Connect with us

Magyar foci

Azt hitted, hogy a szombati volt az év meccse?

Tikkasztó forróság, gyönyörű szép lányok, és egy élet-halál párharc várta azokat a nézőket, akik kilátogattak a Rozsnyay utcába a hosszú hétvégén. Azt biztosan állíthatjuk, hogy aki a strandolás helyett egy jó kis HFL meccset választott, az talán azt sem bánta meg, hogy megfőtt a napon, vagy elázott hazafele. Az alapszakasz utolsó fordulójához méltó meccset játszott egymással a Győr Sharks és a Budapest Wolves.

 

 

Aki esetleg nem tudta volna, nagyon is komoly tét volt a meccsen: aki nyer, annak megnyílhat a rájátszás kapuja, aki veszít, az pedig csak jövőre mutathatja meg magát újra. A korábban elvégzett kis számolgatásunk alapján még a győzelem sem jelentene biztos továbbjutást, így tehát van izgulni valójuk a mai meccs eredményéről is.

 

Első félidő

 

Talán kissé meglepetésnek is tűnhetett, de a Sharks szerzett vezetést egy Horváth Gergely touchdownnal, de erre hamar rákontrázott a Wolves. Baksa “The Leg” Feri (akiről tuti fogok portrét csinálni, csak ő még nem tud róla) sérülés miatt nem állt a Farkasok rendelkezésére, ami rögtön az első TD utáni extra pontnál visszaütött, a jutalomrúgás ugyanis kimaradt. A Wolves szépen lassan elkezdte átvenni az irányítást a meccs felett, egyrészt sikerült levédekezniük a győri rohamokat, másrészt a saját támadósoruk szépen fokozatosan haladt előre, és növelte előnyét.

 

Legutóbb, amikor Győrben jártam a Heroes elleni meccsükön, ott a futójátékkal sikerült nyernie a vendég egrieknek, és úgy tűnt, most is ez lehet a vesztük. Bencsics Márk ugyan sokszor tudott a passzjátékkal közelebb kerülni az endzone-hoz, de a félidei 3 TD-jüket mind futva szerezték, Marsden-Lenner-Bencsics sorrendben. A kihagyott és blokkolt extra pont után egy sikeres mezőnygólt végzett el Majoros Csaba, kialakítva ezzel a félidei 22-7-es eredményt.

 

Úgy tűnt, ez a meccs eldőlt, a kezdeti lendületét nem tudta továbbvinni a Sharks támadósora, és több kisebb-nagyobb hiba is becsúszott, például egy rosszul feladott snap, amit a Wolves védelme szerzett meg. Ám aki elkönyvelte a Wolves győzelmet, ne adj isten hazament, az óriásit hibázott!

 

Második félidő

 

A szombat esti BL döntő második félideje kezdett feljönni az emberek emlékezetében, ahol a Wolves volt a Juventus, a Sharks pedig a Real Madrid. Kovács István fiai mintha az öltözőben ragadtak volna, az első négy támadóplayükből 3 (!) turnoverrel végződött (2 INT, fumble), a Sharks pedig ezt kihasználta, ami visszahozta győzelmi reményeiket, egyben izgalmassá tette a végjátékot. Philip Garcia nagyszerű játékának hála egyre csak rakosgatta fel a táblára a pontokat az offense, előbb ő maga futott hat pontért, majd aztán kettőt passzolt Andres Fernandezhez. Fernandez a meccs során nem csak elkapóként, hanem free safetyként is feltűnt a védelemben, ahol szintén hasznos munkát végzett. És ha már a védelem, hiba lenne őket kihagyni a fordítás érdemeiből, hiszen Arthur Brownnak és Gyarmati Máténak hála sikerült labdát szerezniük. A három pontszerzés után (1 xp, 1 jó és 1 rossz kétpontos kísérlet) már a Sharks vezetett, 28-22 volt ekkor az állás.

 

 

Össze kellett szednie a Wolvesnak magát, ha a rájátszásra pályáztak, és az utolsó nagy játék után bekapott TD volt a wake up call számukra. Nem is maradt sokáig válasz nélkül a Sharks rohama, előbb Bencsics futott újabb hatpontost, majd Xavier Marsden, immár védőként szerzett egy fumble recovery TD-t, 36-28, ismét a Wolvesnál volt az előny tehát. A harmadik negyed közepén jártunk, és már negyedjére változott a győztes kiléte, pedig még közel sem volt vége a meccsnek!

