Connect with us

Összefoglaló

Újonc irányítók a láthatáron

Dolphins 20 – 17 Falcons

Az első félidőben a Falcons több magabiztos játékkal elég jól haladt, míg a Dolphins teljesen elveszettnek tűnt, így nagyon fölényes Atlanta győzelem volt kilátásban. Aztán Cutlerék (pontosabban a védelem) megrázta magát és végül nagyon nyögvenyelősen ugyan, de győztek.

Életjelek Miamiban

Ugyan még mindig nem a támadók fogják szállítani a győzelmeket, több kreatív játékkal sikerült előre haladniuk. A fal jól szerepelt, egyetlen egy sacket sem engedtek. A futójáték is elkezdett éledezni, Ayaji végre viszonylag konstansan játszott és nem csak néhány hosszú játékból pakolta össze a yardjait. Cutler maga ugyan nem játszott igazán jól, de a körülötte lévő skill játékosok kisegítették a csapatot. Végre mintha a teljes tehetetlenséget elkezdte volna leváltani a győzni akarás.

Megint sikerült leolvadni

Amíg nem fog a Falcons tudni a második félidőben is jól (vagy legalább nem ultragáz szinten) játszani, nem lesznek itt igazán nagy sikerek. Az elején frissen (a nemrég aktivált szélvészgyors elkapó, Hall főszereplésével) még azért ment a szekér. De a második félidőben egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a felerősödő védelemmel. Hiába volt egy megbízható, jó futásuk és egy közepes passzjátékuk, kulcsszituációkban hibáztak. Mentségükre legyen mondva, hogy ez a Dolphins védelem azért nem rossz. Az utolsó másodperces INT pedig az okos foci tökéletes példája: nem ész nélkül ütközni akart a védő, hanem tudta, hogy egy labdaszerzéssel győzhetnek…és győztek is.


Browns 17 – 33 Texans

Ez a mérkőzés a két újoncról: az 1/1-es Garrettről és az 1/12-es Watsonról szólt. Már csak azért is, mert a mérkőzés nagyon hamar egyoldalúvá vált. Ennek a Brownsnak még nagyon messze az út vége.

Watson vs Garrett

Watson megint jól játszott, az egyetlen egy eladott labdájában pedig benne volt Garrett keze is. ugyanis ő előle menekült, amikor túldobta célpontját, amit a védő visszahordott TD-re. Ezt leszámítva jól vezette a támadókat és a már-már védjegyévé váló 33 pontot gyűjtött a Texans a vezetésével. Rajta kívül szó kell még ejteni a szintén újonc D’Onta Foreman játékáról is. Ugyanis szépen-lassan, de egyre több terhelést kap, és szépen fejlődik.

Szegény kicsi Cleveland

Ugyan most nem Kizer kezdett, de a labdabiztonság nem nőtt. Sőt..igazából az első három negyedben gyakorlatilag hibát hibára halmoztak. Én úgy látom, hogy akármekkora zseni is Hue Jackson, itt vele (vagy valakivel a stábból) van a gond. Lehet, hogy valamilyen összetettebb/magasabb cél érdekében hagyja szenvedni irányítóit, de ha most akar meccseket nyerni, egyszerűsíteni kéne a pálya olvasását, több check down lehetőséget beleépíteni a playbookba… Mondjuk az is igaz, hogy a Texans védelme elég jó, így nem kell kétségbe esni, ha ellenük valaki nem hozza élete formáját. Ugyan érződött Watt és Mercilus hiánya, de a secondary által szerzett labdák ki tudták tölteni a passzsiettetésben keletkezett űrt.


Bears 27 – 24 Ravens (OT)

Az elején úgy nézett ki, hogy ezt simán megnyerik a macik, de ehhez volt néhány szava a hollók speciális egységének is. Végül hosszabbításban sikerült behúznia a meccset az újonc irányítóval felálló Chicagónak.

Nem kell, de nem árt félni a Bearstől

Azt hittük, hogy a Jaguars lesz a passz nélküli támadósor mintapéldánya, de most a macik is bejelentkeztek ezért a címért. Természetesen ebben nagy szerepe volt annak, hogy most kezdett életében másodszor az idei draft második választása, Trubisky. Egy újonc, tapasztalatlan irányítónak pedig sok segítségre van szüksége, amit igyekezett is megadni neki John Fox. Több mint a támadó playek 2/3-ában futottak, ami segített levenni a terhet az irányítóról. A Ravens védelme pedig alapvetően jól fogta a passzokat, az egyetlen szépséghiba, hogy a 9 sikeres passzból 5 first downt, 2 pedig TD-t ért.

Ravensnél a speciális csapat az ELIT

Az első félidőben szinte semmire nem jutottak, de a másodikban is csak igen nagy nehézségek árán sikerült haladnia a támadóknak. Bezzeg a visszahordók! A csapat összes pontját specialista szerezte. Ez persze nagyon nagy büszkeség a “se nem támadó – se nem védő” csapategység játékosainak, de hosszú távon nem lehet így meccseket nyerni. Ki kell valamit találniuk, hogy Flacco 10 yardon túlra is hatékonyan tudjon passzolni, ugyanis ha egy védelemnek nem kell tartania a mély passzoktól, a safety feljebb tud húzódni. Innen pedig lehet passzsiettetésre is küldeni, illetve már az elején lezárni a passzolási sávokat.


49ers 24 – 26 Redskins

San Franciscoban már régóta érett az irányítócsere, ami most következett be. De végül nem ez, hanem egy szerencsétlen (és véleményes) fumble volt az, ami elrontotta Cousins „állásinterjúját”. Végül ez is csak lehetőséget adott, hogy villanjon egyet és behúzzák a meccset.

Váltás az aranyásóknál

Miután Hoyer egyszerűen képtelen volt vállalható teljesítménnyel előrukkolni, lecserélték az újonc Beathardre. A harmadik körben érkezett Friscoba, állítólag Shanahan külön kérésére. Most pedig meg is kapta a lehetőséget, hogy bizonyítson. Sajnos vele sem sikerült tündökölnie a támadósornak, de mindenképpen ígéretesebb (már csak korából adódóan is), mint Hoyer. A futójáték viszont nem lesz az irányító segítségére. A Redskins sikerrel limitálta Hyde-ékat, így pedig jobban tudtak figyelni a zöldfülű irányító életének megkeserítésére.

Jól sikerült a meghallgatás

Cousins 10 yard alatt szinte hibátlan, 20 yard felett pedig gyakorlatilag használhatatlan volt. Szerencséjére viszont a játékostársai hatékonyan segítették ki sok elkapás utáni yarddal, illetve a fal is a játék nagy részében kontrollálni tudta a nyomást. Volt egy roppant csúnya eladott labdája, de ezt leszámítva jól játszott. A védelem ugyan viszonylag szorosan fogta célpontjait, de ennek ellenére sikerrel oldotta meg ezeket a szituációkat.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!