Connect with us

Hír

Luck továbbra is OUT, Brissett kezdhet a Cardinals ellen

A Rams elleni mészárlás során bebizonyosodott az, amit mindenki sejtett a találkozó előtt: Andrew Luck nélkül ez a Colts reménytelen, na de ilyen súlyos vereségre nem számítottak még a legpesszimistább Colts drukkerek sem. Sajnos rossz hír számukra, hogy Luck továbbra sem lesz bevethető, és ez előreláthatólag még jó darabig így lesz.

 

 

Chuck Pagano már kedden jelezte, hogy irányítójuk ismét harcképtelen lesz, de ebben semmi meglepő nincs. Bár nem tűztek ki dátumot a visszatérésének időpontjáról, sokan úgy gondolják, hogy októberig nem fog pályára lépni, vagyis leghamarabb a 4. fordulóban húzhat majd sisakot. Nem csak a támadósorral voltak gondok, de a védelem sem nézett ki túl jól, nem csoda tehát, hogy sok olyan véleménnyel találkozunk, hogy jelenleg ez a Colts a leggyengébb csapat az NFL-ben.

 

A fenti megítélés Scott Tolziennek is köszönhető, aki rögtön első passzából picksixet dobott, és a mérkőzés további részében is teljesen homály volt az offense, a meccs végére pedig már a frissen megszerzett Jacoby Brissett irányított. Sőt, a Cardinals ellen már azzal lehet számolni, hogy ő fog kezdeni irányító poszton, annak ellenére, hogy mindössze 6 edzésen volt a csapatnál.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!