Connect with us

Érdekességek

Miért nem megy Daltonnak a rájátszásban?

Mert nyomás alatt összeomlik. Nem csak a pszichológiai nyomás alatt, hanem a valós, fizikai nyomás alatt is. A tavalyi évben neki volt az egyik legszembetűnőbb, hogy mennyire visszaesett a teljesítménye, mikor az ellenfél védői megszorongatták.

 

  • Tavaly Daltonnak 91,8-as volt a passer ratingje, ami a 16. legjobb volt a 30 olyan QB közül, akiknek legalább 300 passzkísérletük volt.
  • Nyomás alatt 57,1 volt a passer ratingje, ami a hetedik legrosszabb volt.
  • Blitz esetén 76,2-es irányítómutatót produkált, ami pedig a negyedik legrosszabb volt.

 

 

Mióta Dalton az NFL-ben tevékenykedik, a 14. legrosszabb passer ratinget tudja felmutatni nyomás alatt a 39 kvalifikáló irányító közül (1000 passzkísérlet). Ráadásul a támadófala gyengülésével sem igazán magyarázható ez a visszaesés.

 

A PFF adatai alapján a Bengals támadófala 28 sacket engedett tavaly, ami a harmadik legtöbb volt 2016-ban. Azonban ezek nagy részéért Dalton volt a felelős, ugyanis a támadófal 181 nyomást engedett egész évben, ami viszont a hatodik legkevesebb volt az egész ligában. Daltont tehát a nyomás alatt lévő dropbackjei 22,7%-ában földre is vitték, ami a legmagasabb százalék a 30 kvalifikáló irányító közül. Ez tehát azt jelenti, hogy Dalton nagyon rosszul viseli a nyomást, pánikol és nem tud megszabadulni a labdától időben.

 

Sok oka nincs a bizakodásra ezen a téren Daltonnak, ugyanis támadófalának két legjobb tagját elvesztette Whitworth és Zeitler személyében, így feltehetőleg még többször kell majd nyomás alatt játszania. Az persze segíthet, hogy szereztek egy új, mélységi célpontot John Ross személyében és Tyler Eifert is egészségesen kezdi meg a szezont.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!