Connect with us

Hír

Kearse szerint többet kéne beszélni a rövid hétről

Jermaine Kearse látta, ahogyan egykori csapattársa, Richard Sherman a földre zuhan egy Achilles sérüléssel. Ez pedig arra késztette, hogy felszólaljon a rövid hét ellen.

 


Olyan srácokról beszélünk, akik egy nap nagyon sokat játszanak és azon az egy [meccs – a szerk.] napon szó szerint mindenüket beleadják. Majd arra kéred őket, hogy néhány nap alatt regenerálódjanak és térjenek vissza.

Csak gondoljunk bele abba, hogy ezek a játékosok minden edzésen ütköznek, majd hétvégenként kisebb autóbaleset jellegű ütközések érik őket. Ebből pedig regenerálódni kell. De ha nem sikerül egyik hétről a másikra teljesen felépülni, akkor azt vinned kell magaddal a következő mérkőzésre, ahol szintén újabb sérüléseket szednek össze.

Ez nagyon kemény. Főleg akkor, amikor az előző hetekről maradtak zavaró vagy elhúzódó sérülések.

Egy rövid hét alkalmával, főleg már a szezon közepe felé a sok apróság összeadódik.

Szerintem erről többet kéne beszélni és találni egy jobb módot a játékosok védelmére. Úgy értem, ezek a srácok minden nap használják a testüket a pályán.

Hogy lesznek e változtatások a rövid héttel kapcsolatban, egy ideig még elsősorban a liga vezetésén múlik. Ez pedig nem jelen túl sok jót a számukra, mivel ezeknek a meccseknek a közvetítéseiből nyert pénzből gazdagodnak a tulajdonosok (és kapják a játékosok is a fizetésüket)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!