Connect with us

Hír

Glennon nem szeretne nagy nyomást helyezni magára

Mike Glennonon nagy lehet a nyomás, mert az első előszezon mérkőzésen közepesen szerepelt, semmi biztatót nem tudott mutatni és azt újfent bizonyította, hogy könnyen hibára lehet kényszeríteni. Ha ez nem lenne elég, akkor a mögötte lévő rookie, Mitch Trubisky a legjobb teljesítményt nyújtotta az újonc irányítók közül, de összességében is ígéretes volt.

 

 

Trubisky sokkal jobban érezte a zsebet, jól forgott ki belőle és hajszálpontos volt, akárcsak az egyetemen. Glennon mellett szól azonban, hogy ő a Broncos bivalyerős kezdő védelme ellen játszott, addig Trubisky például már kevésbé neves játékosokat kapott, de semmiképp nem biztatót a helyzet. Ennek ellenére Glennon nem érez nyomást és nem is akar magára nagy felelősséget pakolni a következő mérkőzésen.

 

Nyilvánvalóan fontosabb, mint az első mérkőzés, de nem annyira mint a harmadik lesz. Persze jól akarok játszani, de nem csinálok nagy ügyet belőle, ez csak egy előszezon meccs.

 

Bizakodásra adhat számára okot, hogy a csapat továbbra is kezdőként kezeli és a nagy hype ellenbére John Fox, a csapat vezetőedzője nem ájuldozik Trubiskytől.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!