Connect with us

Érdekességek

Itt az összes lehetőség a rájátszás pontos mezőnyére

Én személy szerint imádom az alapszakasz utolsó heteit és a számolgatásokat, hogy ki hogyan juthat be a rájátszásba, milyen eredmények kellenek a kiemeléshez és a többi és a többi. A történet mindig az utolsó fordulóra csúcsosodik ki, amikor már a teljes rájátszás mezőnyét és a kiemeléseket is ki lehet számolni, mi hogyan alakulhat és ez felfér konferenciánként egy képre (emészthető formában). Az NFL researchnél pedig össze is szedték ezt:

 

 

AZ NFC-ben az Eagles első helye már biztos, ahogy a Vikingsnak is nagy valószínűséggel meglesz a második kiemelés és a pihenőhét. Utána viszont még sok a lehetőség. Az biztos, hogy a 3-5. helyen a Rams, a Saints és a Panthers osztozkodik majd, az utolsó helyre pedig a Falcons vagy a Seahawks csap majd le. A Falcons van matematikailag jobb helyzetben, nekik elég egy győzelem és bent vannak. Azonban a Panthers ellen nem lesz könnyű dolguk, ha pedig veszítenek, akkor a Seahawks egy Cardinals elleni győzelemmel lecsaphat az utolsó szabad helyre. A Panthersnek kell a Saints segítsége is, hogy megnyerje a csoportját és hazai pályán játszhasson a wild card körben, a Rams viszont gondoskohat magának a harmadik kiemelésről (habár lehet inkább a negyediket szeretnék jobban). A Saints egy győzelemmel biztos hazai pályán játszik majd az első körben, de egy Rams vereséggel a harmadik kiemelés is meglehet.

 

 

Az AFC egy fokkal tisztább. A Patriots és a Steelers elvitték a pihenőhetet és ha a Patriots nyer a Jets ellen, akkor ők az elsők. A Chiefs és a Jaguars semmit sem változtathat a helyezésén, ellenben a Jaguars eldöntheti az egyik wild card helyet a Titans elleni találkozón. Az 5-6. helyre ugyanis a Titans, a Ravens, a Bills és a Chargers pályázik, közülük a Ravensnek van a legnagyobb esélye és talán a legkönnyebb dolga is, egy győzelemmel pedig biztosan az 5. helyen zárnának. A Billsnek egy Ravens vagy egy Titans+Chargers vereség kell a győzelem mellett. A Titansnek a győzelem elég, vagy egy Bills+Chargers vereség. A Chargersnek van matematikailag a legnehezebb dolga, hiszen győzelem mellett kell egy Titans vereség és vagy egy Ravens győzelem, vagy egy Bills vereség. Reálisan viszont nem tűnik ez olyan lehetetlennek, sőt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!