Connect with us

Beharangozó

Hogy ez milyen jó meccs lehetett volna tavaly

A Miami Dolphins és az Oakland Raiders játszik egymással vasárnap esti rangadót, és hát lássuk be, borzalmasnak ígérkezik. Pedig két tavaly rájátszásba jutott csapatról van szó, és mégis, idén a Dolphins és a Raiders is messze alul múlja magát és a várakozásokat, mintha teljesen szétestek volna. Mekkora meccs lehetett volna ebből tavaly!

 

 

A Miami Dolphins volt nehezebb helyzetben a szezon előtt, hisz elveszítették Ryan Tannehillt, ráadásul az első héten elmaradt a mérkőzésük, így teljesen más ritmusban kellett felvenniük a tempót. Ennek ellenére Jay Cutlerrel megnyerte első meccsét a csapat, vagyis pontosabban a Los Angeles Chargers jó szokásához híven tökön szúrta magát egy utolsó másodpercben kihagyott könnyű mezőnygóllal. Aztán jött a Jets, ami elverte, a Saints pedig lenullázta a Dolphinst, így 1-2-vel kezdték a szezont. Ezután sikerült elsősorban a védelemnek hála legyőzni a Falconst és a Titanst, majd pedig Jay Cutler kiesése ellenére a Jetst is. Ekkor azt hihettük, hogy valami elkezdődött, de nem, a Ravens 40-0-ra eltiporta a csapatot, és hiába a pozitív mérleg, nem nagyon tudjuk már elhinni, hogy ez a Dolphins PO-esélyes.

 

A Raiders jobban kezdett, mint a Dolphins, hisz 2-0-val állt a harmadik hét előtt. A következő hat meccsből azonban csak egyet sikerült behúzni, pedig mindenki egészséges a csapatból, Marshawn Lynch sem játszik rosszul, mégsem jöttek a győzelmek. A változatosság kedvéért a védelem és támadósor is kuka, 3-5-tel állnak nyolc hét után, mikor tavaly még MVP esélyes Derek Carról és Super Bowl esélyes csapatról volt szó. Most ez a két gödörben lévő, gyengén teljesítő franchise nyomja főműsoridőben.

 

Hol a Carr Insurance?

 

Tavaly nem túlzás azt állítani, hogy a Raiders támadófala volt a legjobb a ligában, de minimum top3-as. Donald Penn és Gabe Jackson is megkapta a nagy pénzt, így boldogan léphettek pályára, egyedül az RT poszton volt változás tavalyhoz képest. Ehhez képest a támadófal úgy általánosságba véve, ha nem is pocsék, de legjobb esetben is középszer. Gabe Jackson és az új RT, Marshall Newhouse pocsék, Donald Penn és Kelechi Osemele messze tudása alatt teljesít, egyedül Rodney Hudsonre nem lehet panasz. Így viszont nem működik a futójáték, Derek Carr sem ihat meg már három kávét egy passz előtt, úgy egy az egyben rossz az egység.

 

Ehhez jön hozzá, hogy maga Carr is gyengén játszik a tavalyi önmagához képest, ami eléggé nagy gáz, hisz egy évi 25 milliót kereső QB-től nem egy kiemelkedő szezont várnak. Persze mentségére legyen mondva, hogy Michael Crabtree az egyetlen normális célpontja, Amari Cooper kis túlzással több labdát ejtett el eddig, mint amennyit elkapott, egy-egy fellángolást leszámítva egyáltalán nem funkcionál az offense.

 

Mi folyik Miamiben?

 

A Dolphins elcserélte Jay Ajayit az Eagleshöz, ami váratlan volt, de végül is nem olyan nagy kár érte, hisz a pályán nem teljesített úgy, ahogy várták, meg állítólag az öltözőben is voltak vele gondok. Ennek ellenére a játék képe alapján messze nem vele volt ott csak probléma.

 

Kezdjük ott, hogy bár a Dolphins támadófala messze nem volt Raiders szintű, de azért elég jól elmuzsikált. Most azonban hiába kezd az első körös Laremy Tunsil, hiába van ott ismét a pályán a center Mike Pouncey, néha már Giants szinten teljesít az egység. Ez meglátszik az épp aktuális irányító játékán is, bár Jay Cutler mos talán még annál is rosszabb, mint a leggyengébb bearses éveiben.

 

Persze a playmakerek sem teszik hozzá a magukét: Kenny Stills a második Jets elleni találkozót leszámítva láthatatlan, Jarvis Landrynek hiába van 50 elkapása, ha 8 yardokat képes csak szerezni belőle átlagban, ilyen ütemben a szezon végére lesz 114 elkapása mindössze 900 yarddal (ez valami negatív rekord lehet, Antonio Brownnak például csak 7 elkapásból van többje, mégis 500 yardot ver rá). Julius Thomas pedig úgy tűnik, tényleg csak Peyton Manninggel tud teljesíteni, ugyanis hiába Adam Gase mester rendszere, továbbra is pont olyan használhatatlan, mint a Jaguarsban.

 

Dolphins defense vs Mack

 

Mind a Dolphins, mind pedig a Raiders offense nagyon nagy homály a szezon nagy részében, a Dolphinson ráadásul az sem segít, ha esetleg ismét pályára lép Jay Cutler. Egyszerűen annyira impotensnek tűnik az egész, hogy Khalil Mack képes lehet megállítani őket, ráadásul egymaga. Ő ugyanis hiába a liga egyik legjobb pass rushere jelenleg, mellette mindenki gyengén játszik, a safety sor borzalmas, a linebackerek pedig egyszerűen már minősíthetetlenek. A Raiders top10-ben van meccsenként benyelt yardokban és pontokban is, a yard/play mutatójuk pedig konkrétan az 5. legrosszabb, mégis elég lehet ez a Dolphins ellen, ami jól mutatja, milyen szenvedés megy most Miamiben.

 

A Dolphins pedig jelen állás szerint egyedül a védelmében bízhat. Hiába vágták ki Byron Maxwellt, nem gyengült nélküle az egység, sőt, egy kicsit is vállalható támadójátékkal még mindig lehetne ezzel a védelemmel esély a rájátszásra. Cameron Wake nem akar megöregedni, még mindig zseniális, Ndamukong Suh hiába egy tapló gyökér, még mindig elit a posztján, a védőfal önmagában top10-es, Lawrence Timmons megfiatalodott, Reshad Jones és Michael Thomas pedig a liga egyik legjobb safety duója jelenleg. A Ravens elleni meccs kiugróan rossz volt minden téren, kétszer egymás után nem lesz ennyire pocsék az egység, így ha sikerül legalább olyan szinten megfogni a Raiderst, mint tették azt a Falcons ellen, illetve összejön egy pozitív turnover mutató, akkor behúzhatják a meccset.

 

 

Mi jelenleg nem sok mindent nézünk ki a Dolphins offense-ből, azért nálunk mindenki Raiders győzelmet vár, de ez egy roncsderbi, bármi megtörténhet.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!