Connect with us

Minden ami NFL

FK! Franchise Draft – III. rész

Újabb négy kör következik az első FK! Franchise Draftból, ahol bár a 9. kört kezdjük, még mindig találni top játékosokat. A mai adag főleg a védőkről szól, de azért így is akadtak jó képességű támadó játékosok a horogra, egyes csapatrészek pedig már el is készültek néhány franchise-ban.

 

 

A szempontrendszerünk egyszerű volt: nagy megbeszélés után arra jutottunk, hogy az előttünk álló 5 évre draftolunk magunknak franchise-t, hiszen abba beleférnek a fiatalok mellett a középkorúak is, és egy fokkal nehezebb, mintha csak 1 illetve 3 évre draftolnánk. A felállás nem volt megkötve, a támadósorban 1 QB, 5 OL (2 OT, 2 OG, 1 C), 1 RB, 2 WR és 1 TE volt az alap, a maradék egy helyre pedig a RB/WR/TE hármas közül választhattál. Védelemben a 4 védőfalas felállás volt az alap, tehát 2 DE (EDGE rusher, azaz 4-3 DE vagy 3-4 OLB) és 2 DT (INTERIOR, azaz 4-3 DT vagy 3-4 DE vagy 3-4 NT) mindenki csapatában kötelező volt. A back 7 meg úgy állt össze ahogy akartad, akár 3 LB, 2 CB és 2 S, akár 2 LB, 3 CB és 2 S, vagy akár az 1 LB, 3 CB, 3 S felállás is szabadon választható volt. A draftsorrendet véletlenszerűen generáltuk ki, és a fantasy draftok módjára snake módszerrel választottunk, azaz a páros körökben visszafelé haladtunk, cserélni pedig nem lehetett.

 

I. rész

II. rész

 

 9/57 KGYM
 Ryan Schraeder
 OT, Atlanta Falcons

Lehet korai pick, de szerettem volna fiatal tackle-öket a csapatomba, ő tűnt itt a legjobb opciónak.

 

 9/58 chester
 Cameron Jordan
 DE, New Orleans Saints

Ingram személyében meg volt az egyik oldalra a rusherem, a másikra meg gyorsan behúztam Jordant. A gyenge Saints védelem miatt talán ő is kicsit alul van értékelve, pedig zseniális játékos, aki futások ellen remekül védekezik, és az irányítóra is elképesztő nyomást tud gyakorolni. Szerettem volna, ha mindkét edge rusherem képes erre, örömmel konstatáltam, hogy nem csak, hogy képesek erre, hanem az egyik legjobbak mindkét aspektusban a ligában.

 

 9/59 balentin
 Deion Jones
 LB, Atlanta Falcons

Egyértelmű, hogy vannak Jonesnál jobb linebackerek a csapatban, de olyan mértékkel robbant be 2016-ban a ligába, hogy nehéz volt ellenállni neki. Van még mit fejlődnie futások ellen és coverage-ben is, de a határ a csillagos ég nála, évekig meghatározó alakja lesz a Falcons védelmének. Le kellett csapnom rá, nehogy valaki megérezze, hogy rá várok, ezért jött az első 10 körben.

 

 9/60 Leonidasz007
 Jordy Nelson
 WR, Green Bay Packers

A bivalyerős védelem után ideje volt már kicsit a támadókkal is foglalkozni. Bradynek tulajdonképpen egy jó célpont is elég, hogy megverjen bárkit, most pedig kap egy olyat, aki bárkinél jobb a jelenlegi keretből. Nelsont azért választottam, mert fehér egy rendkívül jó route runner, ami fontos egy olyan system tapasztalt játékosnak, mint Tom, ráadásul vertikálisan és horizontálisan is képes bejátszani a pályát. Egyetlen hátránya neki is a kora, de 3-4 év még neki is dukál, aztán együtt mehetnek 4 gyűrűvel nyugdíjba.

