Connect with us

Hír

Peyton majdnem visszatért tavaly – a Dolphinsba

Az idei holtszezonban arról elmélkedtünk, hogy majd Tony Romo és Jay Cutler vajon visszatérnek-e a pályára egy sajnálatos sérülés következtében. Közben pedig az derült ki, hogy a tavalyi év legnagyobb visszavonultjának volt ilyen lehetősége a 2016-os szezonban.

 

 

Archie Manning beszélt arról tegnap, hogy látott egy üzenetváltást fia, Peyton Manning és a Dolphins főedzője, Peyton egykori broncosos támadókoordinátora, Adam Gase között.

 

Azt írta, hogy “Hey 18-as, Tannehill megsérült. Szerintem ki kell hagynia egy kis időt. Holnap reggel egyből azt fogják kérdezni tőlem a sajtótájékoztatón, hogy megpróbállak-e visszacsábítani a pályára Miamiba. Mit szeretnél, mit mondjak nekik?”.

 

Gase nagyon kreatívan és burkoltan kérdezte tehát meg, hogy Peyton vissza szeretne-e térni, de persze végül nemleges választ kapott. Pedig milyen érdekes lett volna, ha esetleg Peyton a wild card körben kiüti a Steelerst és akkor utazhatott volna New Englandbe egy elég parázs kis összecsapásra. De persze Manning felhagyott már a focival és nem is akar visszatérni, ahogy a mellékelt ábra is mutatja.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!