Connect with us

Hír

A Giantsnek ki kellene vágnia Eli Manninget

Eli Manning helyett Geno Smith fog kezdeni vasárnap. Nem azért, mert Geno jobb vagy tapasztaltabb lenne, egyszerűen a Giants elengedte a szezont és próbálgatja a rosteren lévő irányítókat, hogy hosszú távon van-e valakiben potenciál, vagy a top5-ös picküket QB-ra költsék-e el. Ez ugyanakkor végtelenül kellemetlen és igazságtalan a franchise arca, a két Super Bowlt nyerő Eli Manninggel szemben. Az én véleményem szerint, ha a Giants vezetőségében van némi önérzet és gerinc, akkor kivágják most a játékost, ha annak van lehetősége egy másik csapattal bizonyítani.

 

Elsősorban a Jaguarsra gondolok, ahol Blake Bortles gyakorlatilag végérvényesen leszerepelt, karrierje legrosszabb teljesítményét nyújtja egy amúgy rájátszás, sőt, akár Super Bowlra is esélyes csapatban. Nem hiszem, hogy Tom Coughlin ne lenne meggyőzhető, pontosabban, hogy ne tudná meggyőzni Eli Manninget, hogy játsszon náluk.

 

Persze egy cut esetén Eli-t elvihetné a Browns, a Jets, a Bills, a Texans, a Broncos vagy a Cardinals is, de igazából egyik mellett sem szól semmi. A Billsen kívül egyik csapatnak sincs reális esélye már a rájátszásra, fölösleges lenne 4 millió dollárt kifizetniük Eli-nak csak azért, hogy esetleg nyerjenek 1-2 meccset vele. Így, ha a Jaguars kopogtat nála és a Eli megkéri a csapatot, hogy vágják ki, akkor szerintem az lenne a legtisztességesebb vele, ha megtennék.

 

Persze a cut ellen szól az, hogy Eli kivágásával idén 8,4 millió dollár halott pénzt be kellene nyelnie a Giantsnek, ami nem fér bele az idei keretbe, így kellene kicsit machinálni a könyveléssel. Ezzel együtt is tartom, hogy Eli Manning megérdemelne ennyit azok után, amit a Giantsért tett.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!