Connect with us

Hír

BREAKING: Kelvin Benjamin a Billsé

Az utolsó utáni pillanatban sikerült megállapodnia a Billsnek és a Panthersnek Kelvin Benjamin elcseréléséről, ugyanis Adam Schefter kinti idő szerint 9.13-kor, tehát a határidő lejárta után 13 perccel tweetelte ki csak a hírt. Az ellenérték egy harmadik és egy hetedik körös draft cetli.

 

 

Érdekes csere ez annak tekintetében, hogy a Panthers azért esélyes a rájátszásra, mégis gyengíti magát rövid távon, míg a Buffalótól nem szoktuk meg, hogy vevőként léphetnek fel a határidő közeledtével, habár az új general manager mindenképp érdekessé tette a csapatot ilyen szempontból. Ráadásul a Bills is esélyes a rájátszásra, így ilyen szempontból érthető, hogy beruháznak, csak nem ez volt a jellemző az utóbbi pár hónapban, ahol eladták játékosaikat draft cetlikért cserébe.

 

A Bills nagyon rútul állt elkapókkal, hiszen nekik van a legkevesebb elkapásuk és elkapott yardjuk is WR-ek által. Egy magas, nagy elkapási sugárral rendelkező célpont pedig nagyon jól jön Tyrod Taylornak, az ő oldalukról jobban tetszik a csere így első felindulásra. A Panthersnél viszont fogalmam sincs, kinek fog igazából dobálni Cam Newton, akinek szintén szüksége lenne a nagydarab elkapójára, hiszen a kissé pontatlan passzait jobb eséllyel húzza le ő, mint az aprócska McCaffrey vagy Samuel.

 

Benjamin ezzel egyébként újra összekerül Sean McDermott-tal (HC) és Brandon Beane-nel (GM), akik a Panthersnél is a stáb tagjai voltak.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!