Connect with us

Hír

Bennett a Lambeau Fielden töltötte legutóbbi éjszakáját

A Green Bay Packersnél nem újdonság, hogy a játékosok a training camp ideje alatt a wisconsini Szent Norbert Egyetem kollégiumán töltik az éjszakákat, ám a csapat idén igazolt tight endje, Martellus Bennett ezt is megfejelte: ő egyenesen a Lambeau Field egyik öltözőjében aludt, még ha nem is így tervezte.

 

 

Elég későn értem Wisconsinba Chicagóból, a kollégium ajtajai már zárva voltak, így rögtönöznöm kellett valamit. Így hát fogtam magam, és a Lambeau Field felé vettem az irányt, majd az öltözőnkben töltöttem az éjszakámat a padlón aludva. Abban reménykedtem, hogy nincsenek szellemek a stadionban, mert akkor kénytelen lettem volna onnan is elmenni, de szerencsére semmi nem zavarta meg az álmomat, a padlón alvás pedig nem zavart, előfordult már velem korábban.

 

McCarthy elmondta, hogy fogalma nem volt az esetről, de miután meghallotta, nem győzte abbahagyni a nevetést. Bennett végül másnap csatlakozott a többiekhez, és immáron a kollégium egyik szobájában teheti nyugvóra a fejét. Korábban már írtunk róla, hogy hogyan próbál beilleszkedni az új csapattársai közé Bennett, hát most már a stadionnal is baráti kapcsolatot ápolhat.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!