Connect with us

Magyar foci

Egy sima, két fordított

Nem kevés meglepetést tartogatott a HFL harmadik játéknapja, hiszen már nincs nyeretlen csapat a mezőnyben és az eredmények úgy alakultak, hogy négyen is egy győzelemmel állnak, ezzel teljesen nyitott maradt a verseny a playoffért. A HFL pedig annyira kifürkészhetetlen, hogy a csapatoknak egy ötös körbeverést sikerült produkálniuk az eltelt három forduló alatt.

 

Budapest Wolves 23-35 Miskolc Steelers

A hétvége legizgalmasabbnak ígérkező találkozója a címvédő budapesti vendégszereplése volt a Népfürdő utcában. Óriási várakozás előzte meg a mérkőzést, rengeteg szurkoló látogatott ki a mérkőzésre és nagyon jó hangulatot teremtettek a lelátón. A mérkőzés előtti krónikákhoz tartozik, hogy a pálya minősége – az esőzésnek köszönhetően – nem volt a legmegfelelőbb, melynek köszönhetően a Cowbells-Heroes mérkőzést át kellett helyezni a Rozsnyay utcai sporttelepre, így csupán ezt a meccset nézhették a szurkolók egy normális méretű, fedett lelátón.

A várakozásoknak megfelelően nagyon jól is indult a mérkőzés, noha nem a Wolves számára. A legelső támadó playben Troy Rice kapott egy passzt, aki hihetetlen könnyedséggel verte meg Mike McCraryt és az átadással meg sem állt az endzone-ig, egy 65 yardos TD-re váltva Vasyl Yordan labdáját. Nagyon bekezdett a Steelers, melyet a következő drive-ban csak tetéztek, Rice ismét nagy szerepet vállalt, de Meechie Eaton futott TD-je zárta a támadósorozat, és a sikeres extrával 14-0-ra húzott el a vendég csapat. Ekkor azt lehetett hinni, hogy megrogytak a Farkasok, de jött a válogatott egyik legnagyobb ásza, Elek Ádám és gyönyörűen verte meg a szintén kerettag Szabó Martint egy szép touchdownt érő elkapással zárkóztatta csapatát. Az Acélosok nem tudtak újabb ütést mérni, azonban a Wolves újra húzott egy trükkös játékot, egy flea flicker után szereztek TD-t, Bencsics Márk passzát Gecser Máté húzta le, majd Baksa “The Leg” Feri újabb jó extra pontjával már egál volt az állás.

 

Fotó: Bratincsák Péter, Photopium

 

A Steelers mintha kicsit megzavarodott volna ekkor, ezt bizonyította Yordan érthetetlen passza, melyet a zsebből balra kimozogva, az egész pályán áthajítva dobta Madarassy Richárd ölébe. A turnovert ugyan nem tudták hat pontra váltani, de Baksa field goalja így is elég volt, hogy átvegyék a vezetést a meccsen. A szurkolás ekkor volt a tetőpontján, köszönhetően a rengeteg hazai szurkoló biztatásának, dobolásának, tapsolásának. De az öröm hamar elült, Rice tovább oktatta McCraryt, Meechie pedig kulcshelyzetekben volt mindig a legerősebb. A redzone-ban pedig jött a Steelers szokásos figurája: AJ Benson állt fel a pálya bal szélén és azonnal ment is rá a fade, melyet itthon eddig nem nagyon sikerült egyik védőnek sem 1-on-1 levédekeznie. Újra vezetett a Miskolc, de ha ez nem lett volna elég, a védelemben is szinte végig pályán lévő Rice húzta le Bencsics átadását, melyet majdnem vissza is hordott, de az irányító végül földre tudta vinni, gyönyörű megmozdulás volt, ahogy utolsóként utolérte a safetyt. Újra jött a első és goalra a fade Bensonra, akin ezúttal jól védekeztek, nem sikerült egyből TD-t szereznie, legalább is a bírók így látták, az ismétlés másról árulkodik. Ami viszont nem jött elsőre, az egy slant után jött másodikra, mely elhozta a 17-28-as félidei Steelers vezetést.

