Connect with us

Érdekességek

Az Eagles a legnagyobbak útját követheti

Az Eagles lett a 39 csapat a Super Bowl érában, amelyik 10-1-gyel kezdett. Az előző 38 csapat közül mindegyik rájátszásba jutott, 17-nek összejött a Super Bowl (44,7 százalék), nyolc pedig meg is nyerte azt (21,1 százalék). Persze vannak olyan franchise-ok, akik 10-1-nél jobb mérleggel nyertek gyűrűt, de maradjunk ennél, ha már a liga jelenlegi legjobb mérlegű csapatáról van szó.

 

 

Az első 10-1-gyel kezdő és végül Super Bowlt nyerő csapat az 1973-as Miami Dolphins, ami végül 12-2-vel jutott be a rájátszásba és az Eagleshöz hasonlóan szintén a második körben kaptak ki. A következő delikvens az 1975-ös Steelers, és mily meglepő, ők is a 2. héten kaptak ki és 12-2-vel zárták az alapszakaszt. Rá egy évre szintén 10-1-el kezdett a leendő bajnok: az Oakland Raiders a 4. héten kapott ki, és ennyi, ezek után egész szezonban nem talált legyőzőre.

 

Viszonylag nagyot kell ugrani az időben a következő csapathoz: 1984-ben a San Francisco 49ers kezdett 10-1-el, bár ők a 7. héten veszítettek és végül 15-1-es mérleggel zártak. 1990-ben a Giantsnek sikerült 10-1-es kezdés után Super Bowlt nyernie: a Lawrence Taylor vezette csapat 10-val kezdett, a 11. héten veszített először.

 

Ezután majd 15 évet kellett várni az újabb 10-1-el kezdő, de később SB-t nyerő csapatra. A Tom Brady vezette Patriotsnak jött ez össze 2004-ben, amikor is a 8. héten megtréfálta Bill Belicheckéket a Steelers. De persze, ha már Tom Brady, akkor Peyton Manning sem maradhat ki a buliból: 2006-ban 9-0-ás kezdés után elvette a csapat veretlenségét a Cowboys, de utána az Eagles ellen sikerült szépíteni, majd behúzni a Super Bowlt a Pats elleni történelmi fordítás után. Az utolsó 10-1-el kezdő győztes csapat pedig nem más, mint a 2013-as Seattle Seahawks, aminek az 5. héten nagy meglepetésre sikerült kikapnia az Indianapolis Coltstól.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!