Connect with us

Coin Toss

FK! Coin Toss – Week8

Az előző Coin Toss végre meghozta az áttörést a tippjeinkben. Ehhez az kellett, hogy kicsit lejjebb adjunk a mohóságunkból, de így sem volt 1.5 alatti tipp az ajánlatban, amivel azért még lehet keresni. Nem hagyjuk azonban megtéveszteni magunkat, ugyanis idén az NFL gyorsan seggre ültet minket, amikor már azt gondoljuk, hogy valamiben elkaptuk a fonalat. Nézzük milyen húsdarálóba dugjuk ezúttal a pénzünket.

 

 

A hét tippje

 

Minnesota Vikings @ Cleveland Browns

 

A Vikings múlt héten is a hét tippjében szerepelt. Akkor a meccsükön under és hazai fogadást is tettünk. Ez a két kimenetel (mármint Vikings win) ezúttal is kecsegtető, de mivel a Browns ellen azt is kinézem belőlük, hogy bucira verik a Barnákat, adott esetben 15-20 ponttal, így maradjon a szigorú hazai. Azt igazából nem is nagyon kellene magyarázni, hogy a Browns ellen miért tesz az ember, de csak ha pár statisztikát megnézünk, elég ahhoz, hogy meggyőzzük magunkat. DeShone Kizer a legpontatlanabb irányító a ligában. A legtöbb labdavesztés úgy fűződik a nevéhez, hogy nem is játszotta végig az összes találkozóját. A Vikings defense pedig olyan ellenfelek ellen is hatásos volt, akik ennél sokkal jobb számokat hoznak. A harmadik legjobb turnover mutató az övék, a harmadik legtöbb nyomást helyezték az ellenfelek irányítóira és a corner párosuk is top5. Ha vigyáz a labdára az offense, akkor nincs az az isten, hogy a Browns egy touchdownon belül marad.

 

[quote bcolor=”#eeee22″]Kimenetel: Minnesota Vikings -6.5, eredő odds: 1.65[/quote]

 

+1

 

Az előbb ugyan leírtam, hogy nem 100%-osan vagyok meggyőződve a pozitív eredményről, de egy merészebb húzást megér az a fogadás, ahol a vendég győzelmet és az undert egyszerre rakjuk meg. Legtöbb fogadóiroda tiltja, hogy egy mérkőzésről több tippet kombináljunk, de helyette ők maguk ajánlanak ilyen dupla fogadásokat. A Browns védelem életképesebb, mint a támadósor, így kinézem belőlük, hogy viszonylag kevés ponton tartják a Vikingst, inkább attól félek, hogy ne dobjon Kizer három picksixet.

 

[quote bcolor=”#eeee22″]Kimenetel: vendég csapat és under 40, eredő odds: 2.50[/quote]

 

Érdemes bevállalni:

 

Los Angeles Chargers @ New England Patriots -6.5

 

A Patriots az év elején még elbizonytalanított minket, de ahogy haladunk a Super Bowl felé, egyre meggyőzőbbek. A Chargers ugyan még náluk is nagyobb formában van, azt nem árt tudni, hogy két borzasztó formában lévő és egy csereirányítóval felálló csapatot vertek meg. Nem azt akarok ezzel mondani, hogy nem jó csapat a Chargers vagy ne lennének jó formában, de nem Patriots és AFC első szint. Márpedig a Patriots éppen azért harcol. Azt tudjuk, hogy Brady és a támadósor kis híján megállíthatatlan, az egyetlen kérdés, hogy a védelem a folyamatosan javuló formáját fenn tudja-e tartani. Véleményem szerint a Falcons offense sokkal sokrétűbb, márpedig őket szinte nullázták, így Rivers és csapata se fogja túldobni Bradyéket.

 

[quote bcolor=”#eeee22″]Kimenetel: New England Patriots -6.5, eredő odds: 1.80[/quote]

 

 

Houston Texans @ Seattle Seahawks under 46.5

 

Lassan Vegas is megtanulja, ha Seahawks meccs akkor under. Ennek ellenére nyilván nem húzhatják meg 20-nál az under határt, mert azzal meg tálcán kínálnák a lehetőséget egy over lehetőségre. A Texans ellen így újra meg tudjuk tenni, hogy egyik csapat sem fog 20 pont felé kerülni, mert amennyire nullán tartja a Seahawks defense az ellent, annyira nem képes a támadósor sem pontokat felpakolni a táblára. Watson és a Houston offense ugyan kimagaslóan teljesít, de hírből sem láttak ilyen jó védelmet eddig (illetve amikor igen akkor csődöt is mondtak).

 

[quote bcolor=”#eeee22″]Kimenetel: Under, eredő odds: 1.90[/quote]

 

+1 Lamar Miller futott yardok száma under 68.5

 

Múlt héten már bejött, hogy a Seahawks ellen egy futó, aki részben osztozik a snapeken nem hoz sok yardot. Most újra megjátsszuk ezt.

 

[quote bcolor=”#eeee22″]Kimenetel: under 68.5, eredő odds: 1.78[/quote]

 

 

San Francisco 49ers @ Philadelphia Eagles over 44.5

 

Annyira egyértelmű a találkozó, hogy már magában gyanakvással tölt el. Ráadásul ennek megfelelően nagyon alacsony is az odds. Így ezen a találkozón se győztest, hanem pontokat teszünk. Méghozzá overre. Az Eagles támadósor, a jobb védelmek ellen is halad, most pedig egy középszerű ellen játszik. Nem gondolom, hogy bármi megállíthatja Wentzéket, hogy megszórják a 49erst. Ha ez nem lenne elég, akkor a védelemtől is pontszerzéseket várok. A végén pedig jöhet egy-két garbarage time Frisco TD.

 

[quote bcolor=”#eeee22″]Kimenetel: over 44.5, eredő odds: 1.80[/quote]

 

+1 Carson Wentz passzolt yardok over 245.5

 

A Philadelphia egy kicsit féloldalas támadóoldallal rendelkezik. Van egy kiváló passzjátékuk és egy közepes futójáték. Egy olyan offense-t, ahol Blount a kezdő futó nem is arra találtak fel, hogy rengeteget és sok yardot fussanak. Ez jól is áll nekik. Így a szelvényünkön is jól áll Wentz passzol yardjainak a száma.

 

[quote bcolor=”#eeee22″]Kimenetel: over 245.5, eredő odds: 1.78[/quote]

 

 

Denver Broncos @ Kansas City Chiefs

 

A Chiefs egy két mérkőzéses vereségszériával fogadja a Broncost a csoportrangadóra, de szerencséjükre egy romokban lévő csapattal találkoznak. A Broncosnál rengeteg a probléma, ami a Giants és a Chargers ellen tetéződött, így nem gondolom, hogy az alapvetően komplett Chiefs ellen lenne bármi esélyük. Az egyetlen dolog amiben bízni lehetne, hogy a defense nem csak megállítja a Kansast, de pontokat is tesz fel. Reid és csapata azonban pont arról híres, hogy nagyon jól vigyáz a labdára. Egy kényelmes Chiefs sikert várok, de ne legyünk mohók, egy touchdown különbség már nagyon jól fizet.

 

[quote bcolor=”#eeee22″]Kimenetel: Kansas City Chiefs -6.5, eredő odds: 1.86[/quote]

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!