Amilyen parádés volt az első játékrész, olyan borzasztó volt a második. Bár izgalmasan indult Rice forced és recovered fumble-jével és egyből utána elkapott hatpontosával, itt meg is álltak az események. A Wolves nagyon szenvedett, a Steelers pedig semmit nem akart csinálni, csak futtatni az órát. A Farkasok a második játékrészben hibát hibára halmoztak és még a bírói ítéletek sem őket segítették. A második játékrészt négy turnoverrel kezdték, majd ötödikre puntoltak, míg a hatodik drive-juk egy garbage time Elek TD-vel zárult (mely után Baksa kihagyta az extrát), de ekkor már nem volt sok esélye a fordításra a hazai alakulatnak. A Steelers pedig végig játszott az órával, nem akartak nagy játékot csinálni, nem kellett már nekik a TD, megelégedtek a pillanatnyi vezetésükkel. A negyedik negyed egyik legnagyobb megmozdulása mégis a Wolveshoz fűződött, amikor a safety Xavier Marsden a szezon talán legnagyobb ütését osztotta ki Yordannek, de nem esett komoly baja a vendégek irányítójának, annak ellenére, hogy nagyon nehezen kelt fel.

 

Fotó: Bratincsák Péter, Photopium

 

Az unalmas és olykor gyötrelmes második félidő tehát 1-1 touchdownt tartogatott, mellyel 35-23-ra nyert a Steelers, ezzel megőrizte veretlenségét és biztosan bejutott a 2017-es HFL rájátszásába. A Wolves ezúttal jól kezdett, de a végére elfogytak, nem működött az offense, hiába álltak helyt a csapat védői. Hozzá kell tenni, hogy számos vitatható ítéletet fújtak ellenük (offensive pass interference, meg nem adott roughing the kicker), de nem a bírókon ment el a mérkőzés, a Miskolc ezúttal is jobb csapat volt, mint ellenfele. A mérkőzés MVP-je pedig Troy Rice volt, aki 163 elkapott yarddal, 2 TD-vel, egy szerzett interceptionnel, valamint egy kierőszakolt és megszerzett fumble-lel járult hozzá a fővárosi túrához. A hazaiak közül pedig egyértelműen Elek Ádám vitte a prímet a 9 elkapásból szerzett 148 yardjával és 2 TD-jével.

 

Budapest Cowbells 20-25 Eger Heroes

A Cowbells-Heroes meccsre kilátogatók azt hihették, hogy az előző mérkőzés első félidejét semmi nem múlhatja felül, de ekkor még senki nem tudta, milyen izgalmakkal fog zárulni a mérkőzés. Szerencsére az időjárás is kegyes volt, az élénk szél nem esett senkinek jól, de legalább az eső elkerülte a sporttelep környékét. A Miskolchoz hasonlóan a másik keleti csapat is igyekezett hamar letenni a névjegyét az asztalra, a csapatot Khalid Ali vezette kezdő irányítóként ki a műfűre. Az első drive elég szépen indult, Antal István húzott le egy már-már hail mary passzt az import irányítótól, de a támadósorozatot végül nulla ponttal zárták egy kimaradt field goalnak köszönhetően. Jöhettek a hazaiak, ahol a legnagyobb kérdés az volt, milyen lesz az offense, Czirók Márton mennyire tudja dinamikusan mozgatni a támadókat. Nos, annyira, hogy egy hosszú drive végén Takács Bence kapott el egy TD-t, gyorsan megszerezve a Kolomposoknak a vezetést. A labda hamar visszakerült a hazaiakhoz egy vendég fumble után, de a csapatot elérte újra a Bells-betegség: nem tudtak pontokat csinálni a labdaszerzésből, Szentirmai Zoltán volt pontatlan egy field goal kísérletnél. Ezzel már 0/2 volt a FG próbálkozások eredménye, de jöttek a Hősök és egy szépen megkomponált drive végén feliratkoztak a táblára, igaz “csak” három ponttal. A félidő azonban bőven tartogatott még látnivalót. Előbb a már szokásosnak mondható futott touchdown jött a 15-ös számot viselő Kolompostól, majd jött a védelem ásza, Németh Marci, aki egy interception return TD-t szállított a csapatnak, így a szünidőre 20-3-as Cowbells vezetéssel vonulhattak a csapatok.

