Connect with us

Hír

Jake Butt már idén pályára léphet

Jake Butt a mély tight end class egyik kiemelkedő játékosa. Tudása alapján akár elkelhetett volna az első kör végén vagy a második kör elején is, ahogy három másik tight end társa. Egy csúnya sérülés azonban a hátsó körökbe űzte őt és veszélybe került 2017-es játéka is.

 

 

Ezzel ellentétben, Vance Joseph, a Denver Broncos frissen kinevezett vezetőedzője szerint, van remény már idén is a játékára. Senki nem sürgeti a Broncost, hogy idejekorán bevessék az újonc tight endet, de tehetségben egyik játékos sem veszi fel vele a versenyt. A Broncos rosterén ugyan mélység meg van tight end poszton, de Julius Thomas távozása óta senki nem tudta biztos célponttá kinőni magát. Butt az egyetem utolsó évében nem volt rengeteget használva, de a kevés route futását hatékonyan töltötte. 1.99 yardot átlagolt route-futásonként, ami a nyolcadik legjobb volt a tight endek között. Érdemes még megemlíteni, hogy nagyon biztos kezei vannak a játékosnak, ugyanis 2015-ben, amikor végig tudta játszani az évet, 52 labdából mindössze egyetlen egyet ejtett el. A Broncos erre a későbbiekben sokat alapozhat, mert Thomas, Fowler és Latimer is igen bizonytalan kezű volt az elmúlt időszakban.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!