Connect with us

Érdekességek

Öt dolog, ami miatt különleges a Falcons új stadionja

A Mercedes Benz Stadium pár napja, a Falcons harmadik előszezon-meccsén nyitotta meg kapuit, de pár nap múlva itt rendezik az Alabama – Florida State egyetemi mérkőzést, ami a valaha volt legnagyobb egyetemi foci nyitómérkőzés lesz minden bizonnyal.

A Falcons mellett itt játssza majd hazai meccseit az Atlanta United labdarúgó-csapat is, ahogy a 2017-es egyetemi döntő is itt kerül megrendezésre és 2019. február 3.-án itt rendezik a Super Bowlt is. A stadiont pedig nagyon sok minden különlegessé teszi, ebből szedtünk most össze 5 dolgot az SBNation segítségével.

 

1. A valaha volt legmodernebb tetőszerkezet, ami nem úgy húzható össze, mint azt megszokhattuk

Nyolc darab “szirom” alkotja a tetőt, amik összehúzódnak, vagy kinyílnak. A tető zárva lesz a szezon elején, de a csapatoknak meglesz a lehetőségük a kinyitására az időjárástól függően nagyjából a szezon közepétől kezdve.

 

 

2. A világ legnagyobb kivetítője

A közvetlenül a tetőszerkezet alatt körbe futó kivetítő 5853 négyzetméternyi és ha kiegyenesítenénk, akkor magasabb lenne az Eiffel toronynál.

 

Ebből a központból kezelik, hogy mi is menjen rajta:

 

 

Plusz egy ilyen megaoszlop is található a stadionban, aminek három oldalán LED képernyők vannak.

 

3. Olcsó a kaja

Tizenöt ételes cég képviselteti magát a stadionban és összesen 1264 sörcsapot találunk az arénán belül, ráadásul minden nagyon olcsó, főleg a többi stadionhoz viszonyítva.

 

A legtöbb helyen 10 dollárból nem jutsz messzire, de a Mercedes Benz Stadiumban például 8 dollárért kapsz egy hotdogot, egy perecet, egy popcornt és egy újratölthető üdítőt.

 

4. Minden egyes centi high-tech

Összesen 6400 kilométernyi optikai szál fut végig a stadionban, az állítólag gyors és ingyenes wifi mellett 2500 tévé található az épületben, így akkor sem marad le senki semmiről, ha éppen kaja/pisi-szünetre kényszerül.

 

A 4000 napelem annyi energiát termel egy évben, hogy az 9 Falcons, vagy 13 United hazai meccsre elég. Emellett a stadion újrahasznosít esővizet is, ezzel körülbelül 47%-kal kevesebb vizet használnak majd, mint egy átlag stadionban.

5. Az óriási, magyar sólyom a stadion előtt

Ezt a sólymot minden magyar szurkoló ismeri, de talán minden amerikai is, Szőke Gábor Miklós műve már most a város nevezetességei közé tartozik.

+1 És hogy ez az egész mennyibe került?

A végösszeg 1,6 milliárd dollár, aminek egy részét a város állta. A teljes összegből $850 millió bankoktól és befektetőktől származik, $200 millió az atlantai hotel-motel adók által támogatott kötvényekből, $200 millió az NFL-től és egy még nem ismert összeg a személyre szabott székek eladásából.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!