 

 9/61 katonadani
 Ricky Wagner
 OT, Detroit Lions

Gyorsan jött is a másik tackle a csapatba. Ha jól emlékszem Wagner volt az utolsó OT, akit szívesen vittem volna, így nyilván nem hagyhattam meg az esélyt, hogy kicsússzon a kezeim közül.

 

 9/62 renningan
 Travis Kelce
 TE, Kansas City Chiefs

Nem sok olyan TE van a ligában, aki fiatal, nem sérülékeny és képes abszolút elit teljesítményre. Kelce pont ilyen, lassan nem lehet nem egy lapon emlegetni Gronkkal vagy Olsennel, nagyon meglepett, hogy itt még senki nem vitte el.

 

 9/63 jimboy
 Byron Jones
 S, Dallas Cowboys

Rusherem van, a linebacker sorom pipa, jöhet a secondary. Ezt pedig a Cowboys védelmének legrutinosabb kezdőjátékosával kezdem felépíteni. Abszolút a jövő embere, aki hamarosan posztja legjobbjai közé is kerülhet. Remekül lát a pályán és nagyszerűen játssza be az egész mélységi zónát.

 

 10/64 jimboy
 Cordy Glenn
 OT, Buffalo Bills

Ha már a skill pozíciós játékosaim egészségéért minden play-ben aggódni kell, legalább az irányítóm legyen egyben, így visszatérek a falamhoz és kiválasztom jobb oldalra Cordy Glennt. Igaz, Glenn inkább a pálya bal oldalán érzi otthonosan magát, de futásblokkolni gyakorlatilag mindegy,hogy hol teszi az ember, pass protectionben meg egy ilyen kaliberű játékosnak nem igazán van aggodalomra oka.

 

 10/65 renningan
 A.J. Bouye
 CB, Jacksonville Jaguars

Nagy volt a CB rush, most már muszáj volt valakit hoznom, mert a végén egy meglepően szar secondarym lett volna. Bouye mondjuk lutri, de Norman játéka sem esett vissza, én bízok benne, hogy a tavalyi közel All-Pro formáját tartani fogja.

 

 10/66 katonadani
 Olivier Vernon
 DE, New York Giants

Renningan két remek pickkel támadott a legutóbbi választásom óta, irigyeltem is ezekért, kifejezetten tetszettek és mérges voltam, hogy nem nálam kötöttek ki. Az utóbbi választásoknál a támadófal széleit kilőttem, úgyhogy vissza lehetett térni a védőoldalra és volt még 2-3 hasonló értéken lévő edge rusher ebben a pillanatban a boardomon, ennek ellenére ide húztam és inkább kivittem a legjobbat, mintsem a maradék jusson. Tavaly szkeptikus voltam Vernonnal és a neki adott pénzmennyiséggel kapcsolatban, de teljes mértékben rámcáfolt és teljes szezonon keresztül képes volt rendkívül magas szinten teljesíteni.

 

 10/67 Leonidasz007
 Fletcher Cox
 DT, Philadelphia Eagles

Sok újat nem tudok hozzátenni, mint Short esetében megtettem. Cox választásával a futókísérleteket is a minimálisra szorítja le a védelem.

 

 10/68 balentin
 Darius Slay
 CB, Detroit Lions

Big Play Slay a defense rush-om következő eleme, akiről azt gondolom, hogy elit cornerként kezelhetjük. Ugyan nem kifejezetten fiatal, hiszen már 26 elmúlt ő is, de fejlődése arra enged következtetni, hogy ezt a formáját még stabilan fogja tudni tartani 4-5 évig. Egy igazi lock down corner, aki messze kimagaslik a Detroit védelméből, személyes kedvencem, nem maradhatott tovább benn.

 

 10/69 chester
 Tyrann Mathieu
 CB, Arizona Cardinals

Nickel felállásban gondolkodtam, amibe nem ártana egy jó NCB a csapatba. Szerencsémre az egyik legjobb még rendelkezésemre állt, és nem is gondolkodtam sokat amikor rám került a sor. Mathieu sok poszton játszott már a Cardianlsban, de a legjobb kétségtelenül akkor volt, amikor nickelbackként állt Bruce Arians rendelkezésére. A légvédelem 4/5-e ezzel kipipálva!

