Connect with us

Minden ami NFL

Carrnál Luck még mindig sokkal jobban keres, de Flacco az igazi 25 milliós QB

Nemrég jelentették be Derek Carr új szerződését: 5 év, 125 millió dollár, azaz megvan az első 25 millió dolláros irányító. Azonban ez valójában csak mese habbal, Carr a közelében sincs annak a pénzmennyiségnek, amit Luck keres. Mutatjuk, hogy miért nem szabad csak a hangzatos számoknak hinni.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

 

Egy szerződésben két igazán fontos tényező van. A garantált tartalom és az első három évben kézhez kapott pénzösszeg (ez utóbbi a legfontosabb). Erre jó példa mondjuk Colin Kaepernick szerződése: 6 év, 126 millió dollár. Baromi soknak hangzik, pedig ebből csak 13 millió volt teljesen garantált, tehát a valóságban akár a szerződéskötés után is kivághatták volna a játékost, csak alig buknak rajta valamit (persze később épültek be bónuszok, de egy korai kivágással azokat is meg lehetett volna szüntetni).

 

Az első három év pedig azért fontos, mert az utolsó egy-kettő általában már csak ilyen bónusz év. Erre jó példa mondjuk Darrelle Revis patriotsos szerződése, aki hiába írt alá egy két éves szerződést 32 millióért, igazából csak egy 1+1 éves szerződése volt. Az első szezonban megkapta a maga 12 millióját, a második évre járó 20 millió meg ott volt, hogy Revisre ne tehessen franchise taget a Pats, de más jelentősége nem volt. Vagy másik jó példa erre Adrian Peterson vikingses szerződése, ami az utolsó évére 18 millió nem garantáltat tartalmazott. Papíron jól mutatott, meg Petersonnak hízhatott a mája, hogy mekkora szerződést kapott, de a gyakorlatban ez csak dísz. Épp ezért érdemes jobban megnézni azt a Carr szerződést.

 

A Carr-szerződés

 

Derek Carr 5 éves szerződése valójában egy 6 éves kontraktus, ugyanis az utolsó rookie évére nem kapott fizetésemelést. Így valójában az 5 éves, 125 milliós szerződés 6 éves és 126,6 milliót tartalmaz. Ez pedig átlagban csak 21,1 millió dollár.

 

Derek Carr szerződésének utolsó éve

 

Ez volt Carr szerződésének utolsó éve. Mint látjuk, ez nem valami veretes egy MVP szintű irányítótól. Az új szerződés pedig így néz ki:

 

 

Láthatjuk, hogy a 2017-es alapfizetése Carrnak csak a könyvelés szempontjából nőtt, hisz az új szerződésének pénzeit így jobban el tudták osztani (persze ettől még kézhez kapott 25 millió dollárt, de az már az új szerződéséből származott). Így hiába keresne 2018-tól 25 milliót, a fizetési sapkában csak egyszer kerül közel hozzá, a többi évben pedig nagyon csapatbarát a szerződése.

 

Amikor hosszabbított, a 125 millió dollárból mindössze 40 millió lett garantált, amit tulajdonképpen két év alatt meg is kap (pirossal jelölt tételek). 12,5 millió dollár aláírási bónuszt leosztottak öt évre, illetve van még pár roster bónusza és a 2017-es alapfizetése. Ennyi. 2019-ben, azaz szerződése harmadik évében már 15 milliót spórolva elküldhető, 7,5 millió dollárnyi hallott pénz mellett. Ezzel szemben Luckot csak a szerződése negyedik évében lehetne elküldeni, akkor is 12 millió dollárnyi halott pénzzel. Hasonló a helyzet Joe Flaccoval is, csak utána 16 millió dollár halott pénz keletkezik.

 

Carr és a többiek szerződése

 

Ha a garantált tartalmakat nézzük, akkor Carr csak a hatodik a sorban Aaron Rodgers, Joe Flacco, Andrew Luck, Cam Newton és Matt Ryan után után:

 

  1. Aaron Rodgers (Packers) – 54 millió dollár
  2. Andrew Luck (Colts) – 47 millió dollár
  3. Joe Flacco (Ravens) – 44 millió dollár
  4. Matt Ryan (Falcons) – 42 millió dollár
  5. Cam Newton (Panthers) – 41 millió dollár
  6. Derek Carr (Raiders) -40 millió dollár
  7. Philip Rivers (Chargers) – 37,5 millió dollár
  8. Eli Manning (Giants) – 36,5 millió dollár
  9. Ben Roethlisberger (Steelers) – 34,25 millió dollár
  10. Russell Wilson (Seahawks) – 31,7 millió dollár

