Connect with us

Hír

Kiderült a rejtélyes csapat kiléte, aki cserélt volna Bowmanért

Mint ahogy azt már megírtuk, a San Francisco 49ers elengedte veterán linebackerét, egyben védelmük vezérét, NaVorro Bowmant, miután nem sikerült eltrade-elni a játékost más csapathoz. Pedig már majdnem sikerült megegyezniük egy csapattal.

 

 

Az első hírek még arról szóltak, hogy John Lynch áruba bocsátotta a még mindig jó nevű linebackerét a liga 31 csapatának, és voltak is érdeklődők, egy csapat különösen nagy intenzitást mutatott a csere irányába. Ez a csapat pedig kiderült, hogy a New Orleans Saints volt, akik egy hetedik körös draftcetlit ajánlottak volna Bowmanért. Ám az ügylet nem jött össze, állítólag Bowman miatt, aki inkább szabadügynök szeretett volna lenni a jobb tárgyalási pozíció érdekében, így a 49ers elállt az üzlettől és inkább kivágta. Ugyanakkor nem értem hogy gondolta a Saints a kb 400 ezer dolláros cap space-ével, hogy oda hogyan suvasztotta volna be Bowman fizetését, ami még a csere ellenére sem lett volna olcsó mulatság.

 

Hogy Bowman azért döntött így, mert nem akart a Saintshez igazolni, azt nem tudni, de az biztos, hogy így egy teljesen új szerződésről tárgyalhat, ami lehet neki anyagilag rosszabb, viszont egy jobb csapathoz kerülhet. A hírek szerint már meg is lehet a következő állomása, méghozzá Kalifornián belül, ugyanis a Raidersszel hamar egy hullámhosszra kerültek, hétfőn pedig várják vizitre a korábbi All-Pro linebackert.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!