Connect with us

Hír

Hiába a rebuild a Jetsnél, ha képtelenek normálisan draftolni

A Jets jelen pillanatban újjászületik, és reménykednek benne, hogy ez egy sikeres korszak kezdete lesz. Ehhez az első lépéseket már megtették, kivágtak egy csomó drága és/vagy nem megfelelően teljesítő játékost, hogy jövőre legyen miből erősíteni a szabadügynök piacon, illetve a meglévő pickjeikkel a drafton. A sikerességhez nem árt, ha mindkét esetben javítanak az eddigieken, főleg a draftolást illetően.

 

 

A Jetsnél 2015-ben történt GM váltás, amikor John Idzik lapátra került. A lépés nem volt véletlen, a korábbi GM két drafton húzhatott csapatának, összesen 19 játékost, és ebből 5, azaz öt darab van a jelenlegi keretben. Ez az öt játékos Sheldon Richardson (2013, 1/13), Brian Winters (2013, 3/72), Quincy Enunwa (2014, 6/209), Dexter McDougle (2014, 3/80) és Dakota Dozier (2014, 4/137), akik közül ugyebár Richardsontól is szabadulnának. A fenti öt játékosból jelenleg csak az első három említett kezdő, a többi tartalék, vagyis totális bukó volt a rövid Idzik-éra.

 

Mike Maccagnan ezzel szemben a harmadik draftján van túl, a legutóbbit nyilván nehéz megítélni a szezon kezdete előtt, de az előző kettőről már egy reális képet kaphatunk. 13 játékos került a Jetshez a ’15-ös és a ’16-os játékosbörzén, ám így is akadt pár olyan, amin kikerekedik az ember szeme. A tavalyi Christian Hackenberg picket a második körből azóta sem felejti el senki, de a 2015-ös draftból is csak Leonard Williams az, akire csettinteni lehet, Devin Smith a sorozatos sérülései miatt el lett bocsátva a klubtól, ahogy a guard Jarvis Harrison sincs már a csapatnál, Lorenzo Mauldin pedig épp egy elég komoly rendőrségi ügy elé néz.

 

Az újjáépítéshez ennél azért hatékonyabban kell játékosokat kiválasztaniuk, különben sosem jutnak egyről a kettőre.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!