 

A már említett Sharks-Heroes meccsen eléggé szemet szúrt a győriek sok dropja, amin a meccsük is elúszott. Azóta viszont sikerült bebizonyítaniuk, hogy az csak egy rosszul sikerült nap volt számukra, és Becs Lászlón át Horváth Gergelyig minden elkapó odatette magát, és rendre szorgoskodták a yardokat Garcia passzaiból. A rutinos cápa róka irányítót sem kellett félteni, feltalálta ő magát, ha nem passzjátékot hívtak, vagy ha nem Schwartz Ferenc igyekezett futni a disznóbőrrel, akkor saját maga iramodott meg. Ennek köszönhetően második futott TD-jével és a sikeres kétpontosnak hála máris egál, 36-36.

 

 

Újabb gyors adok-kapok következett, előbb Gecser Máté a hazaiaknak, majd Horváth Gergely a vendégeknek szerzett 1-1 szép elkapás utáni TD-t, a különbség, hogy a Sharks két pontossal próbálkozott, és bejött, 44-43 a vendégeknek már a negyedik negyedben. A kiélezett izgalmakat a Wolves jobban tudta kezelni, és az idő is nekik dolgozott. Na meg Xavier Marsden is, akinek ha eddig kérdéses volt az MVP címe, néhány perccel később már minden kétely elszállt ezzel kapcsolatban: előbb bevitte önmaga harmadik TD-jét ismét futóként, majd a győri rohamot megállítva leszedte a Dancs Tamás által felütött labdát a levegőből, interception. Megadta a lehetőséget ezzel a kegyelemdöfésre, amit ki is használt a Wolves: előbb Bencsics rakott fel újabb hat pontot a táblára egy futással, majd egy fake xp után a kétpontos is összejött. 57-44, és mivel egyrészt alig 1 perc volt hátra, másrészt nem maradt időkérése a győrieknek, hiába jutottak el a Wolves redzone-ba, pontszerzésre már nem maradt idő. Végeredmény:

 

Budapest Wolves 57 – 44 Győr Sharks

 

 

A meccs MVP-je: Xavier Marsden

 

A képért köszönet a zseniális Hungarian Footballnak!

 

Összesen 3 TD, interception, a labda mindkét oldalán veszélyes fegyver volt, így örömmel adtuk át neki a Fűzővel Kifelé! MVP díjat.

 

A meccs legjobb párharca: Becs László vs Mike McCrary

 

Nagyon sok olvasónktól látom hétről hétre, hogy a nagy számokat produkáló játékosok közül alig található magyar játékos, és szerintük az importok “uralják” a HFL-t. Nos, az ezen a véleményen lévő olvasóinknak ajánljuk ezt a párharcot, ami a harmadik negyedben a szemünk előtt zajlott le többször is. Bár Andres Fernandez is szerzett róla TD-t, Becs pedig kevesebb labdát kapott, nem egyszer sikerült túljárnia a Wolves cornere eszén, például ennél a kétpontosnál.

 

 

Mit jelent ez a rájátszás szempontjából?

 

Egyrészt azt, hogy a hazai sikerrel a Budapest Cowbells biztos rájátszás résztvevő lesz, másrészt hogy a Győr Sharks számára befejeződött az idény. A győzelem viszont nem jelent biztos rájátszásba jutást a hazaiaknak, hiszen ha a Gorillaz ma nyerni tud a már továbbjutott Cowbells ellen, akkor kiütik a Farkasokat a rájátszásból, hiszen a a két budapesti és a dunaújvárosi csapat ekkor azonos mérleggel állna, a Wolves pedig mindkettőtől kikapott idén. Tegnap lejátszották az első kiemelésért folyó csatát, amiből a Steelers jött ki győztesen, a 2. kiemelt a Heroes lett. A további forgatókönyv így nézhet ki:

 

  • 1. Steelers, 2. Heroes, 3. Gorillaz, 4. Cowbells, ha a Gorillaz megveri a Cowbellst;
  • 1. Steelers, 2. Heroes, 3. Cowbells, 4. Wolves, ha a Cowbells megveri a Gorillazt.

 

Köszönjük a meghívást a Budapest Wolvesnak, mi biztosan nem bántuk meg! Ma Dunaújvárosba is leutazunk, ahol szintén várnak minden szurkolót szeretettel az alapszakasz utolsó összecsapására, de aki inkább otthon tekintené meg, az kapcsoljon a Digi Sportra délután 14.45-kor!

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!