 

Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy Rodgers 54 milliója igazából semmit nem jelent, ugyanis ő két évvel a szerződése lejárta előtt hosszabbított, tehát Aaron aktív szerződése (a régi szerződéséből maradt évek és pénzek plusz az új) 7 éves és 129 milliós, azaz mindössze évi 18 milliót takar. Tulajdonképpen annyit keres, mint Brock Osweiler keresett. Ezt persze nem a Bradytől az utóbbi öt évben látott jófejségből tette, hisz amikor hosszabbított, akkor toronymagasan a legjobban kereső QB lett. Mindössze baromi nagy mákja volt a Packersnek. Persze ez nem lesz sokáig így, ugyanis ARod a következő három évben garantált nélkül játszik, ez idő alatt pedig új pénzt csak évi 18,5 milliót fog kapni, ami nevetséges. Nem véletlen, hogy folyton felhozzák a nevét, legkésőbb jövőre jó eséllyel gigaszerződést fog kapni.

 

 

Ami Matt Ryant és Newtont érinti, ők garantáltból egy picivel többet keresnek, mint Carr, de hiába a kisebb alapfizetés, az első három évben nincsenek annyira lemaradva az alacsonyabb alapfizetés ellenére sem. Sőt, a top10-ből úgy igazából senki sem (Brock Osweilert és Matt Staffordot nem számítottam):

 

  1. Andrew Luck – 75 millió dollár
  2. Derek Carr – 67,6 millió dollár
  3. Cam Newton – 67,1 millió dollár
  4. Eli Manning – 67 millió dollár
  5. Ben Roethlisberger – 65 millió dollár
  6. Russell Wilson – 63 millió dollár
  7. Matt Ryan – 63 millió dollár
  8. Philip Rivers – 62 millió dollár
  9. Joe Flacco – 62 millió dollár
  10. Aaron Rodgers – 59 millió dollár (nem biztos, hogy pont ő a 10., minden esetre ezen a listán most az)

 

Ami meglepő, hogy az első három évében Luck mindenkit kenterbe ver, bár ez leginkább a Coltsot minősíti, nem véletlenül rúgták ki a GM-et (az sem kizárt, hogy ezt Irsay akarta így). Carr tehát csak második a legfontosabb listán Luck mögött, ráadásul ezen hosszú távon sem tud kompenzálni:

 

 

Luck egy laza 13 millióval üti Carrt hosszú távon is. Ez leginkább a draft státuszának és az ezzel járó 5. éves opciójának köszönhető, hisz míg Carr csak 1 milliót keresett utolsó évében, Lucknál ez 16 millió volt. Ennyi a különbség a között, hogy valaki 1/1 vagy második körös. Azonban, ha igazi 25 milliós irányítóról akarunk beszélni, az továbbra is az elit Joe Flacco. Bár ő valójában pénzben nem keres ennyit a sok átcsoportosított, de már korábban megkapott garantáltak miatt, de a Ravens fizetési sapkájából átlagban ennyit visz el.

 

Ennyit foglal el Carr, Luck és Flacco a capből szerződése adott évében.

 

Ajánlom mindenki figyelmébe a fenti táblázatot. Egyértelműen látszik, hogy a következő hat évben Derek Carr fogja a legkevésbé terhelni a csapata fizetési sapkáját annak ellenére, hogy papíron az ő fizetése a legnagyobb. Mindössze egy rossz éve lesz, azon kívül teljesen baráti. Ellenben Luck szerződése csak Joe Flaccoéhoz képest tűnik ilyen vállalhatónak, azok a 24, 27 és 28 millió dolláros tételek nagyon durvák. Flacco pedig elképesztő, a legenyhébb évében is 22,5 milliót foglalt, durván megszenved majd vele a Ravens.

 

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy Carr szerződése zseniálisan lett összerakva, nem lett sokkal jobban megfizetve, mint a nagy átlag, az igazi cap-gyilkosokhoz képest pedig csak fing a tornádóban. Luck rekordjára igazából Matt Stafford lehet veszélyes, hisz neki az utolsó évében Luckhoz hasonlóan 16,5 milliós fizetése van. Hiába a belengetett nagy számok Carrnál, valójában csak parasztvakításról van szó.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!