Connect with us

Beharangozó

Indiántánc – MNF Beharangozó

A forduló zárómeccsére két nyerő szériában lévő csapat mérheti össze erejét, akikben ráadásul van egy közös pont: mindkét csapatra fel lehet fűzni az indiánokat. Így hát én sem tettem másképp, és mielőtt megijednél, hogy Kovács Ákos dalából fogsz részleteket hallani, megnyugtatlak, nem lesz így, viszont egyes indián nevek a nyugalom megzavarására alkalmasak lehetnek. Ha pedig úgy gondolod, hogy nem egyedül akarod megnézni a meccset, a Ziccer Sportpub lesz a végállomásod!

 

 

Washington Redskins (2-1) @ Kansas City Chiefs (3-0), 2:30, Sport 2

 

A Redskins ugyebár az indiánokról kapta a nevét, akiket rézbőrűeknek is szokás hívni, míg Kansas Cityben (és Missouri államban) rengeteg indián kaszinó található, így adta magát a párhuzam. A Redskins két győzelemmel, a Chiefs pedig eddig veretlenül készül a találkozóra. Be is mutatnánk a résztvevő csapatokat és az esélyeiket.

 

A Főnökök törzse

 

A saját mezőn vívott harcok szinte mindig a hazai törzs felé billentik a mérleg nyelvét, hát még ha veretlenek is három fordulót követően! Az idei zseniális teljesítmény elsősorban a Főnökök főnökének, Búgatott Rozmárnak az érdeme, akit sokan nem vesznek komolyan, tekintve hogy a rájátszásban már nem egy félelmetes alakulat benyomását keltik (négy meccsből egy győzelem), de az alapszakaszban eddig hengerel (46/67). A siker titka a nagyszerű offenzívákban rejlik, ahol nem mehetünk el szó nélkül Suttogó Medve, a törzs irányítója mellett.

 

A medvék általában félelmetesek, de a kansasi példány eddig a légynek sem tudott ártani. Nem hallhattunk tőle ordibálást, hogy megfélemlítse prédáját, ahogy az ösztöneire is ritkán hallgatott, hiszen Rozmár úgy nevelte, hogy csak az ő parancsaira hallgasson. A suttogó nevet állítólag azért kapta, mert 10 yardon kívül nem lehetett hallani amit mond, ezért mindig nagyon közel kellett lennie hozzá a társainak a támadások során. Ám a medvék sem kerülhetik el a törzs körforgását, ahol a fiatalabb átveszi a rangidős helyét: Suttogó Medvének elmondása szerint ez lesz az utolsó éve a törzsben, és sokak szerint ez is közrejátszik remek teljesítményében (132,7-es passer rating, ami az egynél több meccset játszó irányítók közül a legtöbb).

 

 

A siker azonban nem csak az ő érdeme, az előtte tornyosuló verőlegények ugyanis évről évre egyre jobban teljesítenek Medve megvédésében, valamint két szemtelenül fiatal katona segíti ki munkásságát. Szunnyadó Villámért sokat áldoztak be a Főnökök, amikor új toborzót tartottak, és egy veterán társa kiesését követően rivaldafénybe került, amit nem szalasztott el (538 scrimmage yard, 6 TD), Surranó Menyét pedig második évét kezdi a törzsben, és sorra dönti meg az indiánkritikusok jóslatait, miszerint vissza fog esni az idei teljesítménye.

 

Van azonban egy valaki, aki nem a leglátványosabb szerepet tölti be a törzsben, mégis szinte egymaga felel a két ifjú titán remek mutatóiért, ő pedig Jóképű Oroszlán. Villámnak rendre hatékonyan tör utat, ha az ő irányába futna, Menyét elől meg képes elterelni a figyelmet, ami hibára kényszeríti az őket őrző ellenfeleket. Oroszlán ráadásul nem csak a csatákban, de a hölgyek hálószobájában is tarol, emiatt adták neki ezt a nevet.

 

A Rézbőrűek törzse

 

A kezdeti pofont követően két győzelmet szállítottak szurkolótáboruknak a Rézbőrűek, és szeretnék remek szériájukat tovább gyarapítani, ami nem lesz egyszerű feladat. Nem ők számítanak a favoritnak, de a múlt heti győzelmük az épp aktuális ellenfelük egyik rivális törzse ellen sem épp a jósolt forgatókönyv szerint alakult. Akkor ott a védelmi alakulat hozta el a dicsőséget, amire most is szükség lesz.

 

 

Suttogó Menyét nem mással fog farkasszemet nézni, mint Pofázó Kentaurral, aki bármilyen ellenfelet képes az őrületbe kergetni be nem álló szájával, és egy jó nyilas módjára halássza el előlük a zsákmányt. A futások megállításáért és Medve levadászásáért pedig a félelmetes front seven fog felelni, akik múlt héten a sápadt arcú Derek Carrt is móresre tanították, illetve úgy megijesztették, hogy köpni-nyelni nem tudott a továbbiakban.

 

Meglepő módon a támadókkal több probléma van. Kezdjük azzal, hogy a csapat sztárja, Sólyomszem még nem találta meg az összhangot az újonnan hozott fegyverével, Hosszú Puskával, ami alapjaiban határozná meg a Rézbőrűek előrehaladását. A tavaly remeklő, idén sérülések miatt inkább csak szenvedő Lopakodó Pocok borzasztóan játszik, messze nincs benne az az átütőerő mint tavaly, amikor túloldali kollégájához hasonlóan nem csak a támadások, de a speciális helyzetek során is igénybe vették szolgálatait.

 

Mint ahogy az sem az ő malmukra hajtja a vizet, hogy egyik legjobb támadójuk, Tomboló Rinocérosz játéka kérdéses. Bár Rinocérosz ott akar lenni a csatamezőn, és valószínűleg ott is lesz, ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a tőle elvárt módon fog termelni, hiszen szinte még a haja is fáj, annyi baja van. Viszont még mindig nagy riadalmat okoz a jelenléte, így már csak ezért is odatolják az ellenfél arcába. Aggodalomra azonban semmi ok, a Rézbőrűeknek ugyanis egy új sztár van kialakulóban, méghozzá Fürge Nyúl, aki három meccs után már majdnem lehozta a tavalyi teljesítményét, és aki újjáélesztette a futók által okozott veszélyt a támadóktól. A végtelenségig azonban ő sem lesz képes kihúzni őket a csávából, így mihamarabb elkélne egy formajavulás a többiektől.

 

 

Akármennyire is van most jó formában a Rézbőrű horda, nekünk a hazai törzs felé hajlik a kezünk. A Főnökök ellen három remek erőkből álló támadósor sem tudta felvenni a versenyt, és szerintünk erre a még kicsit döcögő Rézbőrű egység szintén nem lesz képes. Az biztos, hogy a vendégektől extra teljesítmény kell a győzelem érdekében, a hazaiak előtt viszont ott lesz az a motiváció, hogy növelhetik előnyüket a csoporton belül az egyik riválisukkal szemben.

 

Az indián ételek és italok számomra még ennyire sem ismertek, de abban biztos lehetsz, hogy valami harapni- és innivaló biztos lesz a Ziccerben, ha társaságban élveznéd a két csapat találkozóját! A város közepén van, szóval munkahely szempontból ideális, ne hagyd ki ezt a ziccert!

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!