Connect with us

Minden ami NFL

Tomlin: Bell viselkedésének lesznek következményei!

Le’Veon Bell egy első számú futó és egy második számú elkapó fizetését szerette volna magának – ami egyébként nevetséges egy sérülékeny, többszörösen eltiltott, egyre jelentéktelenebb poszton játszó játékosnak -, így nemet mondott a Steelers évi 12 millió dolláros ajánlatára. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy évig a 12,1 milliós franchise tag alatt fog játszani, már ha aláírja azt. Egyelőre ugyanis nem tette meg, ráadásul az edzéseket is kihagyta, ennek pedig következményei lesznek.

 

Egy olyan csapat vagyunk, ami nagyra értékeli a csapatépítő folyamatokat. Ebből következik, hogy lesznek következményei annak, ha valaki nincs itt

 

– mondta Mike Tomlin, a csapat mestere. Hogy mik ezek a következmények, azt nem árulta el, az viszont biztos, hogy nem pénzbüntetés. Ennek oka, hogy Bell nem írta alá a taget, így a csapat nem tudja 40 ezer dollárra büntetni minden kihagyott nap után.

 

 

Az viszont nagyon érdekes kérdés, hogy mi a halált akarhat Bell. Normál esetben azt mondanám, hogy semmit és nem is nagyon találkoztam hasonló esettel, az amerikai szakértők többsége pedig nagyjából megragadt az exkluzív és nem-exkluzív tag szintjén, szóval a következő okfejtés leginkább a saját következtetésem.

 

Kiindulva abból, hogy JPP 2015-ben kapott egy egyéves szerződést a szezon közepén, miközben franchise tag alatt volt, a következő lehet a helyzet. Ha egy játékos, aki franchise taget kapott, aláírja azt, akkor nincs mese: fix garantált összeg, nem lehet visszavonni, július 15-ig lehet megegyezni egy új szerződésről, a játékost el lehet cserélni, és ha nem jelenik meg az edzésen, akkor büntethető. Ha viszont egy játékos kapott franchise taget, amit nem ír alá, akkor a következők állnak fenn:

 

  • a játékos nem büntethető, ha nem jelenik meg a kötelező edzéseken;
  • a játékost nem lehet elcserélni, mert nincs érvényes szerződése;
  • a játékos nem kap fizetést, míg alá nem írja a taget;
  • a játékos fizetése nem garantált, az minden kihagyott meccsel egyenlő arányban csökken;
  • a játékos kiülheti a szezont: ezért nem kap pénzt, de a következő évben nem lehet taget tenni rá, tehát szabadügynök lesz;
  • a csapat visszavonhatja a franchise taget – mint tette azt Josh Normannel a Panthers -, ekkor a játékos szabadügynök lesz;
  • a csapat fizetési sapkájába nem kerül be a franchise tag értéke, míg a játékos alá nem írja azt;

 

Na már most JPP tavalyelőtt úgy kapott egyéves szerződést a szezon közepén, hogy előtte franchise taget adtak neki, amit nem írt alá. Igaz, az ő esete különleges volt, mert lepetárdázta a fél kezét, ezért ha szezon előtt még alá is írja taget, akkor Nem Futball Sérülés listára tette volna a Giants, vagyis míg vissza nem tér, nem kapott volna semmit. Pont úgy, mintha például 8 mérkőzésen keresztül durcizott volnam és csak utána írja alá a taget.

 

Ehelyett a Giants adott neki egy egyéves szerződést, ami ösztönzőkkel együtt akkora volt, mint JPP eredeti franchise tagének értéke (14,7 millió) – tehát, ha jól és sokat játszik, akkor a dupláját kapta volna meg annak, mintha aláírta volna szezon közepén (a 8. meccs után) a taget. Ez vélhetően úgy történhetett meg, hogy a csapat és a játékos szezon közben megegyezett egymással, hogy leveszik a franchise taget JPP-ről, ő így szabadügynök lesz, majd rögtön aláír egy egyéves szerződést, a többit pedig majd meglátják.

 

Valószínűleg tehát Bell is ezt akarja. Most pattog, mint a bolha, hátha leülnek vele tárgyalni a Steelers vezetői, ajánlanak neki egy nagy szerződést, majd visszavonják a franchise taget. Ezzel csak az a baj, hogy a Steelers az egyik legnagyobb múlttal rendelkező franchise, aminek szigorú elvei vannak, és aligha fognak pitizni a játékos kegyeiért. Már csak azért sem, mert Bell 12 milliós ajánlott fizetése 4 millió dollárral nagyobb, mint a jelenlegi első LeSean McCoyé. Ennél sokkal többet egy 49ers sem adna érte, már csak azért sem, mert egyszerűen nem ér annyit (lásd a hatalmasat koppanó Adrian Petersont, aki a 8-10 milliós elvárásai után évi 3,5 milliót kapott).

 

Sérülékeny, bármikor benne van az eltiltás, ráadásul ne feledjük el, hogy a liga egyik messze legjobb támadófala mögött futkározhat. Hiába járnak csodájára a remek technikájának, egy pocsék fal mögött várhatná, hogy lyukat nyissanak előtte. A teljesítménye – bár nem vitatom, hogy a liga talán legjobb futója – nagyban köszönhető annak a közegnek, amelyik körülveszi. Igazából egyedül a Steelersnek, meg egy-két jobb csapatnak érne csak meg egy 12 milliós beruházást, az összes többinek csak ráfizetés lenne, mert nem hoz magával akkora impactet, amekkorát a fizetése után elvárnánk.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!