 

 10/70 KGYM
 Morgan Moses
 OT, Washington Redskins

Ahogy írtam, fiatal tackle-re vadásztam, Moses tűnt a bent lévők közül a legjobbnak.

 

 11/71 KGYM
 Jarvis Landry
 WR, Miami Dolphins

Meglepett, hogy eddig csúszott Landry, itt pedig le is csaptam rá, mivel egy kifejezetten jó WR, aki borderline a legjobbak közt van. TY Hilton mellett pofás WR-corps kezd így kialakulni.

 

 11/72 chester
 Kam Chancellor
 S, Seattle Seahawks

Most már teljes a secondary! Nem voltam benne biztos, hogy a Kancellár elérthető lesz-e később, ezért gyorsan lépnem kellett. Sok jó strong safety van a ligában, de olyan kevés, aki ugyanannyira hatékony a passzok és a futások ellen egyaránt, Chancellor pont ilyen! Ő sem éppen egy olyan játékos, akit egy 5 éves projektbe maradéktalanul beválogatnék, de ennyi kockázatot megér, hogy összeálljon a való életben is a liga egyik, hanem a legjobb safety párosa.

 

 11/73 balentin
 Joel Bitonio
 OG, Cleveland Browns

Clevelandban elithez közelít a támadófal, melynek már-már oszlopos tagja Bitonio, akit csak azért nem emlegetnek Zack Martin szintjén, mert a Brownsban játszik és ott van Joe Thomas is. Frederick és Smith közé tökéletes lesz a fal belsejébe, remélhetőleg a sérülések sem fogják hátráltatni, és akkor ütőképes kis offensive line-ja lesz majd Lucknak. Kevés jobb guardot tudnék itt elképzelni, de a párja se lesz ám piskóta!

 

 11/74 Leonidasz007
 Tony Jefferson
 S, Baltimore Ravens

Jefferson úr a boxban, de coverage safety-ként is elit teljesítményt képes nyújtani. Fontos volt, hogy olyan társat találjak Berry mellé, aki hasonlóan képes kavarni a kártyákat mint ő, ezért esett Jeffersonra a választásom. A Cardinalst elhagyó safety az egyik legsokoldalúbb játékossá nőtte ki magát, e mellé pofátlanul fiatal.

 

 11/75 katonadani
 C.J. Mosley
 LB, Baltimore Ravens

Szerintem Leonidasz után a második legjobb LB-sort hoztam össze a Hicks-Mosley duóval.

 

 11/76 renningan
 Chandler Jones
 DE, Arizona Cardinals

A DE-ekkel ugyanaz volt a helyzet, mint a cornerekkel. Felírtam azokat a játékosokat, akiket mindenképp ki kell vinnem, ha még jó védelmet akarok magamnak, és ezen a ponton már nagyon kevés maradt belőlük, míg például tackle-ből vagy centerből még bőven maradt, vagy maradt volna, ha a többiek csak azt húznak. Így hát jött Jones, aki tavaly élete szezonját futotta úgy, hogy leginkább csak azt kellett csinálnia, amihez ért: pass rusht.

 

 11/77 jimboy
 Brandon Williams
 DT, Baltimore Ravens

A védelemben eddig minden pickem a passz elleni védekezésre használtam fel, úgyhogy itt az ellenfelek belső futásainak megállítása ellen is tenni valamit. Erre pedig kevés alkalmasabb (és jelen pillanatban elérhető) jelölt van, mint Baltimore-i elit futás elleni védekezés alapköve, aki amellett, hogy futás ellen remekül teljesít, passzsiettetésben is megállja a helyét.

