Connect with us

Magyar foci

A HFL legjobb egységei – Defense

A HFL pozícióinak rangsorolásában az offense-ek tegnap voltak terítéken, a mai főfogás a védelmek boncolgatása. A támadóknál láthattuk, hogy mind a hat elsőosztályú csapat felküzdötte magát a listára, ez a védőkkel kapcsolatban is elmondható, azonban három egyesület dominanciája jellemzi igazán a hazai erőviszonyokat a védelmek terén. A tegnap olvasott struktúra ezúttal is megmaradt, Katona Danival próbáltunk három csapatot kiemelni a mezőnyből, ez olykor sikerült is, de nem volt könnyű dolgunk.

 

Védőfal

  1. Gorillaz (Tanács Pál, Fekete György/Tóth Róbert, Papp Péter, Keresztes Csaba, Gorgyán Sándor)
  2. Cowbells (Bánfi Mihály, Cseperkáló Péter, Arató Miklós/Magyar Ádám, Szűcs Tibor)
  3. Steelers (Stadler Dániel, Kostya Mischenko, Yevhen Rakhimov, Szabó Dávid)

Nem volt egyszerű dolgunk a támadósorok rangsorolásánál, rengeteg vita és győzködés ment az egyes pozícióknál, mely a védelmi egységeknél sem volt másképp. Az öt forduló alatt valamennyi csapattól láttunk rengeteg parádés védelmi megmozdulást, azonban ez a trió kiemelkedett a mezőnyből. Grátz Vilmos nagyon stabil védelmet rakott össze a szezonra, melynek eredménye az lett, hogy holtversenyben a legkevesebb kapott pontot jegyezhették és ez óriási bravúr annak fényében, hogy az offense-ük fél szezonon keresztül csak vergődött. A védőfaluk foghatatlan volt, mind a futás ellen, mind pedig pass rush-ban kiemelkedőt nyújtottak. A Gorillaz védelmének esszenciája bennük rejlett, számtalan sacket, negatív yardos szerelést hoztak, de safetyből sem volt hiány. Mögöttük szorosan jön a Cowbells defensive line-ja, akik szintén az elit egységek közé tartoznak. A legjobb támadófalak ellen is brillírozott ez az öreg rókákból és fiatal tehetségekből álló fal, futni nem nagyon lehetett ellenük, de az irányítók sem lehettek nyugodtak, elég csak Garciát megkérdezni, aki ellen tíznél több sack és egy safety is összejött. A harmadik helyre a Miskolc futott be, akik az ukrán légiónak köszönhetően nagyon stabil falat hoztak össze, de ne feledkezzünk meg a magyar passzsiettetőikről sem, akik számtalan alkalommal kergették ki az irányítókat a zsebből, ezzel megnehezítve a helyzetüket. A futás ellen is kőkemények voltak, a Bells az első fordulóban alig tudott ellenük haladni a földön.

 

Fotó: a Dunaújváros Gorillaz Facebook oldala

 

Linebackerek

  1. Steelers (Meechie Eaton, Yuriy Nahornyak, Varga Zoltán)
  2. Wolves (Kotány Márton, Miakich András, Bicskei Dániel)
  3. Cowbells/Heroes (Horváth Gergely, Törzsök Tamás, Németh Márton, Kovács Richárd, Bartók Tamás)/(Nagy Levente, Kádár Zoltán,Chris Murray, Molnár Máté, Mézes Dániel)

Talán nem nagy túlzás azt állítani, hogy a HFL legjobb védője Meechie Eaton, ezért nem is lehet meglepődni azon, hogy a Steelers linebacker sora az első helyre került. Az miskolciak mindenese rendkívüli ráhatással van a játékra, a támadók kénytelenek voltak úgy kialakítani a stratégiájukat, hogy lehetőleg kevésszer kerüljön a labda a közelébe. De nem csak ő kellett ahhoz, hogy elsők legyenek ebben a kategóriában, társai is tiszteletre méltó munkát végeztek, nagyban hozzájárulva, hogy meccsenkénti átlagban 20 pont alatt kaptak. Kicsit meglepő lehet, hogy a Farkasok egysége került a második helyre, de ők szépen csendben egy olyan szezont raktak össze, mely igazán megsüvegelendő. Nyilván nem a Győr elleni meccs miatt kerültek ide, de ha visszaemlékezünk, mit műveltek az Egerrel, akkor jogos a helyezésük. A dobogó legalsó fokára ezúttal a Kolomposok küzdötték fel magukat, akik elképesztő hatékonysággal védekeztek, köszönhetően a szinte hibátlanul dolgozó és nagyon sokoldalú linebackereiknek. Futni nem nagyon lehetett mellettük, de bőven láttunk tőlük labdalopásokat is, sokszor húzták ki a a gödörből az egész csapatot. Meg kell említeni, hogy a második két egység rendre hazai játékosokból áll, importok nélkül sikerült ilyen parádés szezont futniuk. Akiknek pedig hiányérzetük lett volna a Heroes miatt, ők a holtversenyes harmadik helyre kerültek, legfőképp Chris Murray-nek köszönhetően, de hiányában láthattuk, hogy elég instabilan ment a játékuk, a Miskolc simán tudta támadni a pálya belső zónáit.

