Connect with us

Hír

A hét játékosai – Week4

Ezen a héten sem maradt el a héten kiemelkedően teljesítők jutalmazása. Íme a negyedik forduló legjobbjai.

Deshaun Watson gyakorlatilag feltörölte a padlót a Titans védelmével olyan mértékben, hogy a csapata még sohasem ért el egy meccsen ennyi pontot. Nem mellesleg a Texans első újonca, aki a hét támadó játékosa lett.

Cam Heywardnek hathatós közreműködésével sikerült Steelersnek kiütnie a Ravenst, mely során két sackel vétette észre magát, valamint egy kierőszakolt fumble is került a neve mellé. Az elmúlt öt szezonban csupán Troy Polamalu és Stephon Tuitt nyert a csapatból hét védője címet, most pedig hozzájuk csatlakozott.

Stephen Hauschka a Seahawksnál ért kudarcot feldolgozva a hétvégén háromból három mezőnygólt bevágott, ebből kettőt a negyedik negyedben ezzel pedig megnyerve a Falcons elleni mérkőzést. Ezzel a címmel a harmadik Bills játékos (az első kettő Bruce Smith és Cornelius Bennett) lett, aki egymás után kétszer is megnyerte a hét specialistája címet.

 

Todd Gurley a Cowboys győzelem során összesen 215 yarddal segítette csapatát és álltalánosságban is el lehet mondani, hogy teljesen kivirágzott és úgy tűnik, hogy tényleg csak egy rossz széria volt az előző szezon. Ezen a héten igencsak díszes társasághoz csatlakozott azzal, hogy a hónap játékosa és a hét játékosa címet is bezsebelte egy szezonon belül. Íme, a névsor, hogy ez mely Rams futóknak jött össze eddig: Steven Jackson, Marshall Faulk és Eric Dickerson.

Julius Peppers kétszer vitte földre Tom Bradyt és hathatósan szerepe volt a regnáló bajnok legyőzésében. Karrierje során összesen hétszer nyerte el ezt a címet. Ezzel ő rendelkezik a legtöbb ilyen címmel az aktív játékosok között.

Greg Zuerlein hihetetlen mennyiségű, összesen hét mezőnygólt szerzett a Dallas elleni győzelem során. Összesen négyszer nyerte el a hét specialistája címet, ezzel pedig ő az egyetlen rúgó a csapatában, aki ennyi ilyen címmel büszkélkedhet.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!