 

 12/78 jimboy
 Stephon Gilmore
 CB, New England Patriots

Az egy dolog, hogy coverage-ban eddig remekül teljesítő linebackereket és safetyt választottam, de ki fogja megállítani egy az egyben az ellenfelek elit elkapóit? Remek kérdés és a 12. választásom pont erre ad választ, Chris Harris híján nem sikerült azt a játékost megszereznem első számú cornerbacknek, akit eredetileg szerettem volna, de bánkódásra nincsen ok, ugyanis Gilmore szintén kiváló játékos, aki felé még Tom Brady is csak hatszor dob két mérkőzésen összesen. Igazi shut down cornerback. Remek párost fognak alkotni… a reklám után kiderül, hogy kivel.

 

 12/79 renningan
 Jason Pierre-Paul
 DE, New York Giants

Az előbb írt első mondatom itt is érvényes, nem nagyon maradt olyan DE, akiért megérte volna kockáztatni, hogy JPP kimenjen. Elit futás ellen, nagyon jó passz ellen, remekül fogja kiegészíteni Chandler Jonest. Arról nem is beszélve, hogy a fal közepén ott van azért Watt is, bár Damon Harrisont vagy K.J. Wrightot nagyon szerettem volna itt.

 

 12/80 katonadani
 Damon Harrison
 DT, New York Giants

Szerintem nekem lett a legjobb belső védőfalam, hiszen a liga legjobb (játékosa) 3-tech DT-je mellé a liga legjobb 1-tech DT-jét is elhoztam, így tökéletes egyensúly lesz. Tehát mondhatjuk, hogy az NFL legjobb passzsiettető DT-je mellé kihúztam az NFL legjobb futás elleni DT-jét is. Harrison harmadik kísérletek során kevesebbet lesz pályán, de majd biztos lesz valami jó kis cserém, akit beküldhetek a helyére nyilvánvaló passzhelyzetekben.

 

 12/81 Leonidasz007
 K.J. Wright
 LB, Seattle Seahawks

A linebacker sor kiegészítő darabja, pedig alighanem az egyik legalulértékeltebb linebacker a ligában. Szinte sértő is, hogy Wagner az első három körben elkelt, addig Wright a 12. körig várhatott. Pedig egymás mellett a védelemben, alig lehet különbséget tenni a két játékos teljesítménye között. Wright a legjobb coverage linebacker volt az elmúlt két év összesített statisztikáit figyelembe véve. Mondtam már, hogy ez menyire fontos egy passzorientált ligában?

 

 12/82 balentin
 Danielle Hunter
 DE, Minnesota Vikings

Ezzel a pickkel elloptam a show-t (KGYM legnagyobb bánatára), Hunter egy állat lesz jövőre és éveken át fogja terrorizálni a tackle-öket és irányítókat. A minnesotai védelem egyik leginkább alulértékelt tagja volt idáig, de olyat fog robbantani, hogy kidől a ház fala. Miller túloldalára tökéletes párosítás, és akkor még nem is vettük számításba Williamst.

 

 12/83 chester
 Stefon Diggs
 WR, Minnesota Vikings

Micsoda Vikings rush, szegény KGYM meg közben zokog. A védelmem alakulóban, úgyhogy ideje volt az első fegyvert Rodgers kezébe adnom, és a liga egyik legjobb route runner elkapójára esett a választásom. Diggity egy kétségtelenül tehetséges elkapó, aki a bántóan gyenge Viking offense-nek az egyik megmentője volt a slotban. Megbízható célpont, hiszen kevés dropja van, aki nagy játékokra is képes, tökéletes.

 

 12/84 KGYM
 Xavier Rhodes
 CB, Minnesota Vikings

 

Rhodes csendesen, de magabiztosan a liga shutdown CB-i közé nőtte ki magát. A Vikes tavalyi elit passzvédekezése jelentős részt neki köszönhető, akire ő ráállt, az akár már egy-két elkapásnak is örülhetett. (Lásd Kelvin Benjamin, 1 target, 0 elkapás.)

 

Így állunk 12 kör után:

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!