Connect with us

Hír

Tényleg elcserélné T.Y. Hiltont a Colts?

Holnap lesz az NFL trade deadline-ja, ami után már nem lehet a Super Bowl végéig cserélni a csapatoknak, ez pedig beindította a pletyka és konteo cunamikat, köztük egy elég meredek forgatókönyvet is. A kinti média ugyanis azt találgatja, hogy a Colts elcseréli-e T.Y. Hiltont?

 

 

A Colts tegnapi vereségét követően immáron 2-6-os mérleggel áll, Andrew Luckot nagy valószínűséggel idén nem is fogjuk már látni a pályán, így jobbára a 2017-es idény felénél a jövő évre koncentrálhatnak. Chris Ballard ezt meg is tenné, és a salary cap érdekében akár drasztikus lépésekre is elszánná magát. Három játékos is felmerült a távozók között, mindegyikük 10 millió dollár fölött visz el a salary capből, név szerint Anthony Castonzo, Vontae Davis és T.Y. Hilton.

 

A Coltsnál nem erősítették meg a pletykákat, így ez pusztán csak találgatás a sajtótól, de talán nem alaptalan. A három név közül Davis távozására lehet a legnagyobb esély, a 29 éves cornerback idén nincs túl jó formában, jövőre lejár a szerződése, vagyis most van az utolsó lehetőség valami hasznot is húzni belőle. Túl nagy draftpickre nem kell számítani esetében, 5-7. kör közötti draftcetli a legvalószínűbb érte. Castonzo már egy érdekesebb név, őt leginkább a Seahawks oldaláról dobták be, hiszen Carrollék egy veterán LT-re vadásznának az utolsó lehetőségükkel, és a Colts játékosa is a lehetséges nevek között szerepel. Ám ahhoz, hogy a Seahawks ügyködni tudjon, Jimmy Grahamtől meg kell szabadulni, hiszen rengeteget foglal el a salary capből, valamint az ő szerződése is lejár jövőre.

 

A legvalószínűtlenebb mégis Hilton elcserélése lenne, hiszen ha Andrew Luck köré csapatot akarnak építeni, akkor nem a legjobb elkapó elpasszolásával kellene kezdeni. Viszont a tavaly elkapott yard leaderrel nem Ballard kötött szerződést, szóval lehet neki más tervei lennének, és egy magas draftpickért cserébe hajlandó lenne megválni tőle. Bármelyiküket is cserélnék el, kevés halottpénz maradna utánuk, vagyis a salary cap szempontjából jó lépés lenne, így Ballard is a saját embereire költheti el a nagy lóvét.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!