Connect with us

Hír

Reed a semmiből került PUP listára

A Washington Redskins tight endje, Jordan Reed meglepetésre PUP listára került az edzőtábor kezdete előtt.

 

 

Ezzel újabb taggal bővült a Redskins, egyébként sem kis létszámú csoportja, hiszen az edzőtábor kezdete előtt a safety DeAngelo Hall, a linebacker Houston Bates és az elkapó Kendal Thompson is ezen listára került. Utóbbi három a teljes offseasonbeli programot kihagyta, Hall és Bates térdsérüléséből lábadozik, míg Thompsonról semmit sem tudunk, ugyanis Jay Gruden vezetőedző az ő állapotáról semmit sem mondott, még azt sem, hogy mi a baja.

Reed listára helyezésére azonban semmi sem utalt eddig. Az önkéntes edzéseket ugyan kihagyta a Washington legjobb elkapója, de a júniusi minicamp során nagyon jól mozgott.

A 27 éves játékos tavaly 12 mérkőzésen tudott pályára lépni (agyrázkódás és vállsérülés miatt nem volt hadra fogható azon a négy találkozón), ez alatt 66 elkapásból 686 yardot és 6 TD-t tett a közösbe. Reed már tavaly is meghatározó játékosa volt a csapatnak DeSean Jackson és Pierre Garcon mellett, a két sztárelkapó távozását követően neki kellene a nyakába venni az egész washingtoni passzjátékot, így az ő esetleges kiesése minden eddiginél nagyobb problémákat generálhat a Redskins támadójátékában.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!