Connect with us

Hír

Látjuk-e még Jim Harbaugh-t az NFL-ben?

Jim Harbaugh nevét sokan talán már kezdik elfelejteni, holott nem is olyan régen még a San Francisco 49ersszel Super Bowlba jutott. Azóta viszont már korábbi egyetemi csapatának, a Michigannek a főedzője, de kérdés, hogy meddig.

 

 

Harbaugh ugyanis egyre több kritikát kap a sajtóban, legutóbb a szombati Wisconsin elleni vereséget követően kezdték el rázni a vészharangot a csapat teljesítménye miatt – mindezt úgy, hogy mindössze a harmadik vereségük volt a szezonban. Harbaugh szokása, hogy 3-4 évnél többet egy csapatánál sem töltött, korábban a San Diego Egyetemen 3, a Stanfordon és a 49ersnél 4-4 évet töltött főedzőként, az idei pedig a harmadik éve a Michiganen – vagyis a sorozatába pont beleillene a váltás.

 

Természetesen ahogy az lenni szokott, előjönnek az NFL-es pletykák is, és valljuk be, hiányzik azért kicsit az oldalvonal mellől, mikor érzésem szerint nála sokkal rosszabb edzők sem koptak még ki a ligából. Ilyen például John Fox is, akinek a helyére a leginkább pletkyálját a ravenses John Harbaugh testvérét, de szóba került a Colts is, ahol újra összeállhatna korábbi stanfordi irányítójával, Andrew Luckkal.

 

Természetesen ezeket még csak pletykaként illik kezelni, hiszen egyelőre a Michigannek sincs oka megválni tőle, dacára a néhány elégedetlenkedő újságírónak. Harbaugh szerződése 2021-ig szól, és NCAA edzőhöz képest igen szép summát kap szolgálataiért, szóval neki sincs feltétlen indoka távozni.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!