

Lynch újoncként három meccsen játszott tavaly, kétszer volt kezdő és 497 yard, 59 százalékos passzpontosság, két TD és egy INT jött össze ez alatt. A játéka még nagyon nyers volt, nem állt még készen a kezdőre. Sokkal pontosabb Siemian sem volt, viszont másodévesként 14 meccsen kezdett, 3400 yard és 18-10-es TD-INT arány jött össze és 7-2-vel kezdett vele a Broncos, a pihenőhéten 7-3-as volt a csapat mérlege (egy meccsen sérült volt). Utána viszont visszaesett az offense teljesítménye, futójáték szinte egyáltalán nem volt, Siemian pedig nem volt rossz, de nem is tudott annyit hozzátenni, hogy rájátszásba jusson ilyen helyzetből a csapat. Viszont sokkal készebb, érettebb játékot mutatott, mint Lynch, érdekes lesz a kettőjük párharca.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!