Connect with us

Hír

Decker lenyűgözte Mariotát

A Tennessee Titans ugyan szerződtette Eric Deckert még június végén, ez azonban azt jelentette, hogy a Decker-Mariota kettős nem tudott összeállni és gyakorolni a csapat holtszezonbeli foglalkozásain. A training camp kezdetével azonban már erre is lehetőség nyílt, szombaton Decker jó pár elkapást mutatott be, az irányító pedig nagyon élvezte a közös munkát és alig várja, hogy élesben is tesztelhessék ezt a kapcsolatot.

 

 

Megkönnyíti a dolgunkat, olyan nagyszerű játékokat mutat be, amikre építhetünk a jövőben. Nagyon okos srác, jól futja a route-okat és remekül szakad el az emberétől és játssza magát tisztára. Az alapján, amit ma mutatott, a szezon során is sokra számíthatunk tőle, ez pedig izgatottá tesz.

Mariotának azonban nem csak Decker az egyetlen új célpontja a tavalyi évhez képest. Az idei első körös Corey Davis is nagy szerepet kaphat a Titans támadósorában azt követően, hogy a hétvégén végre ő is aláírta újonc szerződését. Az irányító szerint ez a húzás is hatalmas minőségi upgrade a csapat számára.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!