Connect with us

Hír

Bennett “stoppolással” barátkozik új csapattársaival

Martellus Bennett egy különleges figura, azt hiszem ezzel eddig mindenki tisztában volt. Ráadásul abban a “nehéz” helyzetben van, hogy a Super Bowl gyűrű és a New England Patriots után most Aaron Rodgerstől kell várnia a labdákat, amiről már korábban megemlékezett egy vicces nyilatkozattal. Ám nem csak új irányítójával akar jóban lenni, hanem többi csapattársával is, aminek különleges módját választotta – a stoppolást.

 

 

Bennettnek van jogosítványa és autója is, ám annak érdekében, hogy jó viszonyt ápoljon a tervezett 3 évben a csapattársaival, inkább behozatja magát velük, hogy addig is eldumáljanak út közben.

 

Amióta elkezdődött az edzőtábor, sehová sem vezettem. Csak kiállok az út szélére, és az egyik csapattársam felvesz, és behoz az edzésekre. Nem nagy táv, mindössze negyed órányi autóútra lakom az edzőpályától, de az a negyed óra pont jó arra, hogy minél több emberrel építsek ki kapcsolatot.

 

Elmondása szerint azonban nem csak ezzel a módszerrel próbálkozik, rengeteg trükk van a tarsolyában!

 

De nem csak így próbálok a baráti körükbe férkőzni! Ugyan nem vagyok valami nagy szauna fan, de feltaláltam magam. Általában ha beülünk a srácokkal, akkor mindig nyomunk valami freestyle rapet, amivel elszórakozzuk az időt. Ebédeléskor pedig mindig más asztalhoz, mindig más társasághoz ülök. Mindenkivel másról tudok beszélgetni, de beszélgetünk, pont ez a lényeg! Fontos a jó viszony kialakítása, én pedig szeretnék velük jó viszonyban lenni, a közös sikerek és szép jövő érdekében!

 

Bennett egy esetben ül autóba, amikor hazavezet Chicagóba, ami nagyjából 3 órás út – kivéve ha megnyomja a gázt, ami elmondása szerint gyakran előfordul, hiszen hajnalban amikor megy még senki nincs az utakon.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!