Connect with us

Hír

Ha leigazolnánk Kaepernicket, megutálnának minket a szurkolók

John Mara, a Giants tulajdonosa ugyan sosem akarta leigazolni Colin Kaepernicket, azt tudja a szurkolóitól, hogy kifejezetten ellenezték volna a döntést, hiszen kiborítja őket, hogy az irányító térdelt a himnusz alatt.

 

Elég régóta vagyok már a ligában, de sosem kaptam annyi érzelemdús levelet emberektől, mint ezzel az üggyel kapcsolatban. Mondtak olyat, hogy ha bármelyik játékosunk ilyet művelne, akkor soha többé nem jönnének Giants meccsre. És nem csak egy-két ilyen levél volt, hanem rengeteg. Ez egy nagyon érzékeny téma nagyon sok ember számára, sokkal inkább, mint bármilyen más dolog, amivel találkoztam.

 

 

 

Azt azért jegyezzük meg, hogy a Giants új szerződést adott a rúgó Josh Brownnak, miután letartóztatták családon belüli erőszak vádjával, majd eltiltása után is a keretben tartották egy ideig. Az pedig nagyon érdekes a szurkolók részéről, hogy több embert borított ki egy másik csapat játékosa, mint a saját csapatuké, akinek ráadásul szerintem elítélendőbb a tette.

 

Mara nyilatkozata után ismét elő lehet venni a témát, miszerint miért is nincs csapata Kaepernicknek – mi is írtunk erről hosszabban. Elég egyértelmű, hogy nem csak a pályán mutatott teljesítményében kell keresni a válaszokat. Kaep azóta egyébként a Seahawksszal került közelebbi viszonyba, de a megállapodás várat még magára.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!