Connect with us

Beharangozó

Minden, amit az Új Hidegkuti Nándor Stadionról tudni érdemes

Megkezdjük felvezető sorozatunkat a Miskolc Steelers – Budapest Cowbells HFL döntője elé, és csakúgy mint az adott évi Super Bowl előtt, most is a stadion bemutatásával indítunk.

 

 

Szigorúan politikamentesen, ami nem lesz annyira könnyű, de teszek rá egy kísérletet. A lényeg mindenesetre, hogy a döntő végre egy arra érdemes helyszínen kerül megrendezésre, modern körülmények között.

 

 

Ahol a történetet el kell kezdenünk az nem 1912, amikor ezen a helyen felépült az eredeti pálya, hanem 2015, amikor az előző, nyugodtan mondhatjuk, hogy romhalmaz stadiont eldózerolták. A kormány stadionfejlesztési programja keretében az építkezés végül 2015 őszén vette kezdetét, és bontással együtt 7,5 milliárd forintból készült el az MTK új, kicsit több, mint 5000 férőhelyes otthona. Az avatóra 2016. október 13-án került sor ünnepélyes keretek között az MTK-Sporting Lisszabon barátságos mérkőzéssel. Azóta nem is volt telt ház az Új Hidegkutiban, de most itt a lehetőség, hogy újra kitegyék a Megtelt táblát.

Az arénát a modern standardeknek megfelelően 90 fokkal elforgatva észak-déli irányra tájolták, így viszont csak cipőkanállal fért be a villamossínekkel határolt telekre. Annak ellenére is, hogy a régi Hidegkutihoz képest eltűnt a keskeny futópálya is, illetve a pálya két végéből az íves lelátó. Egyik oldalon a Salgótarjáni utca és a 37-es villamos sínjei, másik oldalon a BKV-előre pályái és a Hungária kocsiszínbe vezető vágányok. Ennek köszönhető a stadion …öhm… egyediségét biztosító két betonfal a pálya végében. Nem itt fogják a Lambeau Leapet gyakorolni és Magyarországon meghonosítani a srácok, az biztos. Viszont a tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak az akusztikára is, így már viszonylag kis szurkolótábor is jó hangulatot tud csinálni. Mi lesz a HFL döntőn, amikor telt ház várható? A lelátók mindkét oldalon meredeken emelkednek, így még a legutolsó sorokból nézve is egészen közel van a játéktér. Érdekesség, hogy a tervezés közben felmerült, hogy az egyik oldalra éppen elfért volna akár 2-3 sornyi szék is, de ezt az ötletet végül szerintem jogosan elvetették, így legalább szimmetrikus lett.

 

 

Ami viszont tényleg egyedivé teszi az arénát – és ez most nem marketing vagy propaganda duma – az maga a gyep és a világítás. Illetve a pályának csak egy része igazi gyep, a természetes fű közé ugyanis 20 millió műanyag szálat is elhelyeztek. Ilyen technikával készült például az Anfield Road vagy az Old Trafford pályája is. A világítás pedig az itthon eddig megszokottakkal ellentétben LED-es. Ez a két rendszer pedig Európában jelenleg csak az Arsenal stadionjában, az Emiratesben van jelen egyszerre. Aki szeretne építész nyelven (pl. “A térről a lelátóra való megérkezés egyértelmű és nagyvonalú” vagy “A kis befogadóképesség egyedi építészeti tömegformálást és belsőépítészeti megoldásokat hívott életre.”) részletesen, de mégis számok nélkül olvasni sokkal többet az épületről, az ezen a linken megteheti.

 

Jegyinformációk a döntőre:

Az utolsó infok alapján a nyugati árnyékos oldalra már nem nagyon van jegy, ha mégis akad még egy-kettő a TD Store fiókjaiban, akkor az már csak az alapvonalak környékére a legszélére szólhat, a naposabb keleti oldalra azonban még bőven vannak jegyek, de azok is gyorsan fogynak. Így ki nem akar lemaradni, ne várjon a jegyvásárlással az utolsó napig. A korábbi évek tapasztalata alapján telt ház vagy közel telt ház várható a döntőn. A nyugati oldalra 2500-ért lehet(ett), a keletire 2000 forintért lehet jegyet kapni, és helyre szól. A gyerekjegyek (3-14 év között) 500 forintba kerülnek. A 12 ezres VIP-jegyek közül is már csak néhány maradt. A 15 darab skyboxra például túljelentkezés volt, azokat villámgyorsan elkapkodták, de a VIP is tele lesz 250 fővel. Mi pedig nagyon várjuk, hogy a sajtópáholyt kipróbálhassuk.

 

Aki pedig netán aggódna, hogy élőben lemarad valamiről, az ne tegye, a két pályavégi óriás kijelzőn a Digi Sport élő közvetítése megy majd, így lassítások is lesznek, de a szervezők egyébként is nagyszabású show-t szerveznek felvezetésnek meglepetésekkel.

(DISCLAIMER: A kommentek közt próbáljuk meg nélkülözni a politikát. Köszönjük.)

(Mindegyik kép az Építészfórumról származik.)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!