 

 

A második félidő nem várt izgalmakat rejtegetett a kilátogató nézők és azt gondolom, hogy a csapatok számára is. A második félidőkben hagyományosan gyengén muzsikáló Bells offense rontott negyedik kísérletével indult a harmadik játékrész, mely megbosszulta magát, az újonnan szerzett egri import, Kali Rashaad a slotból indulva 73 yardos TD-t szerzet, rengeteg védőt faképnél hagyva száguldott a végzónába. A hazaiak gyengélkedése csak tovább erősítette a Hősök önbizalmát, akiket tüzelt az is, ahogy Chris Murray nyakra-főre püfölte a Bells támadóit és Herke Zsombortól sem hiányzott egy-egy motiváló mondat. A mester elkezdte variálni az importokat a pályán, Ali kiment elkapóba, Farkas Máté jött be irányítani, Anthony Green is meg-megvillant, a fővárosi hanyatlással párhuzamosan feléledt az egri támadójáték. Ekkor még mindig 10 ponttal vezetett a Cowbells, de az offense teljesen diszfunkcionális volt, pörgették volna az órát, de a támadófal nem blokkolt jól, illetve a vendég védők is óriásit játszottak. Czirók elkapói sorra droppoltak, nem működött semmi a tavalyi ezüstérmesnél. Ezt lovagolta meg tökéletesen Szeredi mester csapata, akik Green elkapott TD-jével és sikeres kétpontosával (mely ugyanaz a játék volt, mint a touchdownnál) 20-18-ra zárkóztak. Ekkor érezni lehetett, hogy önkívületi állapotban fociznak a vendégek, egyből le is parancsolták a Bells támadóit, újra jöhetett a fáradni látszó hazai defense. És meg is bosszulta magát a fáradtság, hiszen Ali visszaállt QB pozícióba és a mérkőzés vége előtt nem sokkal a kiváló útvonalat futó Bleszity Eriket találta meg a célterületen belül, ezzel átvéve a vezetést. A Cowbellsnek pedig nem maradt sok hátra, a visszahordást nem sikerült messzire eljuttatniuk, két játékra volt ideje Cziróknak, de nem sikerült visszatámadniuk.

 

 

Fantasztikus mérkőzést láthattak a nézők, nem várt, de megérdemelt Eger győzelemmel. A Cowbells gyakorlatilag elverte önmagát, a támadók a második félidőben megint nem szereztek pontot, a védelem pedig nem tudott kitartani az utolsó pillanatig, elfáradtak, amit ki is használt az igazi csapatként működő Heroes. Ezzel a 2-1-gyel egriek felléptek a táblázat második helyére, míg a Cowbells továbbra is a negyedik helyen áll a jelenlegi 1-2-es mutatójával.

 

Győr Sharks 14-0 Dunaújváros Gorillaz

A forduló másik meglepetését az eddig nyeretlen Győr produkálta, akiket már helytelenül kezdtek lesajnálni, de megmutatták, hogy ők is hisznek még a rájátszásban. Ebben a hitben ütötték ki az eddig pozitív meglepetésként szolgáló Gorillazt, akiknek ezúttal semmi nem jött össze, hiába kaptak csak 14 pontot. A Sharks győzelmével pedig egy ötös körbeverés alakult ki a kiemelt osztályban, hiszen a Gorillaz elverte a Wolvest, a Wolves nyert a Heroes ellen, akik legyőzték a Cowbellst, akik pedig az előző fordulóban múlták felül a győrieket. A küzdelem tehát nem lehet ennél nyitottabb, öt csapat van még versenyben három playoff helyért, így az utolsó két forduló még inkább kiélezett harcot és izgalmat fog majd tartogatni számunkra.

 

(A Wolves-Steelers mérkőzés fotóiért köszönet a Photopiumnak, valamint a gifek alapjaiként szolgáló videofelvételért köszönet a Cowbell TV-nek.)

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!