Connect with us

Hír

Ha nem tudsz elkapni, mehetsz védőnek

A turnoverek mérkőzéseket döntenek el – olvasható a közhelyszótár első oldalán. Így van ez a kihasználatlan turnoverekkel is, az elejtett interceptionökkel, amik kevésbé látványosan, de szintén döntően befolyásolják egy mérkőzés kimenetelét.

 

Nem hiába szokták mondani, hogy ha nem elég jó a kezed, akkor mehetsz védőnek. Ha megnézzük az adatokat, látható, hogy ez mennyire igaz. A védőjátékosok 2016-ban 38,5%-os drop aránnyal dolgoznak, azaz a lehúzható labdák mindössze 61,5%-át kapták el. Összehasonlításképpen az ilyen szempontból legrosszabb elkapó (legalább 30 elkapás mellett) Seth Roberts a felé dobott labdák 19,1%-át ejtette el, a második Quincy Enunwa a 17,14%-át, Nelson Agholor pedig a 16,28%-át. És ők csak a legrosszabbak, nem pedig a ligaátlag.

 

 

A legtöbb interceptiont Josh Norman hagyta kicsúszni a kezei közül, szám szerint hatot, és ha mindet behúzta volna, akkor övé lett volna az INT-király cím is – persze ha Casey Heyward is behúzza a 3 elejtett labdáját, akkor ismét övé lett volna a cím 10-9 arányban. A második helyen ötös holtverseny alakult ki 4 elejtett interceptionnel, közülük 3 safety.

 

 

Képzeljük csak el, milyen lenne, ha a védők is olyan jó kezekkel rendelkeznének, mint az elkapók. Jó eséllyel Norman szezonjáról is máshogy beszélnénk, ha legalább a felét összeszedi az elejtett labdáinak, ráadásul a Redskins szezonja is máshogy alakulhatott volna, hiszen 1-1 turnover hatalmas változásokat okozhat. Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha Robert Alford elkapja az egyetlen elejtett interceptionjét. Nem született volna meg AZ az elkapás Julian Edelmantől és a Falcons nyerte volna a Super Bowlt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!