 

Cornerbackek

  1. Cowbells (Nagy Kevin, Demeter Ádám, Patrick Ogunji)
  2. Gorillaz (Victor Allen Williams Jr., Tarányi Gábor, Varga Norbert)
  3. Steelers/Sharks (Szabó Martin, Jónás Máté, Victor Jonatan)/(Szilas Péter, Lentulai Balázs, Rákóczi Kristóf)

A defensive backek sorát ketté bontottuk, mert jelentős különbségek voltak a safetyk és cornerbackek teljesítményei között. A Cowbells egy nagyon jó zónavédelemmel tornázta fel magát az első helyre, mindezt úgy, hogy touchdownjaik nagy részét elkapásokból nyelték be, de kiválóan alkalmazták a “bend but not break” stratégiát, tehát kulcspillanatokban jöttek a jó védekezések, labdaleütések (kivéve az Eger ellen). Ők is hoztak sok interceptiont, Nagy Kevin a Győr ellen az egyiket touchdownra is váltotta. A második helyre a Gorillaz került, akik javarészt Williamsnek köszönhetik ezt a helyezést, hiszen a HFL legjobb CB-je volt idén coverage-ben, levette a pályáról a legjobb magyar elkapókat, nagyon nehéz volt mellette akárcsak elkapást is jegyezni. Társairól is meg kell emlékezni, akiket Grátz mester nagyon jól illesztett be a “Cover 2 Man” sémába, stabilan működtek 2016-ban. A bajnokcsapat fiatal tehetségei kúsztak fel az egyik bronzérmes helyre, akik bár meg-megégtek, de hihetetlen sok nagy játékot mutattak be, a jövő sztárvédőiként tekinthetünk rájuk, hiszen Szabó Martin is csak idén 20 éves, ezzel korelnöke az egységnek. A holtverseny másik helyezettje pedig a győri cornerek lettek, akik hihetetlenül nagy munkát tettek bele, hogy az ellenfél elkapóit megfékezzék. Nem sok elkapott touchdownt sikerült mellettük szerezni, még a pontzuhatagos Wolves elleni meccsükön is ők voltak a stabilabb részei a védelemnek, gondoljunk csak arra, milyen jól semlegesítették Eleket vagy Gecsert.

 

Fotó: varadi-kiraly-foto.hu

 

Safetyk

  1. Wolves (Madarassy Richárd, Xavier Marsden, Deák Balázs)
  2. Gorillaz (Richard Chungong, Zilai János)
  3. Cowbells (Eric Agyeman, Németh Bence/Németh Márton)

A Wolves szezonközi igazolásával érte el azt, hogy a safety rangsorban az első helyre kerüljenek, hiszen Xavier Marsden érkezése óriási javulást eredményezett a secondaryben. Az igazán merészek azt sem félnek kijelenteni, hogy egyenesen a HFL legjobb safetyjét köszönthetjük személyében. De nem csak ő hozott nagyon szép szezont, Madarassy Richárdra példának okául az interceptionjei miatt emlékezhetnek a legtöbben. Az első hely megszavazása ezúttal is vitatott volt, hiszen a Gorillaz is megérdemelhetné, hiszen egyik meccsen sem produkáltak összeomlást, talán a legstabilabb safety játékuk nekik volt. A szemtelenül fiatal és tehetséges Zilai a HFL egyik legüdébb színfoltja volt, de import párját sem igazán támadták a labdával. A harmadik helyre a befutó ezúttal is szoros volt, a külföldi játékosaiknak köszönhetően, a Győr és az Eger is harcban volt a dobogóért, melyet végül a Cowbells szerzett meg. Sokat rotálták a safety pozíciókat, de egyik játékosuk sem hibázott nagyon, leginkább a nagy védekezéseikre és ütéseikre emlékezhetünk. Németh Márton a linebackereknél is megemlítettük, de ha Trabelsi mester azt kérte, hogy single high safety legyen, akkor is remekül tudott működni, ezzel a HFL egyik legsokoldalúbb és legjobb védőjeként lehet számontartani. Bár nem került fel a dobogóra, de a Steelrst is meg kell említeni, élükön Troy Rice-szal, aki safety poszton is rengeteg snapet kapott és óriási szerepet vállalt abban, hogy egyszer sem engedtek több pontot az általuk szerzettnél.

Fotó: Photopium

 

(A borítóképért köszönet a Photopiumnak.)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!