Connect with us

Beharangozó

Végre egy normális TNF?

A heti TNF különleges az idei szezonban, ugyanis 10 hetet kellett várnunk egy olyan párosításra, ahol mindkét csapat komoly eséllyel pályázik a rájátszásra. Az AFC első kiemelésére pályázó Pittsburgh Steelers a zsinórban négy győzelmet szerző Tennessee Titanst fogadja.

A Pittsburgh számára egy elég komoly sorozat veszi kezdetét, a következő öt mérkőzésükből négyet ugyan a Heinz Fielden játszanak, de egyik sem lesz sétagalopp. A Titansről pár sorral lejjebb bővebben is írok, de a Packers elleni meccsre sem feltétlen érdemes beírni előre a Steelersnek a duplavét, a Bengals és a Ravens mindig veszélyes ellenfél csoportrivális lévén, a Patriots pedig a Patriots.

A Titans holtversenyben vezeti az AFC South-t a Jacksonville Jaguarsszal karöltve. Habár valamivel könnyebb ellenfelek ellen kell majd pályára lépniük, mint a Steelersnek, nekik sem lesz feltétlen sétagalopp a következő pár hét. Következő öt meccsből négyszer idegenben lépnek pályára.

Habár mindkét csapat pozitív mérleggel rendelkezik, az utóbbi időben egyikőjük sem túl meggyőző, bár ez a szurkolókat a legkevésbé izgatja, amíg nyer a csapat. A Titans a szezon folyamán már három AFC North csapat ellen játszott és nyert (Browns, Ravens, Bengals), a Steelers legyőzésével kipipálhatná a teljes divíziót.

A mérkőzés legfontosabb kérdése, hogy a Titans futójátéka mit kezd a Steelers futás elleni védekezésével. Első ránézésre azt gondolhatnánk, a Pittsburgh D erőssége a passz elleni védekezés. A csapat második a ligát tekintve e téren, 9 meccsen 8 passzolt TD-t engedtek az ellenfeleiknek. Ezzel szemben futás ellen már kevésbé muzsikálnak jól, ha csak a statisztikai lapjukat nézzük. 4,2 yardot engednek futásonként, ami a 22. a ligában. A Steelers run D-je nagyon kétarcú. Azon a hét mérkőzésen, amikor nyertek, összesen 471 yardot engedtek az ellenfeleiknek, ez 67,2 yard/meccs. Ezzel szemben a két vesztes találkozójukon (Jaguars, Bears) 453 yardot engedtek, ami 226,5 engedett yard mérkőzésenként.

Ha azt is idevesszük, hogy a Titans a liga egyik legjobban futó csapata, akkor teljesen egyértelmű, hogy a vendég győzelem kulcsa ebben a párharcban keresendő. Idén már négy olyan mérkőzésük volt, ahol legalább 168 yardot tettek meg a földön. Az OBJEKTIVITÁS kedvéért (mert mostanában ezt hiányoljátok) azt is meg kell jegyezni, hogy nagyon szép ez a dominancia a földön, azért volt öt olyan mérkőzésük, ahol a 100 futott yardot sem érték el. Hogy ez miért fontos? Abból az ötből hármat elvesztettek.

 

 

Bármilyen furcsának tűnhet, Marcus Mariota első alkalommal játszik a Steelers ellen, teszi mindezt a Heinz Fielden, ahol a szél mindig erős – ma is 15 mérföld/órás szelet jósolnak az előrejelzések. Ez alapvetően nehezíti az eredményes passzjátékot, a liga második legjobb passz elleni védekezése pedig szintén egy komoly akadály lehet. Joe Haden ugyan nem léphet pályára a Pittsburgh secondaryjében, de a Steelers pass rusha kozmetikázhatja a cornerback hiányát. Ugyanis nem csak coverage-ben jók, hanem pass rush terén is kiemelkedőt alkotnak. Mariota tehát komoly feladat előtt áll.

Amennyire felemelkedett a Pittsburgh védelme, annyira süllyedőben van a támadósor. Az elmúlt öt mérkőzésen mindössze egyszer értek el 20-nál is több pontot. Hogy ennek a hullámvölgynek mi lehet az oka, az kérdés. Lefőtt a kávé Big Bennek? Le’Veon Bell év eleji hisztije kezd visszaütni? Az biztos, hogy valami nincs rendben a csapatnál annak ellenére, hogy a támadósor yardszerzésben effektív. Azonban ennek a kisebb formahanyatlásnak nem kell akkora jelentőséget tulajdonítani. Emlékezhetünk, hogy tavaly 4-5-ös mérleggel kezdte a szezont a Pittsburgh, a futójáték rendkívül akadozott. Ezt követően azonban 9 meccset nyertek zsinórban 143,8 yard/meccses átlagot hoztak a talajon, hogy aztán alaposan kifújják az orrukat az AFC döntőben.

 

A Titans futás elleni védekezése masszívnak mondható, de ahogy tavaly, úgy idén is bármikor eljöhet az a fordulópont, amikor Bell és társai megállíthatatlanul beindulnak.

Mi azt gondoljuk, hogy egy szoros mérkőzésen ugyan, de egy hétig még biztosan az AFC legtetején marad a Steelers.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!