Connect with us

Játékos Portré

Ich bin Patriots falember, Sebastian Vollmer

A Patriotsnak valahogy mindig sikerül valamilyen módon belenyúlni a tutiba a nem szokványos húzásokkal. Végül is miért akarna valaki korán kiválasztani egy német gyereket a második körben, akit nem hívtak meg a combine-ra, és még csak olyan komoly tapasztalata sincs? Sebastian Vollmer azonban bevált és ő lett a második német, aki elkelt a drafton és Super Bowlt nyert vele a csapat.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

 

Vollmer egy Kaarst nevű településen született nem messze Düsseldorftól és egészen 14 éves koráig köze nem volt az amerikai focihoz. Aztán a német Quirinus gimnáziumba ment tanulni, ahol a Düsseldorf Panthers játékosa lett. Középiskolai karrierje során a csapata egy laza 25-0-ás eredményt tudott felmutatni, majd miután 2004-ben részt vett a Global Junior Championshipsen San Diegóban, a University of Houston tight end posztra megszerezte magának.

 

Megint Scarnecchia

 

Vollmer első egyetemi évét kiülte, majd tartalékos tight endkét nyolc meccset játszott 2005-ben. Ekkor azonban műteni kellett a hátát, de ez nem látszott meg a későbbi játékán, és left tackle-ként 25 meccsen játszott a Houstonban. Ráadásul az a Joe Gilbert volt a támadófal edzője, aki Nick Kaczurt is edzette korábban, őt pedig még 2005-ben a harmadik körben választott ki a Patriots.

 

Azonban hiába lett Vollmer utolsó évére korrekt kis játékos, a Combine-ra nem hívták meg. A támadófaledzők azonban ezek szerint összedolgoznak, ugyanis a Patriots offensive line edző, Dante Scarnecchia – akinek a munkája közel ugyanolyan jelentős, mint Bill Belichecké – meghívta privát workoutra a német falembert. És jó szokásához híven, ahogy tette azt például nemrég Marcus Cannonnal, Vollmerből is kihozta az állatot.

 

Sok volt a sérülés

 

Vollmert a második körben választotta ki a New England a 2009-es NFL drafton, majd négyéves szerződést kötött vele. Rögtön az első alapszakasz meccsen bemutatkozott, de az első kezdő meccsét csak a 6. héten játszotta, amikor Matt Light megsérült. Igaz, ez elég emlékezetesre sikerült: a Patriots 59-0-rá zúzta össze a Titanst. Újoncként további hét meccsen kezdett még, de két mérkőzést ki kellett ülnie egy fejsérülés miatt.

 

Ezzel együtt is egy elég jó kezdésen volt túl, második szezonjára teljes értékű kezdő volt, igaz a jobboldalon. Viszont annyira jó volt, hogy második csapatos All-Pro lett, bár még patriotsosként sem sikerült soha Pro Bowlba jutnia. A következő három éve már nem sikerült valami eredményesre, elsősorban a sorozatos sérülések miatt: 2011 és 2013 között 19 meccset hagyott ki, és bár játszott például a Giants elleni Super Bowlon, mindezt sérülten volt kénytelen abszolválni.

 

 

A sérülések a későbbiekben sem kerülték el, még a 2014-es szezonban is kénytelen volt kiülni egy meccset, de a Seahawks elleni Super Bowlon kezdett és jól is játszott. Ezzel ő lett a második német játékos, aki elkelt a drafton és Super Bowlt nyert, bár gyakran elsőként hivatkoznák rá, megfeledkezve a Redskins védőfalember  Markus Koch-ról. Az azonban igaz, hogy ő két Super Bowlt is nyert, még ha 2016-ban egy percet sem volt a pályán.

 

A furcsa vég

 

Nem sokkal a 2016-os szezon után Vollmer bejelentette a visszavonulását, ami mondjuk aligha lephetett meg bárkit is: elküldte a Patriots, sérülésekkel bajlódott, illetve ledobott magáról hirtelen 34 kilót. Előbbi egyébként nagyon különösre sikerült: mivel Vollmer PUP listán volt 2016-ban (azaz fizikailag alkalmatlan volt a sporttevékenységre), így a szerződése tolódott egy évvel. Tehát annak ellenére, hogy az eredeti kontraktus lejárt volna 2016 végén, így hirtelen 2017-re még élő szerződése lett, ami olyan téren kellemetlen volt, hogy a Patriotsnak hivatalosan el kellett küldenie.

 

 

Ezzel együtt Vollmer bajnokként és milliomosként hagyta ott a ligát hét aktív (összesen nyolc) évnyi szolgálat után. Mindent elért, amit egy játékos – pláne egy európai – kívánhat magának, egyedül egyetlen kudarca volt karrierje során: nem tudta megtanítani Tom Bradyt németül.

 

 

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!